Vélemény és vita
Posztmodern szótár
Aki angry (dühös), az morálisan felsőbbrendű: ha valaki angry, és emiatt normális körülmények között elfogadhatatlan dolgokat tesz, nem vonható felelősségre, mert jogos felháborodásának ad hangot, és előmozdítja a társadalmi fejlődést
Rage, főnév, (ang.) Eredeti jelentése: kontrollálhatatlan, erőszakba forduló düh. Mai jelentése: morálisan igazolt, sokszor fizikai erőszak, jellemzően fehér férfiakkal, vagy nekik tulajdonított intézményekkel szemben. Szerveződhet faji alapon: amikor fekete fiatalok – azt követően, hogy egy rendőr lelőtt egy autófeltörés közben tetten ért, fegyvernek látszó tárggyal hadonászó fekete fiatalt – maszkban és kapucniban szétverik a belvárost, nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket okoznak két tucat embernek, majd kifosztanak egy csomó üzletet, és hazasétálnak az ellopott lapostévékkel, az rage.
Ha a bolttulajdonos fog egy baseballütőt, kimegy, és elveri a fosztogatókat, mert elege van a politikai mozgalmi álarc mögé bújó takonymaffiózókból, az nem rage. Az violence (erőszak), ha éppenséggel fehér bőrű az üzlet tulajdonosa, akkor racial violence (rasszista erőszak). Ha egy barátja is segít neki, akkor ők egy violent far-right militant group (erőszakos szélsőjobboldali militáns csoport).
Amikor egy fehér fiatal halála miatt fiatalok felvonulnak a bűnözés ellen, és összecsapnak az ellentüntetőkkel, az sem rage, hanem racist march (rasszista felvonulás). Akkor is, ha vegyes színösszetételűek a tüntetők és az ellentüntetők is, ugyanis ilyenkor – az osztrák fizikus macskája nyomán – életbe lép a Schrödinger bűnözője-elmélet. Aki egyszerre színes bőrű és egyszerre fehér: fehér, mert fehér bűnözők is vannak, tehát a bűn nem ismer bőrszínt, tehát íme, a rasszisták érvei romokban; s ugyanakkor mégis színes bőrű, tehát mindennek ellenére mégiscsak rasszizmus ellene tüntetni (vö. Schrödinger migránsa, aki egyszerre nem dolgozik, és egyszerre elveszi a munkánkat). A rage-dzsel rokonítható kifejezés, tulajdonképpen annak kiváltó oka az anger (düh). Aki angry (dühös), az morálisan felsőbbrendű: ha valaki angry, és emiatt normális körülmények között elfogadhatatlan dolgokat tesz, azért nem vonható felelősségre, mert ezzel jogos felháborodásának ad hangot, és előmozdítja a társadalmi fejlődést. Például angry women (dühös nők) megdobálhatják festékkel töltött lufikkal a középkorú (fehér) férfiakat, ezzel tiltakozva a nemi alapú diszkrimináció ellen; mindezért pedig nem ők a felelősek. Ehhez a mentességhez egyébként egy ideje nem szükséges kimondani a jelszót, hogy „I am offended” („sértve érzem magam”). A felelős mindig valaki más, pontosabban egyvalaki: a fehér férfi, aki kiváltotta az anger-t meg a rage-et (fontos alapszabály: más nem válthatja ki ezeket), tehát magára vessen. Angry men (dühös férfiak) viszont nem léteznek, ők frustrated chauvinist men (frusztrált soviniszta férfiak), akik egy hasonló lufidobáló performansszal kizárólag saját sikertelenségüket és természetesen – sőt nyilvánvalóan és automatikusan – saját hímtagjuk rövidségét próbálják kompenzálni.
A rage nem kezelhető rendőri fellépéssel, semmilyennel. Bármilyen, a rend irányába mutató próbálkozás automatikusan police violence (rendőri erőszak), ami a police state (rendőrállam), autocraty (autokrácia) és a fascism (fasizmus) irányába tett lépés, s csak fokozza az angert, így a rage-et is.
A boltok fosztogatása és az utcai randalírozás elleni felszólalás pedig nem más, mint verbal violence (szóbeli erőszak), netán far-right ignorance (szélsőjobboldali kirekesztés), ami mindenképpen kerülendő.Ehelyett attól, aki angry, a társadalomnak meg kell kérdeznie: why are you offended (miért vagy sértett)? Majd hagyni kell, hogy anger-ét kitöltse a legközelebbi fehér férficsoporton, bólogatni kell hozzá és támogatni benne. A rage kezelésére ugyanez vonatkozik: érdemes kivárni, amíg elfogynak a lapostévék a feltört boltokból, és elhamvadnak az utolsó felgyújtott autók. Jusson eszünkbe: azok csak vagyontárgyak, ami igazán sérült, az az elkövetők feelingjei (érzései) és ezáltal a social justice (társadalmi igazság).
Összefoglalás: a rage (vagy anger) által hajtott emberek örökös morális igazság birtokosai. Az általuk elkövetett norma-, szabály- és törvénysértések a magasabb rendű igazság érdekében történnek, a károkért pedig a performanszt kiváltó csoportok felelősek – kollektíve és egyénenként is, az előző és a következő tíz generációig.
