Szentmihályi Szabó Péter

Vélemény és vita

Sarkosan fogalmazva

Tízéves a Polgárok Háza. Tíz év hosszú idő az ember életében, s a közakadozásból felépült gyönyörű házból már sokan hiányoznak, leginkább a tervezője, Makovecz Imre.

Merész ötletnek tűnt akkor éppen ide, a lepusztult „nyóckerbe” álmodni a palotát, de erre a romos épületre futotta. Akkoriban még reménykedtünk, majd a környék is megszépül, „polgárosodik”, de ez nagyjából olyan tévedés volt, mint abban hinni, hogy csak 2006-ig kell várni, és az Orbán-kormány folytathatja a munkát. A polgári körök nagy korszaka volt ez Hende Csaba irányításával, a nemzeti érzés, a sokat emlegetett szeretet és összefogás valóban csodákat művelt, országos és helyi csodákat. Medgyessyt leváltotta Gyurcsány az MSZP és az SZDSZ akaratából, és nagyon úgy festett, ezzel az emberrel az élen nem lesz kétséges, kié a győzelem. Jártuk az országot, tömegek éljeneztek minket, eszünkbe sem jutott, hogy mindig a mi táborunkkal találkozunk, és bizony sokan vannak olyanok, akik nem akarnak polgárok lenni, nem óhajtanak Istenről, hazáról gondolkodni, legfeljebb a családról, főleg a családi kasszáról. Szellemi és erkölcsi szabadságharc volt ez, amelyet a balliberális oldalról akkor is gúny és megvetés övezett, és némi félelem és értetlenség is, vajon mit akarnak ezek a „polgárok”, amikor se hatalmuk, se pénzük nincs. 2006 őszén úgy vélték, véget kell vetni az egésznek a régi, jól bevált erőszakkal. Talán ez volt az a történelmi pillanat, amikor világossá vált, melyik oldalon állnak a balliberálisok, és melyiken a nép, amelyet akkoriban inkább csőcseléknek neveztek a baloldali reformerek. A Polgárok Háza menedék volt a nehéz időkben, akárcsak vidéki párja, Lakitelek – a másik, egyszer eljövendő Magyarország kis darabja. A jogos nosztalgiától eltekintve, látjuk, minden másképpen alakul, mint ahogyan elképzeltük, a világpolitikában és a világgazdaságban is. Arany János szavaival élve, mindnyájan szeretnénk „egy kis független nyugalmat”, szeretnénk polgárok lenni, saját hasznos munkánkból tisztességesen megélő középosztályt alkotni, de az a képtelen helyzet állt elő, hogy most már nemcsak a szétesett baloldalnak nem tetszünk, hanem annak a világnak sem, amely nem az értékeit, hanem az érdekeit félti tőlünk. A Polgárok Háza zsúfolásig megtelt, a macskaköves utcák omladozó házai talán egyszer megérik, hogy „felzárkóznak” Európához, de ezt majd megtapasztalja tíz év múlva, aki erre jár. Addigra rehabilitálják a környéket, sőt Magyarországot is. Reménykedjünk!