Pirruszi győzelem?

A „nemek” győzelme és a népszavazás érvénytelensége láttán ez a régi plutarkhoszi történet jutott az eszembe. Meddig tudjuk tartani magunkat Brüsszel radikális és a pénzforrásokat kezében tartó globalistáival szemben, akik éppoly kíméletlenek, mint egykor a légiókat felfegyverző római uzsorások voltak? (Pürrosz – sóhajtott fel egy uzsorásszívű szocialista is.) Én nem vagyok nacionalista – mondja a mi liberális értelmiségink és a hazaárulást már 1918 óta, nemzedékeken keresztül gyakorló szocialistánk –, én nem akarok az Európával való szembemenetelésről hallani, szeretem embertársaimat nyelvi, faji és nemzeti különbség nélkül, még a Kétfarkú Kutya Pártot és a cigányokat is szeretem, hiszek az Európai Unióban, az emberiség szolidaritásában, a kultúra közösségében; és nem hiszem, hogy a német kancellár a Stasi ügynöke volt, mert én humanista vagyok. Még az olyan szerény és finom teoretikusai a hatalomnak, mint Gyurcsány Ferenc vagy Vona Gábor, még ők is humanisták, irtóznak a migránsok vérétől, a polgárháborútól, a felfordulástól.

A liberális, a humanista és a zöldpárti elhiszi, hogy amikor 2006-ban, az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a rend őrei végigverték fél Budapestet, mindössze a feladatukat teljesítették, és a gumibotot csak a kádári időre való tekintettel kellett a világtörténelem legaljasabb fegyverének minősíte­niük a Terror Háza munkatársainak.

A liberális megérti azt is, miért kell Orbán Viktort támadni az ország 2010 utáni szanálásáért, és miért nem lehet elítélni a szocialista pártot, amiért tizenkét esztendei kormányzásával a rendszerváltoztatás után is majdnem csődbe vitte az országot.

Ez a magyar liberális, ő a megmondó értelmiségi. Jó lesz rá és társaira vigyázni, mert elődeik agyafúrt és lelkiismeretlen fickók voltak a kádári idők végén, és nagyon szemtelenné váltak, amikor 1989-ben a négyigenes népszavazás után elszaporodtak.

A globális világ és a nemzetben való gondolkodás hívei közt Kulturkampf, vagyis igazi kultúrharc folyik. S amíg Nyugaton a szociális piacgazdálkodásnak köszönhetően az állampolgárokban mély bizalom alakult ki az állam iránt – és ez még a mai megtorpanás körülményei közt is érezhető –, addig a volt szocialista országok lakosai, akiket a demokráciát illetően mentálisan fejletlen állapotban lévő közösségként örökölt meg a művelt Nyugat, lázadoznak. Különösen a magyarok, akik szerint Európa vérfrissítése a harmadik világból hamisság, rossz program, és hogy Kelet-Közép-Európa és benne Magyarország aligha lehet a migránsok számára az Ígéret földje.

Nemcsak tanuljuk, gyakoroljuk is a demokráciát: innen ered Brüsszel felháborodása. A magyar Országgyűlésnek most az Európai Unió eddigi legnagyobb krízisére, a migráció kezelésére kell választ adnia. Az ellenzék alkotmányos szőrszálhasogatásokba, vég nélküli szóharcokba és vitákba bocsátkozik, s drukkol Brüsszelnek és a német politikai osztálynak, amelynek bürokratái nem engedhetik meg, hogy Európa kormányzásába nemzeti szempontok vegyüljenek.

Kivárnak, és addig is Plutarkhoszt olvasnak.