Polcpénzkeringő

Most, hogy lassan az egész ország azon rugózik, hogy bezár tizenhárom – hangsúlyozottan veszteséges – Tesco, ugorjunk gyorsan majd száz évet az időben, meg egy kicsit a térben is, és induljunk el Jack Cohen apró fűszeresstandjától – amelyet nehéz időkben, az első világháború után a londoni East Enden nyitott meg, és amelyik mára a világ egyik vezető kiskereskedelmi vállalatává fejlődött, hogy három földrész tizenhárom országában több mint ötszázezer munkatársával dolgozzon azon, hogy vásárlói számára „a lehető legjobb kiszolgálást és ár–érték arányú termékeket nyújthassa”.

Rögtön ejtsünk is itt egy oldalvágást, és hangsúlyozzuk azt, amit az áruházlánc már megtett hatalmas fizetett hirdetések formájában, a Tesco marad. Állítólag azért, mert szereti Magyarországot. Persze vannak, akik még sajnálják, szerda reggel például a nyolcórai hírek előtt a Klubrádió kedvesen bejátszott egy számot, nem is titkolva, hogy némileg megpróbálja befolyásolni a közvéleményt. Ízelítőnek egy kis idézet: „Csak a teszkó, mindenkinek lesz jó / akciókban dúskálunk, és megment minket a teszkó / életben így jó, teszkó / A legkisebb is számít, teszkó // Füredi Tibor vagyok, 38 éves, teszkó-áru-mozgató-menedzser, jelenleg három gyermekem van, négy éve dolgozok az áruházban, nagyon elégedettek velem a főnökeim, vörksopokon jól szerepelek, nagy perspektívát látok a munkahelyemen, fejlődési és előrelépési lehetőséget, ’87-ben érettségiztem 3,4-es átlaggal, és a legkisebb is számít, teszkó.”

A dalmű és annak mögöttes üzenetének minősítésébe most nem bonyolódnánk – de minden Füredi Tibortól elnézést kérünk –, arra viszont rámutatnánk, hogy az üzletlánc több mint ezer európai üzletének negyede Magyarországon található. Igen, tavaly ősszel nyílt meg a kettőszázhuszonkettedik Törökbálinton, egészen pontosan november huszadikán, egy hónappal azt követően, hogy Richard Broadbent, a Tesco elnöke lemondott. Mégpedig azért, mert a cég eredménye több mint kilencven százalékkal zuhant, és a hatalmas mértékű előzetes eredménykalkulációs hiba is nagyobbnak bizonyult az eddig becsültnél.

A legnagyobb brit kiskereskedelmi hálózat a londoni értéktőzsdén bejelentette, hogy a 2014. augusztussal zárult fél évben az összes tételt tartalmazó adózás előtti eredménye 91,9 százalékkal 112 millió fontra (akkori árfolyamon körülbelül negyvennégymilliárd forintra) csökkent változatlan területű eladótérre számolva. Az egyszeri tételek és leírások kiszűrésével mért alapszintű adózatlan eredmény 46,6 százalékkal 783 millió fontra esett.

A Tesco bejelentette azt is, hogy a tavalyi üzleti évének első felére előzetesen kalkulált eredményét 263 millió fonttal becsülte túl. És hát amikor egy vállalat ekkora nagy szarban van, akkor minden szalmaszálba belekapaszkodik, akkor nagyon jól jön neki az élelmiszerlánc-felügyeleti díj, amire abból a sok matériából, ami most lassan összecsap a feje felett, legalább egy keveset rá lehet kenni.

Arról kevesebbet beszélnek, hogy Csehországban is bezár két Tesco, és százkét ember munkahelye szűnik meg. De ott, Prágában, legalábbis a jelenlegi információk szerint a magyar kormány nem tervezi az élelmiszerlánc-felügyeleti díjak emelését. Ott, Prágában, azt mondják, hogy a Tesco jelenlegi „főnöke”, Dawe Lewis az angliai problémák, botrányok után nagyszabású átalakítási programot hirdetett, amely a beruházások korlátozásával, leépítésekkel és a külföldön működő áruházak egy részének a bezárásával számol.

Erről viszont senki sem beszél az itthon elbocsátandó ötszáz teszkós munkavállalónak, senki sem mondja nekik, hogy ne Budapesten, hanem Londonban keressék a hibát, mert ott áldozták fel őket, nem máshol. Legyünk azonban annyiban megengedők, hogy az élelmiszerlánc-felügyeleti díjat ki kell gazdálkodni a brit áruházláncnak is. Meg a németeknek is, meg a magyaroknak is, meg az összesnek, amelyik itthon prosperál, sőt terjeszkedik. Érdekes módon az ő hangjukat ebben a kérdésben nem nagyon lehet hallani. A Tescóét igen, és abba sokan belekapaszkodnak és sokan remekül használják manipulációra is, jajjúristenmileszmost?! Nehezen írom le, hogy mi lenne, semmi, tizenhárom Tesco híján sem fogunk éhen halni.

Az az ötszáz munkahely persze kényes kérdés, azt az ötszáz embert segíteni kell, hogy minél előbb munkát találjon, mert ötszáz családról van szó, amelyek egy talán nem is olyan véletlen pénzügyi tévedés áldozatai.
És kapargassuk meg most egy kicsit a múltat is, és kérdezzük meg, hogy miután a nagy kereskedelmi láncok idejöttek, vajon mennyi kis üzlet ment tönkre? Senki sem tudja? Akkor kérdezzük azt meg, hogy az itthon addig ismeretlen polcpénz – amelynek összege egyenes arányban áll(t) az áruház nagyságával, és amelynek mértéke tízszázalékos is lehet(ett) – bevezetésével hány beszállító vállalat életét nehezítették meg és mekkora mértékben. Ezt se tudja senki? No, akkor kérdezzük meg azt, hogy a papíron kilencvennapos, a valóságban nagyon gyakran hosszabb fizetési határidők miatt mennyi kicsi, közepes és nagyobb vállalkozás ment tönkre és mennyi ember vesztette el a munkahelyét és mekkora körbetartozási láncok alakultak ki. Hogy erre sem tudja senki a választ? Jó, akkor arra emlékszünk, hogy a pesti belváros „kihalása” akkor kezdődött, amikor megjelentek a nagy kereskedelmi láncok és a plázák? Esetleg a beszerzési ár alatti értékesítési botrányokra, főleg dinnyeszezon idején emlékezünk? Nem?

Akkor arra, hogy mennyit panaszkodtak a pékek a százforintos kenyér miatt, amit a nagy boltokban lehet kapni, azt állítva, hogy minden épeszű számítás szerint egy kiló kenyér előállítási költsége magasabb egy százasnál és az egész csak a vevőcsalogatásról szól? Hogy erre már igen? Akkor talán arra is, hogy a tejesek sem örültek, amikor külföldi UHT tej árasztotta el a piacot, amit gyakorlatilag árrés nélkül árultak? És hogy emiatt volt tüntetés is? Emlékeznek erre is?

Akkor jó, és maradjunk annyiban, hogy a Tesco nem vonul ki Magyarországról. De nem a közös húsz évünk, nem a több mint húszezer magyar munkatársa és nem is a több mint ezeregyszáz magyar beszállító miatt, ahogy hirdeti. Hanem, és hirdeti ezt is, a nagy terveiért marad itt. És a heti hárommillió vásárlóért.