Szentmihályi Szabó Péter

Vélemény és vita

Sarkosan fogalmazva

Az úgynevezett véleményszabadsággal a liberális demokráciában csaknem annyi gond van, mint az előző diktatúrákban.

Remekül működik az öncenzúra, vagyis az ember kétszer is meggondolja, érdemes-e kendőzetlenül kimondani véleményét valamilyen ügyben. Az igazság kimondása eleve tiltott, mert a liberális felfogás szerint csak különböző, viszonylagos „igazságok” vannak, az egyetlen igazság előítéletes és kirekesztő, a többségre hivatkozni gyalázat, mert a kisebbségi álláspontot védelmezni kell a többségivel szemben, hiszen az jelenti a féket és ellensúlyt és a jogállam érvényesülését. Amennyiben persze balliberális a többségi álláspont, akkor a kisebbségi vélemény veszélyezteti a demokráciát, mert szélsőséges. 1990 óta a nemzeti (keresztény, polgári stb.) véleményformálói, néhány kivételtől eltekintve, önként és kétségbeesett igyekezettel próbálnak megfelelni a politikai korrektség ismérveinek, nyelvhasználati értelemben még a ráutaló magatartást is kerülik, pedig gondolataikban megjelenik az a bizonyos fehér elefánt, amire nem szabad soha gondolni.

A „jobboldalról” elég sok hitehagyott közéleti szereplő igazolt át a baloldalra, szerencsénkre visszafelé nem volt ilyen nagy az áramlás. Vannak tabutémák, melyekben kizárólag az érintettek szólalhatnak meg „hitelesen”, vagyis azok, akik hősiesen szembeszállnak a többséggel, ha a nép tudatlanságból és félrevezetettségből kifolyólag nem balliberális kormányra szavazott. A szabadság és tolerancia felkentjei igen erős kommunikációs és nyelvstratégiai pozíciót foglaltak el világszerte 1945 után, vagy inkább még száz évvel korábban, mert álláspontjuk rendkívül egyszerű: ők a haza és haladás egyedüli képviselői, mindenki más tudatlan barom, s mindenféle diktatúra szekértolója. A „nem vagyunk elég modernek” vádját nehéz elviselni, különösen ifjúkorban, amikor legalább az éppen esedékes divat szerint oly jó lázadni, lehetőleg a szülők pénzén, tüntetni, bulizni, tiltakozni, büszkének lenni olyasmire, amit korábban szégyellni kellett. Mint afféle csökött konzervatív, negyedszázad sem volt elég, hogy megszeressem a másságot. Tisztelni pedig csak azt tudom, aki vagy ami tiszteletre valóban méltó. Egy emberi helyzet, állapot önmagában értéksemleges. Megérteni lehet, de szeretni nem muszáj. Fogalmazzunk így, teljesen elfogulatlan, tudományos alapon. És ha kérhetném (bár hiába), ne hivatkozzanak arra, hogy Jézus mindenkit szeretett. Szerette az ártatlanokat és a megtért bűnösöket. És sajnálta a megátalkodottakat, mert nem tudták, mit cselekszenek. De sokan tudták, ma is jól tudják.