Azaz: a fehér bőrűek (lásd még: rasszisták), a férfiak (lásd még: soviniszták és zaklatók), a középosztálybeliek (lásd még: kapitalista kizsákmányolók), a heteroszexuálisok (lásd még: homofóbok), a keresztények (lásd még: álszent, bigott pedofilok) és a konzervatívok (lásd még: fasiszták).
Ha a bolttulajdonos fog egy baseballütőt, kimegy, és elveri a fosztogatókat, mert elege van a politikai mozgalmi álarc mögé bújó takonymaffiózókból, az nem rage. Az violence (erőszak), ha éppenséggel fehér bőrű az üzlet tulajdonosa, akkor racial violence (rasszista erőszak). Ha egy barátja is segít neki, akkor ők egy violent far-right militant group (erőszakos szélsőjobboldali militáns csoport).
Amikor egy fehér fiatal halála miatt fiatalok felvonulnak a bűnözés ellen, és összecsapnak az ellentüntetőkkel, az sem rage, hanem racist march (rasszista felvonulás). Akkor is, ha vegyes színösszetételűek a tüntetők és az ellentüntetők is, ugyanis ilyenkor – az osztrák fizikus macskája nyomán – életbe lép a Schrödinger bűnözője-elmélet. Aki egyszerre színes bőrű és egyszerre fehér: fehér, mert fehér bűnözők is vannak, tehát a bűn nem ismer bőrszínt, tehát íme, a rasszisták érvei romokban; s ugyanakkor mégis színes bőrű, tehát mindennek ellenére mégiscsak rasszizmus ellene tüntetni (vö. Schrödinger migránsa, aki egyszerre nem dolgozik, és egyszerre elveszi a munkánkat). A rage-dzsel rokonítható kifejezés, tulajdonképpen annak kiváltó oka az anger (düh). Aki angry (dühös), az morálisan felsőbbrendű: ha valaki angry, és emiatt normális körülmények között elfogadhatatlan dolgokat tesz, azért nem vonható felelősségre, mert ezzel jogos felháborodásának ad hangot, és előmozdítja a társadalmi fejlődést. Például angry women (dühös nők) megdobálhatják festékkel töltött lufikkal a középkorú (fehér) férfiakat, ezzel tiltakozva a nemi alapú diszkrimináció ellen; mindezért pedig nem ők a felelősek. Ehhez a mentességhez egyébként egy ideje nem szükséges kimondani a jelszót, hogy „I am offended” („sértve érzem magam”). A felelős mindig valaki más, pontosabban egyvalaki: a fehér férfi, aki kiváltotta az anger-t meg a rage-et (fontos alapszabály: más nem válthatja ki ezeket), tehát magára vessen. Angry men (dühös férfiak) viszont nem léteznek, ők frustrated chauvinist men (frusztrált soviniszta férfiak), akik egy hasonló lufidobáló performansszal kizárólag saját sikertelenségüket és természetesen – sőt nyilvánvalóan és automatikusan – saját hímtagjuk rövidségét próbálják kompenzálni.
A rage nem kezelhető rendőri fellépéssel, semmilyennel. Bármilyen, a rend irányába mutató próbálkozás automatikusan police violence (rendőri erőszak), ami a police state (rendőrállam), autocraty (autokrácia) és a fascism (fasizmus) irányába tett lépés, s csak fokozza az angert, így a rage-et is.
A boltok fosztogatása és az utcai randalírozás elleni felszólalás pedig nem más, mint verbal violence (szóbeli erőszak), netán far-right ignorance (szélsőjobboldali kirekesztés), ami mindenképpen kerülendő.Ehelyett attól, aki angry, a társadalomnak meg kell kérdeznie: why are you offended (miért vagy sértett)? Majd hagyni kell, hogy anger-ét kitöltse a legközelebbi fehér férficsoporton, bólogatni kell hozzá és támogatni benne. A rage kezelésére ugyanez vonatkozik: érdemes kivárni, amíg elfogynak a lapostévék a feltört boltokból, és elhamvadnak az utolsó felgyújtott autók. Jusson eszünkbe: azok csak vagyontárgyak, ami igazán sérült, az az elkövetők feelingjei (érzései) és ezáltal a social justice (társadalmi igazság).
Összefoglalás: a rage (vagy anger) által hajtott emberek örökös morális igazság birtokosai. Az általuk elkövetett norma-, szabály- és törvénysértések a magasabb rendű igazság érdekében történnek, a károkért pedig a performanszt kiváltó csoportok felelősek – kollektíve és egyénenként is, az előző és a következő tíz generációig.
Azaz: a fehér bőrűek (lásd még: rasszisták), a férfiak (lásd még: soviniszták és zaklatók), a középosztálybeliek (lásd még: kapitalista kizsákmányolók), a heteroszexuálisok (lásd még: homofóbok), a keresztények (lásd még: álszent, bigott pedofilok) és a konzervatívok (lásd még: fasiszták).