Ravasz trükk

Képzeljük el, hogy Gy. Németh Erzsébet és Horváth Csaba, beleunva a „gaz” jobboldali városvezetés elleni harcba, kilép a pártpolitikából, és az ellenzéki sajtó kiábrándult újságíróival városnéző irodát nyit. Próbáljuk meg az ő szemükkel „ideálisnak” látni Budapestet, és képzeletben állítsuk vissza a tíz-tizenöt évvel ezelőtti állapotokat.

Az idegenvezetést Horváth Csaba minden bizonnyal az egykori Jégbüfében kezdené, ahol egy jó erős presszókávéért és egy képviselőfánkért körülbelül húsz percet állnának sorba két kasszánál, külön fizetve a kedves turisták. Később, a bormámorból éppen csak ébredező hajléktalanok között átbukdácsolva lejutnának a 3-as metró peronjaihoz, amivel a Deák Ferenc térig utaznának, majd az Andrássy út felé vennék az irányt, hogy egy könnyed séta végén egészen az impozáns Hősök teréig, majd a Városligetig jussanak. Ott már csatlakozna hozzájuk Karácsony Gergely is, aki büszkén mutogatná a hatalmas zöldfelületen áthaladva a lerohadt Petőfi Csarnok épületét, majd a végeláthatatlan, esztétikus bódésornál Gy. Németh Erzsébet főtt kukoricát és spongyabobos lufit venne a csoport gyerek tagjainak. Az ebédet a Moszkva téren költenék el, a csoporttól leszakadó turistáknak pedig természetesen a koszos, narancssárga óra alatt jelölnék meg a találkozási pontot. A téren egykori indexes újságírók mutogatnák büszkén, hogy nem csúszik a térkő, és mindenki kaphatna mikróban melegített csalamádés hamburgert, aminek különlegessége, hogy a jó ég tudja, milyen élőlény húsából készült. A téren szotyizó, alkalmi munkában reménykedő vendégmunkások füttyszavától kísérve a társaság útjára indulhatna megtekinteni a felállványozott Országházat és a Kossuth teret, a nap zárásaként pedig kizárólag erre az alkalomra megnyitnák a romos Várkert Bazárt, hogy egy nosztalgikus hangulatú retro buliba fonódjon az este, ahol hangulatvilágítás helyett denevérek köröznének a falból félig kiszakadt lámpák körül, s talán patkányok is keringőznének a tánc hevében egymáshoz simuló párok lábainál.

Az utóbbi időben fővárosi beruházások kapcsán tett ellenzéki nyilatkozatok és újságcikkek alapján valami hasonlót gondolhatnak ideálisnak képzeletbeli idegenvezetőink. Most viszont térjünk vissza a valóságba. Tíz évvel ezelőtt, 2006. márciusában Demszky Gábor, Budapest akkori főpolgármestere Horváth Csabával – aki akkor még II. kerületi polgármester volt – kéz a kézben sajtótájékoztatót tartott. Azért, hogy nyomatékot adjanak a kiállásuknak, maguk közé kapták Kóka János gazdasági minisztert is, hogy együtt kimondhassák: „Összefogtunk mi hárman, hogy rendezzük a Moszkva tér helyzetét.”

Persze a jelen kor embere már ezen a ponton felkaphatná a fejét, hogy vajon ha Demszky Gábor 1990 óta ült a városvezetői székben, miért csak tizenhat évvel később jutott eszébe a forradalmi ötlet? Mindegy is, a Moszkva tér nagy ívű fejlesztését akkor a következőképpen képzelték el: összesen harmincmilliárdos keretből eltávolították volna a bódékat, felújították volna a metrómegállót és a 6-os vonalon közlekedő kocsikat Siemens-villamosokra cserélték volna. Ez volt tehát a terv 2006-ban, de az átlag budapesti polgár már 2007-ben tudta, hogy a térre ünnepélyesen kihelyezett három beton virágtartót leszámítva tulajdonképpen minden marad a régiben. Tagadhatatlan tény azonban, hogy a Demszky-féle városvezetés alatt nem voltak bosszantó felújítások vagy forgalomelterelések, sőt többszöri épület-átadások sem. Mindezeket pedig azzal a ravasz trükkel kerülték el húsz teljes éven át, hogy egész egyszerűen nem csináltak semmit.

Az „ádáz” jobboldali városvezetés viszont sok egyéb más mellett belefogott a Széll Kálmán tér felújításába is, ami mostanra elkészült. Azt gondolnánk, hogy ennek pártállástól függetlenül mindenki örül, de a jelen helyzet mást mutat. Az ellenzéki sajtóban tucatszám jelentek meg a cikkek arról, hogy túl kevés pénzt fordítottak a felújításra, a burkolat balesetveszélyes, a BKK és a kivitelezők eltitkolták a beruházás tételes elszámolását, és ez ügyben, éppen a Jobbik, „feljelentést tesz több visszásság miatt”.

Nem kihagyható a sorból az örök fővárosi slágertéma, a metrókérdés sem. Amikor több évtized után végre tevőlegesen elkezdődött a felújítás előkészítése, az ellenzék attól volt hangos, felháborító, hogy új szerelvények vásárlása helyett a főváros a felújítás mellett dönt. Majd tavaly októberben a Népszabadság „Összedől a metró, mire elég olcsó lesz a felújítás” című cikkében hosszan ecsetelte, hogy a borzalmas állapotú vonal rekonstrukciója még mindig nem kezdődött el, „ketyeg a súlyos kötbérekkel terhelt óra”, és egyébként is „tolódik az összes határidő”. Néhány nappal ezelőtt pedig megérkeztek az első, helyreállított orosz metrókocsik, az ellenzéki lap szerint pedig „Kitörésre kész a hatalmas metróbotrány”. Most éppen azért, mert a járművek túlságosan jól néznek ki, szakértőjük szerint „valójában minden új” a szerelvényeken, tehát „a trükkös főváros tulajdonképpen új kocsikat kapott a felújított helyett, helyzetbe hozva így az orosz Metrowagonmasht”. Mondanom sem kell, hogy természetesen Gy. Németh Erzsébet és a DK feljelentést tesz az ügyben.

A fanyalgók szerint tehát az lenne az ideális, ha tovább folytatódnának a Horváth Csaba-i víziók az ingyenes BKV-ról és a Duna alatt futó gyorsvasútról, közben viszont minden maradna a régiben, és nem történne semmi. Nos, amíg az ellenzék erről álmodozik, én inkább utazom a 3-as metrón akkor is, ha a szerelvények nem felújítottak, hanem vadonatújak. Szörnyű lesz.