Vélemény és vita
Performance
Mindig értetlenséggel töltenek el az ellenzéki performance-ok, amelyeket az elkövetők általában a szabad véleménynyilvánítás kategóriájába sorolnak
Most például a Párbeszéd aktivistái, köztük Szabó Tímea társelnök, láncolták magukat a budai Várban a készülő Miniszterelnökség „építési területének bejáratához”, így tiltakozva minden és mindenki, de leginkább a miniszterelnök ellen. Őszintén szólva én otthagytam volna őket láncostul, tüntessenek, amíg meg nem unják, mert az ilyen akciókat öt fokban akkor is feladja az ember, ha süt a nap. Tegnap meg inkább csak a szél fújt, tehát én hagytam volna őket, akárcsak a legharcosabb ligetvédőket, láncolgassák csak magukat, egy szabadban töltött éjszaka után valószínűleg már nem ragaszkodnának annyira láncaikhoz. Vagy köteleztem volna őket, ha már engedélyt kaptak a tiltakozásra, hogy három napig teljes erőből tüntessenek, hogy legyen esetleg valami foganatja a megmozdulásuknak, ha már az egyszázaléknyi támogatottságot sem érik el. Ennyi idő alatt legalább elgondolkodhatnának azon, hogy mi mindent is jelenthet pártjuk P rövidítése? Erre választ én most se rövidet, se keményet, határozottat, nem adnék.