Nagy Ottó

Vélemény és vita

Prognózis

Azt írja a The Times, hogy néhány héten belül nem kevesebb, mint négyszázezer migránst fognak visszatoloncolni Európából egy harmadik országba.

Azok közül, akik az idén érkeztek Európába. Erre a négyszázezerre azért felkapja a fejét az ember, és fel fogják kapni, jobb esetben csak a fejüket a bevándorlók is, akik borítékolhatóan sokkal, még annál az elszántságnál is jobban fognak ragaszkodni Európához, mint amekkora lendülettel idejöttek. És ide sem birka módjára jöttek, és innen sem birka módjára, békésen behajózva vagy repülőre szállva fognak visszamenni abba a harmadik országba. Mert onnan meg vajon hová mehetnek? Vissza ismét Európába, amely akkor aztán már bizonyítottan nem kér belőlük? Vagy a hazájukba, amelyet úgy hagytak ott, hogy hátra sem néztek.

A The Times szenzációját az Európai Bizottság nagy nyugalommal fogadta, arra hivatkozva, hogy a tervezet már hetek óta fent van a honlapján, nem titkos, aki akarta, olvashatta. Úgy tudom, a The Times sem akármilyen lap, és a cikket jegyző újságíró neve is jól cseng a szakmájában, de még Brüsszelben is, ha tehát valami bagatell dologról lenne szó, aligha ugrott volna rá a témára. Legyinteni persze lehet a junckeri felsőbbrendűség látszatával, csak akkor attól az időponttól kezdve, amikor a tervezet felkerült a honlapokra, nem kellett volna ugyanilyen nemtörődöm stílusban hangoztatni, hogy Európa befogadja a menekülteket – nekik ugyanis erről az apró számtani korrekcióról elfelejtettek szólni. És akármilyen egyszerű is a matek, nem fogják megérteni elsőre, de még sokadjára sem, pedig megbuktatni nem lehet őket, csak osztályozni.
És akkor még egy kis adalék, amely mindenféle drága tanulmány nélkül megelőlegezi e nagyszerű terv megvalósíthatóságának esélyeit. Svédországban, ahová az elmúlt időszakban naponta átlagosan ezer menedékkérő érkezett, mintegy tízezer elutasított menedékkérő bujkál a hatóságok elől. Eddig összesen tizenhétezer migráns kérelmét utasították el, de a svéd bevándorlási hivatal vezetője szeptember végén arra figyelmeztetett, hogy egyre kevesebben hagyják el az országot azok közül, akik nem kaptak tartózkodási engedélyt. Mert ők ha törik, ha szakad, maradni akarnak.