Plafon és csillár

Kedden a Fővárosi Törvényszéken jártam, a K & H-büntetőper tárgyalásán, és örömmel tapasztaltam, hogy a 19. század végén megépített, műemléki védettség alatt álló bírósági épületben akkor is minden a helyén volt, amikor késő délután eljöttem onnan. Ez alatt azt kell érteni, hogy nem szakadt le sem a plafon, sem a csillár. Pedig amikor a K & H Bank jogi képviselője a sértett jogán arról beszélt a végéhez közeledő büntetőeljárásban – amely tíz-tizenkét éve még az évtized legnagyobb botránya volt –, hogy a törvénytelenül megforgatott huszonhárommilliárdról és az ebből elpárolgott 8,3 milliárdról a pénzintézetben nem tehet senki, akkor óvatosan a csillárt kezdtem figyelni.

Jelentem, a helyén maradt.

Magyarország egyik legnagyobb, legtekintélyesebb bankjának jogi képviselője azonban annyira belelendült perbeszédébe, hogy ezután azt találta mondani, hogy „csak keresztülment az üzlet a brókercégen”, és az ügyfelek tranzakcióit intéző back-office dolgozói hermetikusan el voltak zárva az üzletkötő kereskedőktől. Annyira hermetikusan, hogy üvegfallal választották el a back-office-osokat a többi banki dolgozótól. „A területükre nem járhatott be senki” – amikor ezt mondta a jogi képviselő, mutatóujját jelentőségteljesen fel is emelte.

Ekkor óhatatlanul ismét a plafont kezdtem figyelni, meg persze a csillárt is. Jelentem: még mindig mindkettő a helyén volt. De nem volt még vége. A legbájosabb az volt, amikor a banki ügyvéd rátért a hídszámlákra, amelyekről a tranzakciókat regisztráló back-office-osok azt sem tudták, hogy azok hídszámlák. A hídszámla egyébként arra szolgál, hogy ha egy ügyfél rendelkezése alapján rosszul adják meg a címzett számlaszámát, akkor az elutalt pénzt egy technikai számlán pihentetik, egészen addig, amíg ki nem derítik a címzett helyes számlaszámát.

Nos, erről a hídszámláról is eltérítettek néhány milliárdocskát, de a pénzintézeti dolgozók erről sem tehettek persze semmit, számukra a Kulcsár Attila és némely elvetemült ügyfél között megkötött sikerdíjas háttérmegállapodás teljesen láthatatlan volt.

Délutánra már egészen biztosan érezhettük, hogy tényleg minden rendben, a pénzünk jó helyen, jó kezekben, ahogy a bank reklámszlogenje hirdette, „dönts okosan”. És még a csillár, a plafon is a helyén.