Sarkosan fogalmazva

Bevallom, Gárdonyi az én legkedvesebb íróm, minden sora szívderítő és bölcsen nyugtató, de ezt a tárcagyűjteményt még nem olvastam. A természet apró csodáiról írt, a politikával nem sokat törődő vidéki ember ráérős szemlélődésével. Gárdonyi szívesen gyűjtött növényeket, bogarakat (ő minden rovart így nevezett), és mikroszkópján bepillantott a vízcseppek szabad szemmel nem látható, nyüzsgő univerzumába is. Megfigyelte a ház körüli jószág viselkedését, a madarak röptét, sőt virágórát is közölt, mikor melyik virág nyílik és csukódik. Minden szava szerényen egyszerű, de filozófiai mélységű, a mai, irodalomnak nevezett valami a modern idők gőgjével lenézi az efféle elmélkedéseket, a városi embert már száz évvel ezelőtt sem nagyon érdekelte, mivel töltik idejüket a „parasztok”, minek is tudni a hasznos és haszontalan növények nevét, majd megveszik a boltban, amire szükség van. Márpedig a nagyvárosban napi csodák nemigen adódnak, arra ott van a televízió meg az internet, emberi csodabogarakról szól minden hír, és csak annak van értéke, ami valami szörnyűségről vagy őrültségről szól. Szépen be akartam fejezni ezt a fikarcnyi írást, amikor megtudtam, lezuhant a maláj légitársaság utasszállítója, pontosabban lelőtték Ukrajna fölött, 298 ártatlan áldozat az „eredmény”. Még folyik a vizsgálat és a találgatás, honnan és mivel lőttek a gépre rakétát, mindenki sajnálkozik és a szemben álló felet vagy feleket okolja, és (esetleg) évek múlva hitelt adunk majd valamelyik magyarázatnak. Aztán napirendre térünk felette, mint a Malaysia Airlines előző gépe rejtélyes eltűnése felett, és beérjük az elterjedt, végtelenül cinikus mondással: rosszkor voltak rossz helyen. Gárdonyi Ének a fákról című írásában elgondolkodik, vajon mit tud önmagáról a fa. „Ha tud, bizonyára ezt mondja magában: – Én fa vagyok, földhöz láncolt rab. Itt születtem, itt élek és itt halok meg ezen az egy helyen. Ti pedig, akik alattam jártok, ti törpék, ti emberek vagytok. Oda mehettek, ahova akartok. És én mégsem cserélnék veletek, mert nekem két anyám van: a föld meg a nap. És mind a két anyám holtomig szeret engem.” Manapság, amikor már az is „humanitárius” cselekedetnek számít, hogy előzőleg felhívják telefonon azokat, akiknek a házát megtorlásként szét fogják lőni, tényleg a fák énekére kellene inkább figyelnünk. Úgy tűnik, még a mérges kígyók is emberszeretőbbek, mint az emberek.