Vélemény és vita

Sarkosan fogalmazva

Az emberiség egy része a reneszánsz óta abban a tévhitben élt, hogy az egyén felülemelkedhet a tömegen, a műveltség terjedése egyre több önállóan gondolkodó, nemes lelkű emberre hat.

Azóta minden új eszme optimista, földi boldogságot ígér híveinek, amennyiben hatalomra jut. Az élet a tudomány, a találmányok és a kultúra áldásai által egyre könnyebbé, gondtalanabbá válik, talán egyszer majd dolgozni sem kell, mert helyettünk mindent az okos gépek intéznek és végeznek el, még a „nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás” sem lesz elég, mert egész nap felváltva pihenünk és szórakozunk majd. Persze akadtak bőven pesszimista jóslatok is, melyek megjövendölték a túlnépesedést, az állandó népvándorlást, a permanens háborúkat, melyek a nyersanyagokért, a földért és a vízért folynak. Az optimista bölcselők a rációban bíztak, a pesszimisták pedig azt hangoztatták, hogy az emberi természet alapvetően önző és irracionális, olyan, mint a gyermek – ahogyan William Golding regényében, A legyek urában (1954) leírta. A Nobel-díjas, katolikus író többi regénye is nagy hatással volt rám, és válaszlevele alapján írtam első, nyomtatásban megjelent tanulmányomat egyetemista koromban. A legyek ura maga Belzebub volt, akinek „tisztelete” a puszta szigetre került gyermekek körében a félelemből táplálkozott. A brit gyermekekről néhány nap alatt lefoszlott a nagyszerű kultúra és civilizáció – a regény ma is megdöbbentő olvasmány mindazok számára, akiket még egyáltalán érdekel, mitől humánus és mitől embertelen az ember. Iskolai történelemórákon többnyire a háborúk egymásutánját tanultuk, évszámokkal, és a rövid ideig tartó békéket, de a pontos okok sűrű ködben maradtak, mint a ógörög mítoszokban. A mai, könyörtelen helyi háborúk is leginkább a bosszúról szólnak, és a civil áldozatok száma már a második világháborúban is bőven meghaladta az elesett katonák számát. Nincs kegyelem, de mentség sincs, csak valami közös, erkölcsi alap kellene, de az hiányzott mindig, mert a háborúk lényege, hogy az ellenséget meg kell semmisíteni, és utána majd minden jó lesz. Az újságok tele vannak az első világháború kitörésének századik évfordulójának értékelő és emlékező cikkeivel, utólag nagyon bölcsek és igazságosak vagyunk, bár a második nagy háború ügyeivel legfeljebb 2045-ben fognak utódaink ilyen pártatlanul ítélkezni. Feltéve, ha nem lesz egy harmadik világégés, mely a túlélőknek újabb anyagot szolgáltat tárgyilagos elemzésekre és heves vitákra. Ábel a sírban, Káin örül. És a legyek ura.

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom