Vélemény és vita
Pénzügyi kultúra
A Kádár-korszak alapfokú oktatásának célja a mindenoldalúan fejlett személyiség kifejlesztése volt.
A mindenoldalúan fejlett gyerekekből aztán – a központi elképzelések szerint legalábbis – kialakulhatott a szocialista embertípus. A típusember a tervgazdálkodás diktálta szabályok szerint élt. A Vörös Október Ruhagyár zakóit és nadrágjait hordták a férfiak, a nők az Aranypókból és a Röltexből szerezték be öltözködésük kellékeit. Mást nem is tehettek.
A szocialista ember tehát elméletileg mindenhez értett, azaz semmihez sem értett. Az abban a korban felnőttek mégis hozzájuthattak az emberiség közös nagy kincséhez, az évezredek alatt megteremtett kultúrához. Ebben segítettek a nagypapák és a nagymamák, az apák és az anyák, a tisztességes tanárok, az üldözöttségükben is tekintélyes egyházak, és a hagyományaikat csalafinta módon kommunista álcahálóval burkolva csak azért is megőrző neves felsőoktatási intézményeink.
Úgy tűnik, ma, az új rendszer beköszönte után negyedszázaddal, lényegesen bonyolultabb az élet, mint a régiben volt. Mindenféle forradalmak zúgtak el felettünk: információs forradalom, technikai-technológiai forradalom, posztmodern művészeti forradalom, meg még ki tudja, hányféle forradalom. Új csegevarák által vezényelt, villámgyors változások. Ezeket követni csak a mindenoldalúan fejlett szocialista embertípusok tudnák. Igen ám, de mint tudjuk, ilyenek nincsenek. Nem is voltak.
Különb-különb képességekkel és tehetségekkel megáldott emberek vannak. Mint ahogy voltak a mindenoldalúságban is. Igaz, akkor könnyebb volt például autót szerelni, hiszen nem volt számítógépesítve a jármű. Könnyebb volt takarékoskodni is, jól megtanították ezt az úttörő takarékbélyegekkel. Könnyebb volt munkát találni, az más kérdés, hogy az álcázott munkanélküliség – leánykori nevén teljes foglalkoztatottság – máig nyögött adósságokba lökte az országot.
Az éppen aktuális brókerbotrány kapcsán többször olvashatjuk és hallhatjuk, hogy nincs sok csodálkozni valónk, hiszen a magyaroknak igen alacsony szinten áll a pénzügyi kultúrájuk. Ebben a lekicsinylő és nagyképű minősítésben a brókertempó tükröződik. Hogy miért nem tud a közember tőzsdézni és az árfolyamokkal bűvészkedni, miért nincsenek befektetései, miért nem tudja, hogy melyik a jó értékpapír és melyik a rossz, és miért nem tudja úgy, mint régen az egyszeregyet a világ országainak dzsídípí-adatait.
A mi pénzügyi kultúránk igen egyszerű. A munkánkkal megkeresett pénzünket olyan intézményekre és olyan emberekre bízzuk, akiknek az a dolguk, hogy azt megőrizzék. Biztonságban tartsák.
Hogy ez aztán nem így van, az nem pénzügyi kultúra vagy kulturálatlanság kérdése. Az úgynevezett pénzügyi válság vagy a Buda-Cash brókerbotránya nem más, mint lopás. Kevés ember elveszi nagyon sok ember pénzét. És igazi szocialista embertípusú, mindenoldalúan fejlett lényként ezt a lopást megmagyarázza, kimagyarázza, elmagyarázza.
Arra az egyszerű kérdésre meg, hogy hol az ellopott pénz, senki nem felel.