Bán Károly

Vélemény és vita

Populizmus szósszal leöntve

Álláspont. Minek nevezhető az, amit a „megújuló baloldal” vagy például amit a „megnéppártosodott” Jobbik tesz és mond a választóknak?

A populizmust, a népszerűség hajhászását a politikailag korrekt liberális média általában a jobboldal, Magyarországon pedig kifejezetten a Fidesz–KDNP politikája kapcsán szokta volt emlegetni. Most, hogy közelegnek a választások, feltehetnék azt a kérdést is: ugyan minek nevezhető az, amit a „megújuló baloldal” vagy például amit a „megnéppártosodott” Jobbik tesz és mond a választóknak? Előbbi, vagyis a baloldal élcsapata legújabban az euró mielőbbi bevezetését dobta be a köztudatba, utóbbi pedig a bérunióval próbálja meg elkábítani az ország lakosságát.

Magyarországnak akkor van esélye Európa haladó feléhez csatlakozni, ha bevezeti az eurót, és európai egységben gondolkodik, nem pedig ellenséget lát és láttat az unióban – írja lelkesülten Ujhelyi István, az MSZP alelnöke. Azonos munkáért, azonos bért az Európai Unión belül, ez pedig a jobbikos bérunió célja. Ugyan ki találna ezekben bárminemű kifogásolnivalót? Szép célok, nemes célok, a választópolgár legszívesebben szaladna is az urnához, hogy jó helyre tegye az ikszet.

A daliás küzdelemben tülekedő pártok azonban szinte egymást leplezik le. A szocialista Ujhelyi szerint a Jobbik béruniós kampánya „kamu és bugyuta”, ráadásul „förtelmesen demagóg és hazug is.” A Jobbik idő hiányában még nem tudott visszavágni, de nem nehéz kitalálni, mit fog mondani és mire fog emlékeztetni a kétezres évek közepéről. Például a Medgyessy- és Gyurcsány-kormányok euróbevezetési kampányaira, az őszödi beszédbe torkolló dübörgő gazdaságra. Vagy talán Kóka János száguldó pannon pumájára, amely már Hegyeshalom előtt megdöglött, míg a szocialista–szabad demokrata osztogatókról kiderült, inkább csak fosztogatók.

Önmagában is abszurd, hogy egy olyan párt vezető politikusa veti fel az euró bevezetésének gondolatát, amely párt a maastrichti kritériumok (három százalék alatti infláció és költségvetési hiány, hatvan százalék alatti államadósság) tekintetében messzebb vitte az országot a közös Európától, mint ahonnan eleink felkerekedtek, és elindultak a Vereckei-hágón keresztül a Kárpát-medencébe. Az ötletet aláírásgyűjtés formájában a politikai piacra hajító Ujhelyi elfelejtette megemlíteni: Magyarország kilenc évig állt túlzottdeficit-eljárás alatt, s ez a sanyarú állapot egy általuk populistának tartott kormány időszakában, csupán 2013-ban szűnt meg. Egyébként pedig maga a felvetés is fából vaskarika, a spanyol viasz és a meleg víz újbóli feltalálása, hiszen azok az országok, amelyek beléptek az unióba, vállalták azt is, hogy csatlakoznak az eurózónához. Ha már itt tartunk, Varga Mihály, a mostani kormány gazdasági minisztere lassan egy éve éppen lapunknak adott nyilatkozatában vetette fel a 2020-as időpontot reménybeli csatlakozásunk lehetséges dátumaként.

A Jobbik csodafegyvere, a bérunió pedig – ahogyan egy szakértő mondta – „átverés, PR-trükk”, mivel a brüsszeli kormány –az Európai Bizottság – határozata értelmében a támogató aláírások gyűjtése az érintett tagállamokban mindenre vonatkozhat, kivéve a béreket. A Jobbik csak arról feledkezik meg, hogy a bérek vezényszóra, rendeleti úton nem emelhetők. A hozzánk hasonló népességszámú Ausztriában a bűvös GDP (az egy év alatt létrehozott nemzeti össztermék) összege forintra átszámítva nagyjából négyszerese a magyarénak. A mienk évi negyvenezer-, az övék durván százhatvanezer-milliárd forint. Emiatt magasak ott a bérek, nálunk más miatt alacsonyabbak sokkal. Az okok elmesélése már egy kevésbé populáris dolgozat témája lehet.