Szentmihályi Szabó Péter

Vélemény és vita

Sarkosan fogalmazva

Tavaly negyvennégymillió külföldi vendége volt hazánknak.

Ezt a szakemberek majd értékelik, nekem csak az jut eszembe, hogy az 1950-es években mindössze néhány ezer ember fordult meg nálunk, leszámítva az ideiglenesen itt tartózkodókat. A számok nem hazudnak, de azt mindig hozzájuk lehet tenni, hogy sok vagy kevés. Ugyanez a helyzet a különböző makroszámokkal, mert a hozzám hasonló ember azt még nagy nehezen felfogja ésszel, hogy egymilliárd az ezer millió, de a a száz- vagy ezermilliárdok esetében már lelki szemeink előtt kavarognak a nullák. Bár sokat tanultunk a közgazdaságtanból az utóbbi negyedszázadban, többnyire a magunk kárán, nagyjából értjük a tőzsdék működését, az árfolyamok alakulását, a hitelminősítők áldozatos munkáját, a kereslet és kínálat vastörvényét, kemény magyar fejünkbe nehezen férnek az ismeretek, mint az első világháborúban hadakozó magyar bakák fejébe a német parancsszavak. Kissé unottan hallgatjuk, olvassuk a neves közgazdászok teljesen ellentétes nyilatkozatait, Kóka János mondása óta (dübörög a gazdaság) már fel vagyunk vértezve az ellen is, hogy lejtmenetben van. Ismereteim bővítése így hetven felé már nem tart lépést a korral, de türelmesen nézem az egyik külföldi ismeretterjesztő televízió műsorait a fekete lyukakról, Földünk várható pusztulásáról, a „valódi” Jézus életéről. Legutóbb nagy tudományos apparátussal és szimulációval bizonygatták, hogy a korabeli technológiával Noé sosem építhetett olyan nagy bárkát, amilyennek méreteit a Biblia leírja. Eszerint vízözön talán tényleg volt, bárka pedig nem, mert a bárka irányíthatatlanul sodródott, rögtön felborult volna, különben is nem tudtak annyi deszkát és gerendát készíteni, a gyatra illesztések között pedig betört volna a víz. A méretarányos modell a mesterséges hullámverésben valóban pillanatok alatt elsüllyedt, a tudomány ismét diadalmaskodott az együgyű mítosz felett. Erről eszembe jut a repülés előtti korszak alaptétele, miszerint a levegőnél nehezebb tárgy sosem emelkedhet magasba (leszámítva a madarakat). Némi rezignációval megállapíthatnám, hogy világunk alapkérdéseire (honnan, hová, miért) éppen annyira nem tudjuk a választ, mint száz évvel ezelőtt, de ez nem igaz, mert egyre részletesebben nem ismerjük a feleletet, és ez maga a haladás. Nem kell félni a jövőtől, az lesz az igazi, amikor hatmillióan leszünk, viszont százmillió turista néz meg minket, hogyan élnek a csikósok, miközben ostort pattogtatnak, majd gulyást esznek.