Sarkosan fogalmazva

A különböző politikai nosztalgiák is innen erednek, a rövid békeidők, nyugalmi időszakok emléke felerősödik, ráadásul összekeveredve az életkorból származó optimizmussal – „majd csak lesz valahogy, csak rosszabb ne legyen”. Az utóbbi száz évben szinte minden lehetséges politikai rendszert kipróbáltunk, pontosabban kipróbáltattak velünk a nagyhatalmak kísérletező kedvű vezetői. Mindig vártuk, hogy jobb lesz, néha tényleg kicsivel jobb is lett, volt olvadás, enyhülés, atomcsend, általános és teljes leszerelés, békés egymás mellett élés, glasznoszty és peresztrojka. A nagy sakkjátszmák közben is folytatódtak, értelmetlen és gyászos helyi háborúkkal, hol az olajért, hol „csak úgy”, mert a nagy hadseregeknek szükségük van a háborús tapasztalatra, nem is szólva a fegyvergyárak hatalmas üzletágáról. A népek önrendelkezési joga papíron maradt, az „autonómia” szótól a legtöbb államfő elsápad, mert az elszakadás veszélyét látja benne.

A különböző diktatúrák megdöntése után (csak Líbiát említem) a helyzet még borzalmasabb lett, beláthatatlan és kezelhetetlen következményekkel. Az államok teljesen abszurd eladósodása és körbetartozása tervezhetetlenné teszi a jövőt, itt megint csak egyetlen példát említek, a „technikai csődbe” került Argentínáét, amely nem először kerül ilyen kutyaszorítóba, pedig (kívülről nézve) nagy és gazdag ország. A szomszédos Ukrajna hátborzongató problémája egyszer nyilván megoldódik valahogyan, de ez a „valahogyan” maga a beletörődés és reménytelenség, a végzetszerűség elfogadása, mert minden ideiglenes ebben a globális rendetlenségben. A mi kis hazánkban 1990 óta nem sikerül valamilyen épeszű közmegegyezésre jutni legalább a kívánatos jövőt érintő alapkérdésekben, az egykor sokat emlegetett „nemzeti minimumnak” a közelében sem járunk, a balliberális ellenzék már a „nemzeti” jelzőtől is libabőrös lesz. Az önkormányzati választás után talán jön egy kis nyugalom, csak közben fogy a drága idő, mindannyiunk közös ideje. Lekötnek minket Európában és Amerikában az ideológiai viták, a fecsegő felszín alatt, a mélyben pedig olyan örvények kavarognak, amelyek egész jelenlegi civilizációnkat leránthatják. Pesszimista módon mondhatjuk, nem kár érte, de hogy utána számunkra jobb következnék, az erősen kétséges. De addig is remekül elvitatkozunk azon, milyen az igazi demokrácia.