Papírkutyák

Innen, a zuglói tavaszból nyugodt lélekkel megsérthetném a török államfőt, sőt, ha kicsit több érzékem lenne a verseléshez, a Spectator pályázatára is jelentkezhetnék, tudniillik a brit konzervatív folyóirat minél sértőbb és mocskosabb limerickeket vár Erdogan elnökről. Az ezerfontos fődíjat tudnám hasznosítani, de azért nem csak gyengécske költői vénám tart vissza a pályázattól. Ugyanis amit a Spectator csinál, az – illő tisztelettel az általam kedvelt lap iránt – ostobaság, szánalmas és álságos.

Ostoba, mert Recep Tayyip Erdogan török elnökön igazán nem nehéz fogást találni. Ha megnézzük a nyugati sajtó elmúlt néhány évét, Moszkva szíriai szerepvállalása óta pedig az oroszt, nagyon súlyos vádakat találunk. Óriási korrupciós botrányok, az Iszlám Államhoz fűződő legalábbis ambivalens viszony, háború a kurdok ellen, kerékbe tört sajtó. Moszkvától Washingtonig kielemezte már mindenki, hogy Erdogannak két fő ellensége van a térségben – Bassár el-Aszad szíriai elnök és a kurdok –, az ellenük való harc pedig egy ponton érdekközösségbe vitte az Iszlám Állammal, azonban – és ezt éppen Aszad mondta – „a terrorizmus olyan, mint a skorpió, amint lehetősége van, megharap”.

Nem mondtam semmi újat, és nem is mondtam el mindent. Ez a néhány példa azt hivatott jelezni, hogy csak jobb támadási felületet találhatunk a török elnökön annál, mint hogy versbe szedve azt mondjuk, kecskékkel… hál. Ezen logika mentén nem tartom az évtized komikusi teljesítményének a német Jan Böhmermann gúnyversét sem. Az ő alkotása azonban semmivel sem felháborítóbb, mint a tény, hogy Angela Merkel rábólintott az ellene indítandó eljárásra, amelynek eredményeképpen felségsértés miatt akár börtönbe is kerülhet.

Szánalmas az egész. Erdogan elnök lába elé veti magát Európa, mert képtelenek vagyunk megvédeni a határainkat, megígértünk mindent, csak állítsa meg a migránsokat – akárhogyan. Enged Merkel is, adja Böhmermann fejét, nesze neked, véleményszabadság, amiért halomra lőtték a Charlie Hebdo hasonló finomsággal gúnyolódó munkatársait. Ezért tetszettünk felvonulni Párizsban? Ezért hisztériáztak évekig, átkozták a magyar kormányt és aggódtak a magyar sajtószabadságért? Hát gratulálok.

Erdogan elég régen észrevette, hogy igazán senki sem akarja őt az unióban látni. Erős országot kezdett építeni, élén egy erős emberrel, miközben mi elmulasztottunk érdemben foglalkozni a török–uniós kapcsolattal. Aztán amikor a migrációs válság minket térdre kényszerített, eljött Erdogan csillagórája. Ha a méltóságos nyugati vezetők veszik a fáradságot, és akkor figyelnek oda Orbán Viktorra, amikor beszél, és kivételesen nem hónapokkal később fogadják meg a tanácsait suttyomban, akkor nem úgy nézne ki a török–uniós alku, ahogy. Tudják, de facto emberkereskedelem és egy sor nemszeretem ígéret. Ahelyett, hogy kértük és megadtuk volna a tiszteletet. Teljesen érthető, ha Erdogan ezek után felkapja a vizet a sértegetésen, meg akarja mutatni az otthoniaknak, hogy ezt vele nem lehet megcsinálni. Ügyes, hogy ehhez sikerült előkotorni egy dohos német törvényt is.

Végül az álságosságról. Érdemes elgondolkodni azon, hogy a török sajtószabadságért, az ottani kollégák biztonságáért folytatott küzdelmet mégis mennyivel viszi előbbre, ha nyugati társaik azzal kérkednek, hogy lám, nekünk ezt is lehet. Tényleg nem futja többre egy kecskés poénnál?