Remegő kezek

Valószínűleg nem kedvelik különösebben az őket meghívó botrányhőst, az igen heves természetű Gulyás Mártont sem. A Parlamenttel szemben felállított színpadon grimaszolnak, miközben egy fiatal hölgy, az úgynevezett Közös Ország Mozgalom egyik szóvivője felkonferálja az Orbán-ellenesek és persze a hozzájuk húzó média által is olyannyira várt produkciót. A felszólalókat azonban látványosan frusztrálja, hogy miközben szerintük egy egész ország szeretné leváltani a jelenlegi kormányt, pusztán néhány százan kíváncsiak rájuk, noha a bulit éppen a belváros kellős közepébe szervezték. Sebaj, arckifejezésük szerint vélhetően egymást azért még annál is jobban utálják, mint az el nem jövő potenciális szavazókat.

Mégis pikáns, ahogyan olykor perceken keresztül grimaszolnak, miközben az éppen mikrofonhoz lépő szónok mondandóját kénytelenek hallgatni. A szájhúzások ugyanakkor korántsem meglepők, hiszen bár a közös mumusukról, Orbán Viktorról valamennyi néptribun szót ejt, azért többen inkább a hátuk mögött toporgókat ócsárolják. Ebben főszerepet játszik Gyurcsány, aki a kivétel erősíti a szabályt jegyében, Magyarország legnépszerűtlenebb politikusaként azért vállon veregeti e téren neves elődjét, a mérhetetlen támogatottságú MoMa táncos lábú első emberét, Bokros Lajost. Szem nem marad szárazon. És ott feszeng a szintén miniszterelnök-jelölt zuglói polgármester is, a kerületében bevezetett fizetős parkolás nyomán feltörő helyi népharag elől egészen az Országház nyugtató árnyékába menekülő Karácsony Gergely, aki annak idején unicumot ivott, csak hogy kibírja a közös választási listát Gyurcsánnyal.

És ha már ismét a bukott kormányfőnél tartunk: őt, aki amióta kilépett az MSZP-ből, oly hevesen vágyja az összefogást a szocialistákkal, a Szeretlek is meg nem is című számot dúdolgatva lesi Molnár Gyula MSZP-elnök. A jelek szerint szép csendben, a kormányon oly gyakorta számon kért „teljes átláthatóság” jegyében, Molnár úr félretolta a szocialisták hivatalos kormányfőjelöltjét, a szegedi botrányok miatt egyre inkább vállalhatatlan Botka Lászlót. Hiszen a nyilvánosság előtt leginkább ő volt az, aki Gyurcsányt lezavarta volna a közös balos politika recsegő-ropogó színpadáról. Mindegy, összenő, ami összetartozik. És persze az vesse az első követ Molnárra, aki nem esett hasonló hibába, hiszen mostanra az exdrogos, az „együtt” szót elbitorló Juhász Péter is hajlandó közösen kilépni a rivaldafénybe az őszödi rétorral, míg korábban egy listán sem volt vele hajlandó szerepelni. Fogy az érzékenység.

De jöjjön a „lényeg”! Ez a disszonáns kórus közösen azt énekli, hogy igazából legyen fair a választási rendszer. Amihez pedig, lévén, hogy jövő tavasszal ismét az urnák elé járulnak a magyarok, a törvény szerint már nem lenne szabad hozzányúlni. Mindegy, amúgy sem tudják, hogyan kellene, ezért is ácsolták meg az egyet nem értés színpadát, hogy majd röpke néhány hónap alatt az arra járók ezt kifundálják.

Vegyük komolyan: ezek a vicces emberek, akik pénteken ismét felléptek, az ország hajójának kormányrúdja felé nyújtják remegő kezüket. Egymást is lökdösik, iránytű sincs náluk, és úgy tűnik, a legénységgel sincsenek túl szoros viszonyban. Viszont történelmi előzményei vannak, hogy néha sikerrel járnak, s ilyenkor általában jéghegyek és zátonyok felé kormányoznak. Nem éri meg a kísérletet, hogy vajon megváltoztak-e.