Pénzügyi stabilitás

A megemelt banki kamatok és különböző díjtételek, valamint a globális válság óta tartósan gyengülő, egyszer-kétszer elszálló árfolyam miatt „megégett” ügyfelek ebben – is – reménykedtek. Az érem másik oldala, hogy akkor senki sem rohangált a bíróságra, mikor alacsonyak voltak a kamatok, a díjtételek, és erős volt a forint. Miközben a hitelboom idején kevesen kongatták a vészharangot, addig az érintettek – mostanság legalábbis – az államtól várják a segítséget.

Az állam, pontosabban a kormány pedig segít, hiszen közbelépett, beavatkozott, és sor kerül majd a forintosításra is. Csak később, és fokozatosan.

Azonban mind a kormány, mind pedig a Magyar Nemzeti Bank ebben a kérdésben óvatos duhaj. Helyes!
Ha ugyanis azonnal forintosítanák a devizahiteleket, a hatalmas devizaigény kapcsán pénzügyi pánik törhetne ki, amely elsodorna minden eddig elért eredményt. Például négyszáz forint lenne egy euró, emelkedne az államadósság (amelynek jelentős része devizában van), beszakadna az állampapírpiac, és menekülne az országból a tőke – ez pedig nem negatív forgatókönyv, hanem egy nagyon is kiszámítható szcenárió.

Halkan jegyzem meg, örüljünk annak, hogy a piac „befogadta” az első devizahiteles-, és az elszámoltatási törvényt. Elemzők korábban jelentős forintgyengüléssel kalkuláltak, a bankok tulajdonosai pedig meglebegtették a kivonulás lehetőségét.

Rögzítsük még egyszer: helyesen cselekszik a kormány és vele együtt a Magyar Nemzeti Bank, hogy nem erőlteti a kölcsönök mielőbbi átváltását, hanem alaposan átgondolják az érintettek a folyamatot – egy, a témában jól kidolgozott konstrukció tudniillik a pénzügyi stabilitás záloga. Utóbbi pedig olyan „állapot”, amelyre minden normálisan működő piacgazdaságnak szüksége van, sőt az a minimum, hogy ellenálljon a hazai pénzügyi intézményrendszer a különböző sokkoknak, képes legyen zökkenőmentesen ellátni alapvető funkcióit.

Hogy is állunk a pénzügyi stabilitás szempontjából?

Egyfelől hazánk már évek óta nincs benne a csődre „kijelölt”, kisebb-nagyobb fizetésképtelenséggel küzdő országok táborában – ez óriási teljesítmény, becsüljük meg. Másfelől állampapírjaink kelendők a hazai és a nemzetközi piacokon, amely azt jelzi, hogy mind a belföld, mind pedig a külföld hajlandó finanszírozni az állam pénzügyeit – a költségvetési hiányt, vagy éppen az államadósság kamatait, a lejáratok megújítását. Harmadrészt olyan állami pénzügyi intézmények, mint pél­dául az Eximbank és a Magyar Fejlesztési Bank nagyon kedvező kamattal tudnak kölcsönhöz jutni vagy éppen kötvényt kibocsátani a nemzetközi pénzpiacokon. Idetartozik még az is, hogy akkor, amikor az állam bocsát ki devizában értékpapírt, elkapkodják. Persze, jóval több kamatot fizetünk ezekért a kölcsönökért, mint a nyugati uniós tagállamok, de hát nem vagyunk Ausztria vagy Németország. Ki kell még emelni a honi bankrendszer teljesítményét is: a hitelezés fagyos állapotban van, és a betétgyűjtés is csak most kezd felpörögni, a devizahiteles sztoriból keletkező, mintegy ezermilliárd forintos tehertétel pedig jelentős kihívás lesz a pénzintézeti szektornak. Ne feledjük, ha nincsenek mögöttük külföldi tulajdonosok, akkor a magyar államnak kellene állnia egy-két esetben a feltőkésítésüket. Ugyanakkor jól működő, egészséges szerkezetű bankrendszerre szükségünk van. Mert az csak átmeneti állapot, hogy a Magyar Nemzeti Bank, miközben ellenőrzi és szabályozza a bankokat, növekedési hitelprogramjával segíti a piaci szereplőket.

A pénzügyi stabilitás persze akkor „kerek”, ha mellette létrejön az árstabilitás is, vagyis alacsony az infláció, és gyarapszik a reálgazdaság. Jelenleg mindhárom pillér a rendelkezésre áll, vagyis nem szabad esztelenül kockáztatni. Ráadásul felettébb elkelne már a hitelminősítői feljavítás is.

Összegzésként: pénzügyi stabilitási szempontból minden olyan megoldást ellenezni kell, amely egyetlen pillanatra összpontosítaná az összes terhet. Márpedig ez lenne a devizahitelek azonnali forintosítása.