Vélemény és vita
Rögös út
Álláspont. Öt évvel ezelőtt egy Gary Chapman nevű amerikai író könyvet írt a szeretetről.
Egész pontosan az öt szeretetnyelvről. A kifejezés azóta önálló pár- és pszichoterápiás fogalommá nőtte ki magát. Elsőre talán nem gondolnánk, de a szerző roppant fontos felfedezést tett: ember és ember között a szeretetközlés többféle csatornán át történhet, ám mindenki csak azt az adást képes fogni, amelyre akár neveltetéséből, akár személyes hajlamaiból adódóan gyermekkora óta ráhangolódott. Chapman szerint gyakran előfordul, hogy ha két ember között alábbhagy a szerelmi lángolás, a szeretett fél egyszerűen nem érzi, nem fogja fel, hogy a társa még mindig ugyanúgy érez iránta – emiatt pedig sok házastársi és párkapcsolat szenved kárt, pedig (a szerző szerint) a megoldás egyszerű: fel kell ismernünk és meg kell tanulnunk a társunk szeretetnyelvét.
A téma igen aktuális, hiszen éppen tegnap zárult a házasság hete, amely alatt többször elhangzott: a kormány célja – a gyermeket tervezők és nevelők anyagi támogatásán túl – a családbarát szemlélet erősítése a társadalomban. És ezt a kérdést érdemes alaposabban átgondolni.
Az idén ötödszörre hirdették meg a Családbarát munkahely pályázatot, amellyel azokat a munkahelyi programokat támogatják egy éven át, amelyek valamilyen formában segítik a gyermekes szülők dolgos hétköznapjait összeegyeztetni a családi léttel. A kezdeményezés sikeres, a pályázók kreativitása pedig szinte határtalan: van, ahol kispapaprogramot indítottak, máshol a stresszmentes „zöld irodák” kialakítása mellett családi eseményeket szerveznek, de a díjazottak között szerepel olyan munkahely is, ahol női és családi szerepekre felkészítő tréningeket tartanak.
Rengeteg a jó példa, legfőképpen pedig a tenni akarás és a lelkesedés. És mindenképpen üdítő ezt tapasztalni abban a században, amikor a legtöbb húszas-harmincas éveiben járó felnőtt – legyen szó nőkről vagy férfiakról – sokkal inkább törekszik a totális önmegvalósításra, mint egy megosztásra épülő, küzdelmekkel teli, ám harmonikus családi életre. Ráadásul a fiatalok zöme nemhogy házasodni nem akar, egy párkapcsolatban is nehezen kötelezi el magát.
Abban a világban, ahol egyre népszerűbb a villámrandi, ahol inkább a „lájkok” száma az értékmérő, semmint egy kedves bók, ahol az udvarlás többnyire kimerül egy pár órás SMS-váltásban, házasságot pedig „ha nem működik, majd elválunk” felkiáltással kötnek leginkább... nos, oda kell igazán családbarát szemlélet. És nem (csak) azért, mert a kormány épp ilyen programot hirdetett, hanem azért, mert az ember társas lény. Mert egyedül élni, nem szeretve lenni a legnehezebb dolog a világon. Nem lehetetlen, csak épp feleolyan szórakoztató.
Az ember felkel reggel, egyedül. Bekapcsolja a kütyüit, kávézik, munkába megy, dolgozik, hazafelé beugrik edzeni, vagy megnéz egy filmet, aztán hazaér, megvacsorázik, nyomkodja egy kicsit a távirányítót, fogat mos és nyugovóra tér. Egyedül. Tény az is, hatalmas szabadságot élvez, hiszen senkivel nem kell megbeszélnie semmit, nem kell kompromisszumot kötnie vagy alkalmazkodnia, netán költenie másra. Ellenben a szekrényben sorakozó divatos ruhák és cipők vagy egy szép autó nem ölelgeti meg este.
Mennyivel izgalmasabb reggel együtt felkelni, majd együtt indulni munkába. Így útközben kritizálhatják egymás vezetési stílusát, összeveszhetnek a dugóban, majd ingerülten megérkeznek dolgozni. Munka közben egyikük – aki rövidebb ideig bírja aznap a duzzogást – felhívja a másikat. Kibékülnek. Munka után hazaérnek, kéz a kézben moziba vagy színházba indulnak, ugratják egymást, megbeszélik a munkahelyi dolgokat, és megállapítják: kétségtelenül igazuk van. Hazaérnek, megvacsoráznak, összekapnak a tévén vagy bármi máson, mindkettejük vérnyomása az egekben. Aztán kibékülnek újra… Majd nyugovóra térnek. Együtt.
És hogy kapcsolódik ide a szeretetnyelv? Úgy, hogy a romantikus filmekkel ellentétben a szerelem vagy a jó kapcsolat nem (pusztán) egy dögös pillantáson vagy a csillagok varázslatos együttállásán múlik, sokkal inkább a kitartáson, az elköteleződésen, a határozott értékrenden, a bizalom meglétén, a ragaszkodáson, a küzdeni akaráson, nem utolsósorban pedig a másik ember iránt érzett feltétlen szereteten alapszik, amely „türelmes, jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét”.
Ahhoz pedig, hogy ráhangolódjunk valakire, vagyis megtanuljunk beszélni a nyelvén, háttérbe kell szorítanunk saját magunkat. Legalábbis egy időre. Ez a gondolat pedig szöges ellentétben áll a mai hangzatos, önmegvalósításra buzdító jelszavakkal, s ilyenformán igen küzdelmesnek is hat.
A házasság hetének s ezzel együtt a családbarát szemléletnek azonban éppen az lehet a fő üzenete, hogy bár a társas lét és a gyermeknevelés roppant nehéz és rögös út, az abból nyert és adott szeretet mindenért kárpótol. Még akkor is, ha ebben a században ezt már ciki kimondani.