Radírral írt múlt

Hisz semmi sem olyan bizonytalan, mint ami megtörtént.

Kolozsvár egyik jelentős épülete a vasútállomás. 1902-ben épült, ma már műemléknek tekintik, bár a háború és az országváltás alaposan megváltoztatta a küllemét. Ezen a nemes vonalú épületen egy emléktábla őrzi az állomásfőnökök nevét. Ez az emléktábla az elmúlt hetekben támadások célpontja lett. Nem vásott kölykök dobáltak rá célba.

Másról van szó. Horatiu Damian kolozsvári román újságíró vitriolba mártotta a tollát, és közzétett egy általa fenntartott honlapon egy igen kemény írást. Már a címe sem akármi: Győzedelmes analfabetizmus. Kik ezek a győztes analfabéták? Ezt nem tárja fel sem Damian úr, sem a kérdéssel foglalkozó magyar cikk a Kolozsvaros.ro oldalon.

Mi a baj az emléktáblával? Ami rá van, illetve ami nincs ráírva: Cluj-Napoca CFR állomás, hirdeti a büszke cím. Ez látszólag rendben van. Alatta: Állomásfőnökök. Ezután jön a meglepetés: 1870–1945 ISMERETLENEK.

Mitől volnának ismeretlenek?

De mielőtt ezt fejtegetnénk, figyelünk fel arra, hogy az 1870-től indított időszakra is vonatkozik a CFR állomás megjelölés. A CFR a MÁV romániai megfelelője, s a kolozsvári vasútállomásra csak 1920 után lenne alkalmazható. Hetvenöt év eltűnt az állomásépület történetéből, magyar, feltehetően német és román gyökerű állomásfőnökök emlékezetét eltörölték. E hetvenöt évből ötvenöt év magyar impérium alatt telt el. Az épületet a MÁV főépítésze tervezte, az aligha magyar gyökerű Pfaff Ferenc.

Sem Damian, sem a témáról cikkező Kolozsvaros.ro nem hiszi el, hogy kideríthetetlen lenne a hiányzó állomásfőnökök neve. Korabeli újságok, levéltárak, a vasúttársaságok hivatalos iratai – hihetetlen, lehetetlen, hogy mind elpusztultak volna. A kérdés tehát az, hogy lustaság vagy tudatos döntés áll a győzedelmes analfabetizmus mögött.

Sajnos ez a emléktábla (is) arra utal, hogy még mindig vannak Romániá­ban emberek, akik nem képesek, nem akarnak szembenézni a múlttal. Akik a jelenlegi határokat nem csupán egy feltételezett jövőbeli módosítástól, hanem a múlttól is féltik. Ezért ahol tehetik, átírják vagy legalább eltüntetik, kiradírozzák, kisatírozzák, ami nem illik bele az elképzeléseikbe. Ez a radírral írás nemcsak a történelemtudomány megcsúfolása, hanem végzetes butaság. Jobban veszélyezteti a román jövőt, mint a tények el- és felismerése.

Van egy másik, már nem a román–magyar viszonyt érintő furcsaság is az emléktáblán. Az állomásfőnökök nevei értelemszerűen időrendben követik egymást, de a listán a magyar szokásnak megfelelően elöl van a vezetéknév, hátul a keresztnév. Köztudott, hogy a románban nem ez a szokás. Mi lehet ennek az oka? Feltételezésem sincs.

Végezetül mindenképpen köszönjük meg Horatiu Damiannak, hogy kiállt az elhallgatott hajdani állomásfőnökök mellett. Jó tudni, hogy nemcsak olyanok élnek Romániában, akiknek, ha történelemről van szó, talán mindkét végén radír van a ceruzájukon. Ezekkel a győzedelmes analfabétákkal nincs mit kezdeni, de a Horatiu Damianhoz hasonló gondolkodású embereknek baráti kezet lehet, sőt kell nyújtanunk.