Pirx kapitány szelfibotja

Egészen biztos, hogy Stanislaw Lem, a zseniális lengyel sci-fi író sok-sok évvel megelőzte korát, és az is majdnem biztos, hogy a Google szakemberei olvashatták, így le is koppinthatták néhány találmányát. Bár az is lehet, hogy valamelyikük az internet nagy óceánjában egyszer csak rábukkant az első magyar tudományos-fantasztikus sorozatra, Pirx kapitány kalandjaira, és onnét csente el az okosszemüveg ötletét. Lehet, sose tudjuk meg az igazságot, de az mindenesetre a mi Pirxünk felé billenti a mérleg nyelvét, hogy a sorozat 1972-ben készült, a novellákat pedig csak a nyolcvanas években fordították angolra.

Szóval, a nem túl felkészült Pirx űrhajósvizsgájára készül, de ott is nehéz a matek, ezért olyan szemüveget ajánlanak neki, amelynek egyik lencséjének belső felén szépen lefutnak a képletek, és onnét már minden pofon egyszerű. Lenne. De hősünket gyorsan lehűtik, ha szemüveget hordana, nem vették volna fel űrhajóstanoncnak. Mindezt csak azért, mert úgy tűnik, hogy az évtized nagy dobásaként beharangozott okosszemüveg, hogy szépen írjuk, nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Pontosabban, nem hagyták hogy beváltsa, mert azért akadtak szép számmal, akik megvásárolták e technikai csodát – valószínűleg egyébként tényleg az –, sőt hordták is. Csak aztán jöttek a személyiségi jogok és problémák, mert a ketyerébe épített kamera bárkiről, bármikor, bárhol és bármilyen helyzetben felvételt készíthetett. Az sem tetszett a jogvédőknek, hogy a szerkezet, ami egyébként egy komplett számítógép, a különböző alkalmazásoknak köszönhetően képes volt az arcfelismerésre és így a közösségi oldalakon is utána lehetett keresni gyakorlatilag bárkinek, nem véletlen, hogy rengeteg helyről kitiltották. Természetesen a technikai és technológiai fejlődésnek számtalan előnye van, amely hasznos és értelmes, de bizonyos darabokkal vannak fenntartásaink. A leginkább az, hogy most már mindenből van „okos”. Amiből viszont könnyen levezethető, hogy aki hordja, használja az egyre inkább nem lesz az, vagy sosem volt. Mert segíthet például a parkolóradar, ha be kell állni valami szűk helyre, de ha ugyanilyen technológia vezetné helyettünk az autót, az már lehet, hogy kevesebbeknek tetszene. Mert oda lenne az irányítás, de még inkább a száguldás élménye és azzal a szabadságé is. A sok okosság és értelmetlenség között személyes kedvencek is vannak. Az okosotthon, amikor annyira be van hálózva már minden, hogy bárhonnét irányíthatjuk az okos háztartási gépeket és az egész kócerájt. Ezt tudja a Nets, amitől már csak egy lépés a Skynet, ami, mint tudjuk egy napon tudatára ébredt. Aztán az okos virágcserép, ami helyettünk öntözi a virágot. Ha töltünk bele vizet. Ha nem, hát istenem. És a végére maradjon a legnagyobb csoda, a szelfibot, amivel messzebb lehet tartani a mobiltelefont, hogy azok, akik erre gerjednek, nagyobb önképet készíthessenek. Persze ha rövid a karod, toldd meg egy lépéssel. És az is igaz, hogy ennek a mondásnak van egy másik verziója is, bár ott feltételezhetően a szelfibot nem segítené ki az illetőt.

Mindenesetre Lem sokat írt a technológiai fejlődésről és az emberi létezés problémájáról, olyan világokról, ahol a technikai fejlődés a biológiai embert értéktelenné teszi. Feszegette azt a emberi létezés problémáját is ismét csak olyan világokban, ahol a fejlett technológia miatt már nincsenek kihívások. Később még az internetet is bírálta. Ezért ma, bár még nincs fluxuskondenzátor, de internetezési szokásaink alapján személyre szabott hirdetések érkeznek a számítógépeinkre, és lassan azt is tudják, hogy mikor és milyen messziről kerül be a csirke a sütőbe, hány fokos a fürdővíz és mi a kedvenc tévécsatorna, lejárt lemezzé vált a Nagy Testvér, aki figyel téged. Ide az már nem elég, amúgy is figyel már régóta, és amúgy is
Nagy Testvérekről illene beszélni, mert többen vannak, talán már túl sokan is. Ide már Orwell másik zseniális műve kell, legalábbis a címe, mert erre gyülekezetre nehéz mást mondani, mint: Állatfarm.