Vélemény és vita
Robottá légyen, ki ellenszegül
Tóta W. már odáig megy az emberiség iránt érzett csalódottságában és az újabb kétharmad miatt érzett kétségbeesésében, hogy potenciális naplopót és terroristát lát egy gyermekben
Tóta W. Árpád, a HVG publicistája úgy vélte, ismét itt az ideje, hogy az anyák napja és a gyereknap, vagyis két boldog, családias ünnep között, a magyar szülők, gyermekek és a nemzete ellen egy újabb eszelős kirohanást intézzen. Mint kiderült, Tóta W. nem gyerekpárti, nem szülőpárti, azt pedig már nemegyszer bebizonyította, hogy minden, csak nem magyarpárti. Ennek pedig egyre elkeseredettebben igyekszik hangot adni minden egyes írásában, mint ahogyan azt tette most is A walesi bárdok modern átköltésének szánt, Ne szülj robotot, te szűz című publicisztikájában.
Ebben kifejti, szerinte egyáltalán nem probléma, hogy fogy a népesség (titkon biztos reméli, hogy a jobboldalra szavazók vannak inkább fogyóban), a demográfiai válság smafu, sőt a jólét szempontjából még jó is, ha kevesebb a nép. Szerinte a gyermekvállalást elismerő és segítő politika nemzeti öngyilkosság. Ráadásul az emberek képességei is alulmaradnak mondjuk egy automatáéval szemben, tehát nincsen semmi épkézláb indok, ami azt bizonyítaná, hogy megérné őket „tenyészteni”. Szerinte tehát az ember nem több egy haszonállatnál, amit vagy megéri tenyészteni, vagy nem. A magyarok esetében nem.
Tóta W. már odáig megy az emberiség iránt érzett csalódottságában és az újabb kétharmad miatt érzett kétségbeesésében, hogy potenciális naplopót és terroristát lát egy gyermekben. Mert ezeket a ma született gyerekeket Orbán Viktor kényszeríti rá a szüleikre, akik nem is akarnak szülők lenni, de a miniszterelnök megveszi őket azzal, hogy támogatja a családokat. Ezek a gyerekek tehát csak kényszerből születnek meg, nem azért, mert akarják őket. Éppen ezért szerinte a gyermekek rosszabbak a nemzetnek, mint a migránsok. Az hiányzott már csak, hogy hozzátegye az agymenéséhez, hogy ennél csak egy rosszabbat tud elképzelni: ha ezek a gyerekek felnőttként nem liberálisok lesznek, és a jobboldalra szavaznak. Az lenne aztán csak az igazi pusztító terrorizmus, nem igaz, kedves Árpád? Ellenben a robotok, na igen!
Az már aztán valami. Mert Tóta W.-nek a migránsok se jók már, ő egyenesen robotokat szeretne az emberek helyébe ültetni. Elvégre az könnyebb megoldás, mint szelektálni: ki szülhet és ki nem.
Kétségtelen, egy robotot úgy lehet programozni, ahogyan azt a megalkotója, gazdája szeretné. Ez pedig nagyon üdvözítő, hiszen egy robot nem tud önállóan gondolkodni, ellentmondani, a választásokkor is úgy szavaz, ahogyan azt a programja diktálja neki, így pedig sokkal egyszerűbb lenne olyanná faragni a világot, amilyenné szeretnénk. Tóta W. esetében így mindenki okos, balliberális, nemzetmentes robot lehetne, és végre olyan világban élhetne, amiben szeretne. Nem kellene meggyőzni senkit semmiről, nem kellene érzelmekkel foglalkozni, elviselni a gyerekricsajt vagy a sötét vidéket. Végre mindenki egyforma lehetne, és úgy végezné a dolgát, ahogy azt kell. Pontosabban, ahogyan a kiválasztottak megmondják nekik, mert mindig vannak egyenlőbbek az egyenlőknél. Érzelmek, lélek és ész nélkül végre eljöhetne az Orwell által felvázolt utópikus világkép, csak itt robotok lennének és a távirányító – utóbbi természetesen Tóta W. és társai kezében.
Hol marad ilyenkor a liberális emberszeretet, a humanizmus, a sokszínűség iránti vágy? Jaj, tudom, az csak olyankor létezik, amikor úgy alakulnak a dolgok, ahogyan azt ballibék elképzelik. A világ csak akkor élhető, csak akkor lehetünk boldogok, és csak akkor válhatnak az emberek igazi szülőkké, ha úgy történnek a dolgok, ahogyan azt ők megálmodják. Már ha egyáltalán kellenek még gondolkodni tudó és másképp érző emberek.
Nos, az jó ízlés határain belül maradva, szeretnék egy javaslattal élni, amivel talán megoldható, hogy a jó érzésű, normális lelkű embereknek ne kelljen ilyen kirohanásokat elszenvedniük, és amitől Tóta W. is boldog lehet. Ne virágozzon hát hiába a robotipar, ne lehessen hiába igazán különleges, emberek helyettesítésére szolgáló fémtákolmányokat beszerezni. Kapjon hát hatalmas vagy kicsi robotokat, és ha kell tamagocsikat is Tóta W. Árpád, hogy úgy programozza be azokat, ahogyan csak szeretné, és azoknak énekelje meg eltorzult világképét, ha már modern kori bárdnak képzeli magát. Bennük legalább nem okozhat kárt.