Romániában megállt az idő

„Ne hajtsd búbánatnak fejed, jó magyarom; amit elvettek tőled a hegyszorosban, ahová bekergettek a viszontagságok, balsorsok: amit elvett a rossz szomszéd, nem veszett el, mert nem rejtheti el sehová, mint a lopott subát, nem áshatja a föld alá, mint az orgazda a kincset, el nem viheti helyéről, hogy túladjon rajta, mint az elkötött lovat a vásárban… Helyén marad minden” – írta Trianon után egy évvel Krúdy Gyula. Trianon után kilencvennyolc évvel, csütörtökön a bukaresti legfelsőbb bíróság megalapozatlannak nyilvánította, és jogerősen elutasította az Erdélyi Református Egyházkerület a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium újraállamosítása ellen benyújtott fellebbezését. Erre a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke, Kelemen Hunor úgy reagált, hogy a döntés sérti a jogállamiságot, valamint Románia saját törvényeiben és nemzetközi egyezményekben vállalt kötelezettségeit. Leszögezte: a visszaállamosítás elfogadhatatlan, ezért támogatják a református egyházat, amely a strasbourgi bírósághoz fordul jogorvoslatért.

Annyi csűrés-csavarás és háromszori halasztás után még egy hetet várhattak volna Bukarestben a magyarokat büntető ítélettel. Hiszen december 1-jén ünneplik meg a „nagy egyesülés”, azaz a gyulafehérvári határozat századik évfordulóját, amit az Európai Bizottság kótyagos elnöke „európai ünnepnek” nevezett, s a jövő héten Bukarestbe repül, már ha idült isiásza megengedi. Láthatóan nem zavarja, hogy az EU-tag Románia még nem igazán európai jogállam, s az ottani igazságszolgáltatás – Gulyás Gergely minisztert idézve – a mai napig „sztálini alapon áll a visszaszolgáltatási ügyekben”. Merthogy a jogállamiság egyik pillére tudvalevőleg a személyes és közösségi tulajdonjog tiszteletben tartása. Az utóbbi időben azonban megfeneklett a magyar egyházi és magánvagyonok 1990 után megindult visszaszolgáltatása, sőt, általános gyakorlat lett a visszaállamosítást szolgáló bírósági visszaélés-sorozat. Az ostoba, alkalmatlan brüsszeli bürokraták azonban tétlen és néma cinkossággal hunynak szemet afelett, hogy a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága Romániával szemben indítja a legtöbb peres eljárást, éppen a magyarellenes tulajdon-visszaszolgáltatási visszaélések kapcsán.

Ezek egyik legkirívóbb példája – ahogy e hasábokon egy hónapja írtuk: lakmuszpapírja – a Mikó-ügy. Hiába kapta vissza az Erdélyi Református Egyházkerület tizenhat éve (a romániai kárpótlási törvénynek megfelelően) jogos tulajdonát, az 1859-ben alapított sepsiszentgyörgyi iskolát, amit a kommunista kormányzat 1948-ban önkényesen elvett, ezt most a román „igazságszolgáltatás” megismételte. Mintha megállt volna az idő keleti szomszédunknál. Mintha 1918 késő őszén volnánk, amikor a legyőzött Románia – megszegve az 1918. májusi bukaresti békét – az antant támogatásával ismét megtámadta a Magyar Királyságot, és a román királyi csapatok néhány hét alatt megszállták a Károlyi-kormány által lényegében magára hagyott Erdélyt. A háborús hódítást „jogos” színben igyekeztek feltüntetni, ezért rendeztették meg az erdélyi nacionalista-irredenta bábjaikkal a gyulafehérvári nagy színjátékot.

Január elsejétől Románia veszi át az Európai Unió soros elnökségét, ami jó alkalom arra, hogy ország-világ előtt bebizonyítsa: szakít az elmúlt évszázad szélsőjobb- és szélsőbaloldali elnyomó rezsimjeinek politikai elveivel és gyakorlatával, s tényleg elfogadja és érvényesíti az európai értékeket és jogállami normákat. Ez adna okot az ünneplésre a száz éve elszakított romániai magyaroknak, nem pedig a december 1-jei centenárium szemfényvesztő csinnadrattája.