Redingék kaszálnak

Ha volt három uniós biztos a José Manuel Barroso vezette Európai Bizottságban, akiknek szinte heti szükségletük volt Magyarországot előrángatni, amikor azt jobbközép kormány vezette, vagy segíteni, amikor az a szocialistának nevezett bal/neoliberális irányítás alatt állt, az Viviane Reding, Neelie Kroes és Joaquín Almunia volt. Hadjáratukat – természetesen – elfojthatatlan igazságérzetük okozta, már ha hihetünk nekik, intézményüknek és az őket biztató politikusoknak, valamint hű sajtójuknak.

A közgazdász Almunia José Manuel Barroso első elnöklése idején, 2004 és 2009 között a gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztos volt, majd pedig a második korszakban a bizottság elnökhelyettesévé avanzsált. A biztos korábban a Spanyol Szocialista Munkáspárt tagja volt. A trockista hitű Almuniát 2000-től az a fájdalmas kudarc hajtotta az unió felé, hogy akkor veszített a spanyolországi választásokon.

Az MSZP imádta őt. Olyannyira, hogy az még a Financial Times nevű globális pénzügyi-politikai lapot is arra késztette, hogy leírja: Almunia Gyurcsány miniszterelnök barátja.

Egy hazai belpolitikai botrány nyomán 2006. szeptember 17-én derült fény Veres János, Gyurcsány pénzügyminiszterének kijelentésére, amely szerint „a nemzetközi pénzpiacokon, lényegében tavaly nyár óta egy bizalmat kaptunk, politikailag ilyen nyomással, olyan nyomással. Feri telefonjával el lehetett azt intézni, hogy Almunia és munkatársai, annak ellenére, amit egyébként nagyon sokszor kellemetlenül hallottunk és mondtak, annak ellenére megadták azt az esélyt, hogy szeptember 1-ig lehet kiegészíteni a konvergenciaprogramot”.

Ekkor tette fel Becsey Zsolt fideszes európai parlamenti képviselő Almuniának a kérdést: összeegyeztethetőnek tartja-e megbízatásával, hogy a 2006. tavaszi parlamenti választásokra tekintettel „meghajolt egy tagállam kormányának a politikai nyomása előtt, és a saját munkatársai negatív szakmai véleménye ellenére nyolc hónapos haladékot adott a Gyurcsány kormánynak a konvergenciaprogram aktualizálására, eltérve az ilyen eljárásnál szokásos négy hónaptól, hogy politikai szívességet tegyen e kormánynak a közösség gazdasági érdekeinek rovására”. Becsey még megkérdezte Almuniát, vajon nem gondolja-e, hogy ezzel aláásta annak a konvergenciatörekvésnek a hitelét, amelyért ő maga hivatalból felelős?

A témában 2006. szeptember 19-én írta a Financial Times, hogy Gyurcsány Luxembourgban lobbizott Almuniánál a konvergenciaprogram elfogadása érdekében, hozzátéve, hogy „Almunia nem hivatalosan nagyon reménykedik Gyurcsány Ferenc politikai túlélésében”, tekintettel a 2006. október 1-jén tartandó önkormányzati választásokra.

Viviane Reding a második Barroso-periódusban bizottsági alelnök volt, és az igazságügy, az alapjogok és a polgári ügyek fölött őrködött. Miközben nem egyszer eltorzult arccal kelt ki az ellen, ami szerinte Magyarországon a demokráciát és az emberi jogokat ásta alá. Ekkor Neelie Kroes volt a digitális ügyekért felelős biztos, aki öt éven át reggelente a „betiltás előtt álló” Klubrádió ügyeivel kelt és feküdt, és adott hangot kritikáinak, szintén az arcára ülő felháborodással, mintegy jelezve a külvilágnak, hogy bírálata elfojthatatlan igazságérzetéből fakad.

Most e három emberről – és az Európai Bizottság huszonhat tagjából további hatról – egészen furcsa és igen visszataszító dolgokra derült fény, hála a Corporate Europe Observatory (CEO) kutatóintézet részletes jelentésének.

Kiderül, hogy e bizottsági tagok, akik egy évvel ezelőtt hagyták ott hivatalukat, rendkívül busásan fizető „munkákat” kaptak annak ellenére, hogy a vállalt pozíciók elfogadása ellentétes az Európai Bizottság összeférhetetlenségi szabályzatával, ami a bizottsági munkát követő pozíciók elvállalását illeti, olyan esetekben, amikor érdekellentétekről lehet szó. A jelentésben kiemelt kilenc biztos esetében az érdekellentétek miatt az Európai Bizottság nem adhatott volna engedélyt új pozícióik elvállalására. Ezzel szemben új munkájukat az Európai Bizottság jóváhagyta.

Viviane Reding beült az Agfa Gevaert óriásvállalat és a Bertelsmann Alapítvány igazgatótanácsába. Ennek az alapítványnak egyik szervezete többségi részvényese a Bertelsmann globális médiavállalat részvényeinek.

A Bertelsmann Alapítvány 2014. február 21-én 129 ország szociális viszonyait és demokratikus elkötelezettségét vizsgáló elemzést jelentetett meg, amely szerint az Orbán-kormány semmibe veszi a demokrácia alapelveit és Magyarországon nem működik a hatalmi ágak szétválasztása. Hogy Reding miként mozdította elő a Bertelsmann érdekeit biztosi ténykedése idején, részletes adataink nincsenek, de éppen ilyen esetek miatt tiltja a „forgóajtós” munkavállalásokat a bizottsági etikai kódex.

A Bertelsmann-csoportnak Magyarországon igen jelentős média befektetései voltak és vannak.

De az igazságért élő-haló Redingnek e két, zsírosan jövedelmező munkája sem elég. Még a Nyrstar bányaóriás igazgatótanácsába is be kíván ülni, derítette ki a CEO. Neelie Kroes tanácsadó lett a Bank of America Merrill Lynch-nél. Joaquín Almunia az ENE1 energia óriáscégnél kapott munkát. A CEO-jelentés részletesen feltárja, hogy a volt biztosok olyan cégeknél kaptak pozíciót, amelyek érdekében korábban lobbiszerepet fejthettek ki a Barroso-bizottságban.

Azt már meg sem merjük említeni – hiszen olyannyira véletlennek tűnik és olyannyira nem politikailag korrekt –, hogy e három, a magyar belpolitikába durván beavatkozó egykori biztos mindegyike részt vett a legnagyobb titokban és a legszigorúbb biztonsági intézkedések közepette rendezett Bilderberg-konferenciákon.