Vélemény és vita
Sarkosan fogalmazva
Aki arra számított, hogy nyáron politikai uborkaszezon lesz, nagyot tévedett.
A jelöltek körüli vita kísértetiesen emlékeztet arra az időre, amikor naponta változott a baloldal lehetséges miniszterelnök-jelöltjének személye, de még jól emlékszünk arra is, amikor Gyurcsány lemondása után nagy nehezen megtalálták Bajnait. Az országgyűlési és az EP-választás ismert kimenetele után már csak ez a lehetősége maradt a „megújulásnak”, az „összefogás” jelszava is kissé kínos emlékeket ébreszt talán még a leginkább elkötelezett baloldali szavazókban is. Jelképes küzdelem ez is, tényekről és számokról kevés szó esik, minél kisebb egy település, annál nyilvánvalóbb, meddig ér a takaró, mire lehet reálisan számítani. Az egyik legkellemetlenebb fogalom demokráciánk történetében a nehezen kimondható „megmérettetés”, vagyis a reménytelenek benevezése a versenybe, ehhez kell némi alázat és párthűség. Végeredményben ez is közvélemény-kutatás, a szokásosnál nagyobb merítéssel, nem annyira személyekről szól az egész, hanem pártszimpátiáról. Az érintett lakosság ebben a küzdelemben passzív szereplő, mert a programok általában szép közhelyekre épülnek, hiszen mindenki híve annak, hogy egy-egy település biztonságos és gyarapodó legyen, minél több munkahellyel és jó szolgáltatással. Annak idején a Hazafias Népfront jelöltjei ugyanezeket a dolgokat ígérték, aztán szidták a tanácsot és a tanácselnököt, akár a régi maradt, akár új jött. Volt idő korábban, amikor az önkormányzatot elöljáróságnak nevezték, az is „polgárbarát” volt, sőt „ügyfélbarát”, bár akkor maguk a fogalmak még nem szerepeltek a szótárban. Mindig voltak népszerű és népszerűtlen polgármesterek, jó és rossz döntések és beruházások, de a közügyek mindig viszonylag kevés embert foglalkoztattak, a település különböző részei pedig állandó harcban álltak egymással, hol mi épüljön vagy ne épüljön, hol legyen útfelújítás, és merre járjon a busz. Csaknem negyedszázados önkormányzati tapasztalatok alapján az emberek többsége realista lett, racionális tervezést, tisztességes munkát várnak a helyi vezetőktől, nem csodákat. A politikai handabandázás ideje lejárt, akár a trükközéseké: a közigazgatás egyre inkább erre alkalmas szakemberek kezébe kell, hogy kerüljön. Legalábbis kellene. A közérdek helyi szinten ugyanolyan magától értetődő, mint a nagypolitikában a nemzeti érdek. Talán egyszer eljutunk ide.