Sarkosan fogalmazva

Demokráciában (úgynevezett jogállamban) ez nem annyira veszélyes, a közterületen feltűnni vágyó izgága személyt vagy a járókelők, vagy a rendőrség teszi ártalmatlanná. Mivel egyre több a kábítószer hatása alatt álló, beszámíthatatlan egyén szerte a világon, most már nálunk is, nem elég óvatosan kitérni, mint a részeg randalírozók elől, állandóan résen kell lenni, ha az ember az utcán jár vagy járművel közlekedik. A sokat emlegetett közbiztonság problémája jelentős részben a hivatásos vagy alkalmi bűnözők észlelésére és elfogására összpontosul, a rendőri jelenlét növelése társadalmi érdek, mellyel az összes politikai erő nagyjából egyetért. A szabadsággal együtt megérkező rendetlenség azonban 1990 óta szinte lehetetlenné tette a társadalmi együttélés minimális szabályainak meghatározását, illetve a határ megvonását magánügy és közügy között. A balliberálisok még ma is szívesen alkalmazzák a Kuncze Gábor idején megrökönyödést kiváltó „megélhetési bűnözés” sajátos fogalmát, a megélhetési politikusok és újságírók szavakban ma is krokodilkönnyeket hullatnak a szegények miatt, lassan már húszmillió magyar éhezik, ha ugyan nem huszonhárommillió, sőt legalább annyian kitántorognak Nyugatra, mert itthon csak közmunka várja a nyomorgókat. Az elégedetlen és tudatlan emberek hergelése bizonyára megéri a hivatásos hergelőknek, végtére is jó szakma, méghozzá nemzetközi, elég hozzá egy alapítványi bejegyzés valamilyen elnyomott kisebbség védelmében, aztán ugyan ki tudná visszafejteni a könyvelésből, kiken segítettek, ha már önmagukon igen. Ez a legnagyobb baj a jogvédelem provokátoraival, nevezzük egyszerűen farizeusi magatartásnak, bár antropológiai és etikai szempontból csúnyábbakat is írhatnék a permanens forradalom vagy még inkább anarchia és feltűnési viszketegség képviselőről, akik nálunk érdekes módon szinte mind az egykori SZDSZ szellemi forrásvidékéhez kapcsolhatók. Ebből a forrásból szerencsére már nagyon kevés ember iszik, de a baloldalt nagyon megmérgezte, 1994 óta csak tüneti kezeléssel bajlódik. A „baloldal” tragikomikus megújulási próbálkozásai közben nem akarja észrevenni, hogy még mindig ugyanaz az erő irányítja , mindegyik pártjában, mozgalmában ott vannak a feltűnési viszketegségben szenvedő, megélhetési provokátorok. Amíg erre nem döbbennek rá, addig számukra a „szociáldemokrácia” olyan utópia marad, mint a szocialisták számára a kommunizmus. És elfogyott a Tőke.