Sarkosan fogalmazva

Egyre jobban hiányoznak idős barátaim, akiknek földi léte már véget ért, nagy szükségem lenne bölcs tanácsaikra és bátorításukra. Bármilyen dolgos az élet, hamar elmúlik, sokkal hamarabb, mint azt a fiatalok hinnék, de hát az ifjúság mindig halhatatlannak érzi magát. Az Echo Tv-ben augusztus 20-án két szép filmet láthattunk, az egyik, Fekete Klári filmje Holesch Dénes festőművész munkásságát mutatta be, a portréfilm pedig Korzenszky Richárdról készült, a tihanyi perjelről, bencés szerzetesről. Holesch Dénes szó szerint a világ vándora volt, Kínában, Ausztráliában, Amerikában, Angliában és Franciaországban is elismerést szerzett a magyar művészetnek, különösen posztimpresszionista lovas képeivel. Mesébe illő pálya, Besztercebányától Budapestig, ahová – mint oly sokan – hazajött meghalni. Mindenkiben ott van a vágy, hogy elmenjen messzire, és sikert sikerre halmozva térjen majd haza, de bennünk rejlik az otthonmaradás vágya is, a szülőföld, a rokonság, a kultúra, a nyelv biztonsága és megtartó erejének vonzása. A gondviselés vagy a véletlen dönti el, melyik erő kerekedik fölül. A festő, a zenész nem foglya a nyelvnek, az író azonban rab madár idegen tájon. Korzenszky Richárd itthon maradt, Tihanyban, a világ egyik legszebb helyén szolgálja Istent és az embereket, szelíd derűvel, hódolva nagy szenvedélyének, a természet fényképezésének is. Szívmelengető és elgondolkodtató volt látni a kilenc bencés szerzetest imádság közben, kiszakadva ebből a mi káromkodós és örökké elégedetlen magyar világunkból. Az öregek már nem tudnak választani, menjenek-e vagy maradjanak, mindkettőben van nagy lehetőség és kockázat is. Akik a jobb élet reményében elhagyják a hazát, nem mind lesznek híresek, elismertek, gazdagok, és az itthon maradók sem biztos, hogy elégedettek lesznek sorsukkal. Ez a szabadság és a lelkiismeret nagy terhe és dilemmája, a külső és belső út állandó ellentmondása. Egy azonban bizonyos: önmagunk elől nem lehet elmenekülni, a magyar sorsot hordozza a távozó és a maradó is. Igaz, „senki sem próféta a saját hazájában”, de talán nem is prófétákra van szükség, hanem tisztességes munkára és bérre, és becsületes emberekre. Az eszméknek és embereknek e mostani nagy keveredésében, zűrzavarában csak a hit és a hazaszeretet fénye nyújt támpontot, de tanácsot adni lehetetlen. Menj el, és gyere haza, mint Holesch Dénes, vagy maradj itthon, mint Korzenszky Richárd.