Román székfoglalós

A szociáldemokraták kétségkívül szórakoztatóbb előadást produkáltak, mint amilyen a mi sótlan Medgyessy Péterünk és Gyurcsány Ferenc színjátéka volt 2004-ben.

Nemrég Liviu Dragnea, a PSD mindenható elnöke felháborodott azon, hogy a magyarok által is jól ismert Victor Ponta legyűrése után a köpenyéből előbújt szükség-miniszterelnök, Sorin Grindeanu megunta mentora gyámkodását, és – legalábbis beugróként – kipróbálta a felelős politikus szerepét.

Ennek kiheverhetetlen kezdő- és csúcspontja volt egyben, amikor a télen utcára vonuló százezrek nyomásának engedve Grindeanu érvénytelenítette azt a törvénytervezetet, amely a kivizsgálhatatlanság puha ködébe burkolta volt a velejéig korrupt romániai elit lopásait. S ami nem mellesleg hathatósan védte volna a különféle ügyei miatt éppen felfüggesztett börtönéveit morzsoló Dragneát és szerzeményeit is a törvénytől – vagyis a korrupcióellenes ügyészség vizsgálódásától, amely nem lehetetlen, hogy összefonódik a titkosszolgálattal, és fusiban Klaus Johannis elnök személyes politikai leszámolásait is végrehajtja. Hiába, no, jófiúk csak a mesében léteznek.

Mindenesetre a szociáldemokrata potentát a tüntetések hóvihara után összehívta a PSD bólogatóit, hogy valamit mégis adjanak a látszatra. A párt hivatalosan is megküldte a selyemzsinórt Grindeanunak, akinek mára már egész kollekciója halmozódhatott fel a becses pertliből, hiszen kicsit korábban is kapott már nem egyet Dragneától, csak a pártelnök akkor még rácsomózta az egyik végére a külügyi hírszerzés igazgatói posztjának konzumszaloncukrát. A hivatalos selyemzsinórokon már nem csüngött semmi, csak fenyegető üzenetek, de Grindeanu csak még jobban megmakacsolta magát.

Eközben megkezdődött az igazi székfoglalós játék, de román módra. Dragnea ukázára felállt, és benyújtotta lemondását az összes miniszter Grindeanunak, aki így hirtelen magára maradt, kormány nélkül. Bár az üres székeknek Romániában sem szokásuk kihűlni, most mindenki érezte, hogy a szociáldemokrata Döbrögi erőst kézben tartja a dolgokat. Nem is mert senki leülni, amíg szólt a zene, csak Ponta indult meg bizonytalanul a székek felé, de hamar lepisszegték. Majd kifüstölik Grindeanut, ha nem a bizalmatlansági indítvánnyal, majd máshogy – okoskodott a többi, és olyan fegyelmezetten tartották a távolságot az ülőalkalmatosságoktól, ahogy csak országuk hagyományából kitelt.

S volt itt egy-két lélektani pillanat, amikor úgy tűnt, a magyarok is kapnak valamicskét az asztalról, ha már szék nem jutott nekik. Hiszen Romániában a parlamenti többség is csak olyan, mint a közbeszerzés, jobb, ha rászámol az ember tíz-húsz százalékot, s ilyenkor igenis számít az RMDSZ harminc szavazata. Amíg a zene szól, addig mozgás is van, s a magyar párt is úgy gondolta, ideje megtoldania a közösségnek kicsikart ígéretek lajstromát, ne legyen már olyan szégyenteljesen rövid a megszerzett pozíciók listájához képest. Ha hétfő este szakítják félbe a muzsikát, talán még sikerülhetett is volna neki – azonban közbeszólt a sors, na meg a – Kelemen Hunor szavaival élve – gombnyomásra aktiválható magyargyűlölet, s megint csak kosarat kaptak.

A kerengő miniszterek pedig, amikor Grindeanu feszengő mosollyal végül szerdán távozott, megkönnyebbülten huppantak vissza. Talán azóta is riadt mosollyal simogatják a székük karfáját, s kapaszkodnak belé erősen – elvégre egy komédiában bármi megtörténhet.