Vélemény és vita
Sarkosan fogalmazva
Jó néhány évvel ezelőtt, amikor még nem terjedt el az internet, komolyan „felmerült” az igénye annak, hogy Budapesten is legyen egy Szónokok sarka, a londoni mintájára.
Itt aztán normális és bolond egyaránt kifejthetné véleményét bármiről, „kulturált” körülmények között. Éppen negyven éve én is körbesétálhattam a híres londoni helyszínen, a közönség úgy sétált egyik szónoktól a másikhoz, ahogyan a mutatványosok produkciói előtt megtorpan az ember, majd tovább-ballag. Ingyencirkusz volt, hol mulatságos, hol ijesztő, angol barátom arról is felvilágosított, hogy itt mindent szabad mondani, csak a királynőt nem szabad szidni. Akkoriban Magyarországon a happening és a performance műfajával csak lázadó, ifjú művészek kísérleteztek, a hatóságok gyanakvása és ellenőrzése mellett, többnyire zárt helyen. Tegnap felhívott régi barátom, aki a Szabadság tér mellett lakik egy (eddig) csendes utcácskában, és bosszúsan ecsetelte megpróbáltatásait és jámbor igyekezetét, hogy elkerülje a tüntetőket és a bámészkodó turistákat. Azzal vigasztaltam, hogy immár nálunk is van Szónokok sarka, ráadásul a főváros közepén. Nem sikerült meggyőznöm, de mondott valamit, amin eltűnődtem. „Ha Kádáréknak 1974-ben eszükbe jutott volna, hogy emlékművet emeltetnek a német megszállás áldozatainak, vajon ez a társaság mert volna-e tiltakozni ellene?” – tette fel a kérdést. Aligha, feleltem, sőt felváltva koszorúztak volna ott és a szovjet hősi emlékműnél, bár az új emlékműbe nyilván nem komponálták volna bele a klerikális reakciót Gábriel arkangyallal és a magyar államiságot az országalmával. Ha pedig valaki nemtetszését netán feliratokkal, szónoklatokkal és tojásdobálással óhajtotta volna kifejezni, az mint fasiszta, náci, nyilas, ellenforradalmár, imperialista ügynök stb. hosszú időre börtönbe került volna. Így változnak az idők, 1945 és 1989 között szembenéztünk a történelemmel, egyre virágzóbb gazdasági kapcsolatokat építettünk Nyugat - Németországgal, és a nagy Szovjetunióval vállvetve támogattuk az arab népeket Izraellel szemben. A „hatalmi dölyf”, a „sunyi” és „gyáva”, „az éj leple alatt” kifejezések az akkori Népszabadságban is használatosak voltak, főleg Amerikával kapcsolatosan. Most élvezhetjük a demokrácia összes áldását, mindennap az ellenállás napja, a hordószónokok azonban már 1974-ben Londonban sem hordót vittek magukkal, hanem sámlit. Mellesleg az új emlékmű szép, bár természetesen nem vetekszik a szovjet hősi emlékmű megható, örökké modern egyszerűségével, sem a vaskefe konszenzuális szimbolikájával.