Szentmihályi Szabó Péter

Vélemény és vita

Sarkosan fogalmazva

Ha így megy tovább, Budapesten több lesz a főpolgármester-jelölt, mint a lakos, a Demszky-féle „városállamért” folytatott küzdelem egyre viccesebb lesz.

Ezt talán még azok is érzik, akik valamilyen rejtélyes okból bejelentkeznek a tisztségre. Mondhatnánk, boldog ország ez, hogy ilyen gondjai vannak, és ha szétnézünk a világban, tényleg nincs okunk panaszra. Különösen akkor, ha az I. világháborúról nemcsak régi fényképeket tanulmányozunk, hanem újonnan megjelent dokumentumokat is. Számomra az utóbbi évek legfontosabb, döbbenetes olvasmánya Hermann Ernő Hadifogolynaplója volt (1914-1918), amelyet a Zrínyi Kiadó adott közre. Hermann Ernő 1884-ben született, Mosonmagyaróváron végezte az agrárakadémiát, s önkéntesként öltötte magára a csukaszürke egyenruhát hazánk és a Monarchia védelmében. 1950-ben hunyt el, sírja Pécsett van, a kézirat dr. Sárosi Istvánra szállt nehéz örökségként, 2082 legépelt oldal, a fogságból származó, hazamentett relikviákról nem is szólva. Az is maga a csoda, hogy Hermann Ernő 1920-ban, hatéves, leírhatatlan megpróbáltatás után nem vált meg legértékesebb tulajdonától, a naplótól, de a jelenlegi körülmények között az is kisebb csoda, hogy a könyv most olvasható, a teljes anyaggal CD-mellékleten is. Egy napló akkor jó, ha nem hazudik, és ha élvezetes stílusban van megírva. Ez a tárgyilagos beszámoló olyan hihetetlen helytállásról és olyan történelmi körülményekről tudósít, amelyekről legfeljebb néhány mondat emlékezik meg a történelemkönyvekben. Semmit sem tagad le, semmit sem szépít, nem valami hőslegenda ez, hanem maga a háború és a fogolyélet, tele csüggedéssel és hiú reménnyel, hogy már közel a béke és a szabadulás. A tisztek és a közlegények közötti önkéntesi helyzet folytán megbízható képet kapunk a kor társadalmáról, a túlélés különböző mutatványairól, egy szerény és becsületes ember öniróniájával fűszerezve. Letehetetlen könyv, amelynek kalandjai mellett eltörpülnek a kitalált történetek. A Szibériá­ban eltöltött rettenetes évek napi krónikájából egy tőlünk ötezer kilométerre fekvő világ bontakozik ki, a cári orosz birodalom működése, majd összeomlása, a vörös- és fehérgárdisták elképesztő mészárlása, tetézve a japán katonák megjelenésével. Itt a hazai hírek morzsája, az élelmiszer és a fűtőanyag a legnagyobb kincs, a Berezovkán áthaladó fogoly- és sebesültszállító vonatok nyugati vagy keleti iránya az egyetlen viszonyítási pont, hogyan áll a nagy háború menete. Közben az éhségtől, hidegtől, járványoktól tízezrek pusztulnak el, az összetartás és a bajtársiasság (igen, a magyarság!) azonban az állandó életveszélyben és nyomorúságban is győz, persze önzéssel, árulással, szélhámossággal vegyítve. Háttérben ott a környezet, a táj és az évszakok festői leírása, az élet igenlése a halállal szemben. És mintegy mellékesen azt is megértjük, miért kapott halálos sebet egész Európa, és miért lett Amerika a huszadik század egyetlen győztese.