Jobbágyi Zsófia

Vélemény és vita

Pufogtatók

Álláspont. Vasárnap délután három órakor nagyjából száz-százötven ember vonult végig az Andrássy úton megtestesítve azt a „kőkemény ellenállást”, amelyet az ellenzéki pártok a kormány ellen irányuló, csillapíthatatlan népharagként definiálnak

A „tömeg” estére nagyjából ezerfősre duzzadt, ami még így is a töredéke annak, ahányan például az eddigi évek során kíván­csiak voltak az augusztus 20-i műrepülőversenyre. Amiből, mint kiderült, Budapesten nem lesz több. Kedves fővárosiak, dőljenek hátra, és képzeljék el, hogy felkelnek nemzeti ünnepünk reggelén, hallják a madárcsicsergést, a szél susogását, a saját gondolataikat, és kisimult idegrendszerrel indítják a napot. Nem fognak reggel hétkor arra riadni, hogy MXS-R vagy Edge 540 V2 típusú kisrepülőgépek húznak el a fejük felett, és nem foglalja majd keretbe az egész napjukat a már-már tébolyító zümmögés, amelytől szabadulni sem lehetett. Ugyanis nem elég, hogy fél Budapest le volt zárva az autóforgalom elől, de a tömegközlekedés is erősen hézagos volt.

Mindezt felmérve Tarlós István a tavalyi műrepülőbemutató után azt ígérte: amíg ő a főpolgármester, nem lesz ilyen verseny Budapesten. Az ígéretét pedig megtartotta. Ahogyan az sem légből kapott „kampányszöveg” volt, hogy ragaszkodni fog ahhoz, hogy a fővárosi színházak központi támogatásainak elosztása fővárosi hatáskörben maradjon. Sőt felújítás alatt áll a 3-as metró, kinyíltak a Várbazár kapui, a sort pedig hosszan lehetne folytatni. Az a következtetés azonban már mindenképpen levonható, hogy Tarlós tartja a szavát.

Üdítő lehet mindez azoknak a budapestieknek, akik a Demszky- és Horváth Csaba-féle kommunikációhoz szoktak. Húsz éven át ugyanis jóformán nem történt semmi más, csak hangzatos ígéretek pufogtatása, amelyek aztán valahogy nem váltak valóra. A 4-es metró megépítése és az egykori Moszkva tér-felújítás felemlegetése túl elcsépelt példa, úgyhogy a teljesség igénye nélkül íme néhány, 2010-ig be nem váltott fogadalom: hétezer-ötszáz P+R parkolóhely létesítése, évente száz kilométernyi közútfelújítás, az Aquincumi híd megépítése, az aluljárók takarítása, a hajléktalanság visszaszorítása, új buszok beszerzése és persze ingyenes BKV.

Érthető az is, miért mondta Tarlós István az ellenzéki előválasztás kapcsán, hogy Horváth Csabán keresztül ismét az MSZP-t alázták meg. A Karácsony Gergellyel való versengés közepette ugyanis szinte szóról szóra ugyanezek az ígéretek hangzottak el az egykori városvezető szájából. A legelképesztőbb az volt, amikor közölte: minden megszületett csecsemő után ültet egy fát. Érdekes kérdés, vajon ezt aktív várospolitikusként miért nem tette meg. A Levegő Munkacsoport 2002-ben így festette le a fővárosi „zöldhelyzetet”: „Az elmúlt tizenkét évben négy Városliget nagyságú zöldterület tűnt el aszfalt és beton alatt a fővárosban, és jelenleg is nagy ütemben folyik a fák pusztítása. Ennek oka, hogy a Fővárosi Önkormányzat rendkívül laza szabályozást fogadott el, továbbá sok hektár zöldövezetet minősített át építési övezetté.”

És ha már szóba került Karácsony Gergely, érdemes kitérni egy gondolat erejéig „Orbán legyőzőjére”, akit a napokban a Hír TV-ben szedtek ízekre. Túl ugyanis azon, hogy fogalma sincs arról, mihez kezdene, ha valami csoda folytán Budapest élére kerülne, a saját hazugságait sem tartja számon: most már nem náci az a jobbikos Gyöngyösi Márton, aki annak idején a parlamentben a zsidók listázásáról beszélt, és aki ellen Karácsony még tüntetett is.

A miniszterelnök vasárnap frappánsan fogalmazott: Aki a zsidók listázását nem tartja antiszemitizmusnak, még főpolgármester akar lenni, „ahelyett, hogy csendben elkullogna a kertek alatt”. Szégyen! – tette hozzá. És milyen igaza van.