Páncélgúnya

Bár az Európai Bizottság elnöke szerdán az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén elmondott beszédében úgy fogalmazott, Brüsszelnek nem áll szándékában, hogy a nemzetállamokat maga alá gyűrje, és „Európa nem válik egységes állammá, nem is szabad, hogy egységes állammá váljon”, de azt is hozzátette: a tagországok kormányai túl gyakran kizárólagos nemzeti érdekeiket részesítik előnyben, ez pedig megnyitja az utat a populizmus előtt, amely ellen fel kell lépni. Az unalmas közhelyeket pufogtató és semmitmondó lózungoktól, üres ígéretektől hemzsegő „évértékelő” beszéd egyetlen igazán érdekes mozzanata az volt, hogy Juncker szerint a migránsválság kezelésében kívánatos szolidaritásnak „szívből kell jönnie, nem lehet kikényszeríteni”, amivel arra utalhatott, hogy mégsem lesznek az unióban kötelező menekültelosztási kvóták. Ezzel nyilvánvalóan a visegrádi négyeknek üzent a mai, pozsonyi uniós csúcs előtt, mert le kell küzdeni „az utóbbi hónapokban kialakult megosztottságot Európa keleti és nyugati fele között”.

Juncker óvatos, s egyelőre csupán verbális visszakozása a kötelező migránselosztási kvóták kérdésében aligha elvi álláspontjának módosulását jelzi. Sokkal inkább azt, hogy felismerte és immár kénytelen számításba venni a négy visegrádi ország e kérdésben elfoglalt egységes, következetesen és erőteljesen képviselt álláspontját, amelynek az a lényege, hogy az Európába irányuló népvándorlást nem fékezni és szétteríteni kell, hanem megállítani, és a segítséget kell odavinni, ahonnan a bevándorlók jönnek, nem pedig a bajt idehozni. S mivel Brüsszel naiv és veszélyes bevándorláspolitikája megbukott, a visegrádi négyek szerint a tagálla­mok szintjén kell megerősíteni az Európai Uniót, vissza kell térni a nemzetek Európája koncepcióhoz. Ez nem illik a volt luxemburgi miniszterelnök Európa-képébe, ezért óv a „kizárólagos nemzeti érdekek előnyben részesítésétől”, a „populizmustól”.

Persze nem a migránsválság idézte elő, az csak felerősítette a két ellentétes álláspont konfliktusát Európa – pontosabban az Európai Unió – politikai felépítéséről és működéséről. A júniusi brit népszavazás után feltehetően az október 2-i magyar kvótareferendum is egyértelmű, markáns jelzést ad a brüsszeli hatalmi központnak, hogy az európai közösség nem lehet nemzetek fölötti szuperállam, egyközpontú birodalom, afféle neoliberális-globalista „Szentségtelen Szövetség”. Ahogy a közös Európa egyik, kereszténydemokrata alapító atyja, a luxemburgi születésű, német–francia nyelvű és identitású Robert Schuman írta több mint fél évszázada: „Az államaink léte itt, Európában történelmi realitás, felszámolásuk lélektanilag lehetetlen lenne. Ez a sokféleség valójában nagyon örvendetes, és mi nem akarjuk sem egy szintre hozni, sem pedig egybemosni a meglévő különbségeket.” Bár a luxemburgiak hagyományos jelmondata rokonszenves: „azok akarunk maradni, amik vagyunk”, lehet, hogy a luxemburgi Junckert zavarja, hogy az ő államát csak kétszáz éve, a bécsi kongresszuson hozták létre, míg az általa sokszor leszólt magyar és lengyel államot több mint ezer éve. Európai politikusként azt is tudnia és értenie kellene, hogy a közép-európai kis és közepes népek az elmúlt fél évezredben csak azért tudtak megmaradni, mert ragaszkodtak keresztény és nemzeti identitásukhoz, és ezért – önállóságukért és szabadságukért – rengeteg áldozatot hoztak.

A brüsszeli bürokraták és az Európát uraló transznacionális pénzügyi, gazdasági, politikai, tömegkommunikációs oligarchák szemében vörös posztó az, amit a krynicai gazdasági fórumon egy hete az év emberének választott magyar miniszterelnök képvisel. Orbán Viktor szerint az európai döntéshozók, a holdudvaruk és vezető médiaszemélyiségek elhitették magukkal, hogy az emberiség helyes és kívánatos fejlődési iránya Európában a hagyományos identitások megszűnése, mert ezeknek lejárt a koruk. Ezzel szemben Európa mélyülő politikai, kulturális és erkölcsi válsága éppen azt mutatja, hogy a nemzeti és hitbeli identitásoknak szerepük van, és nincs európai identitás, amely ezeknek a helyébe léphetne. Közép-Európa népeinek meg kell őrizniük hitbéli, nemzeti és történelmi identitásukat, „ez nem egy rossz gúnya, amit a modern korban le kell vetni, hanem páncél, amely megvéd”. Azok a közösségek lesznek sikeresek, amelyeknek erős az identitásuk – fűzte hozzá.

Az identitás, az azonosságtudat az emberi szabadság és méltóság alapfeltétele. Ahogy az embernek van személyes identitása – éntudata, neve, neme, kora, csak rá jellemző tulajdonságai –, úgy van közösségi identitása is. A közösséget a tág értelemben vett közös kultúra – közös nyelv, együttélési normák, erkölcsi értékek, hagyományok – köti össze. Ezeket a közös ismereteket és normákat tanítással, neveléssel, példamutatással a közösség tagjai átörökítik az új nemzedékre, ez biztosítja a közösség fennmaradását. Minket, magyarokat több mint ezer éve a saját nyelv, saját önelnevezés, a közös származás- és küldetéstudat összeköt, s az utóbbi fél évezredben a minket szorongató, hódító nagyhatalmak gyűrűjében úgy cselekedtünk, hogy megmaradtunk. Ezért a történelem napos oldalán sütkérező európai népeknél jobban tudjuk, hogy az erős hitbeli és közösségi identitással rendelkező muszlim bevándorlók inváziós tömegeivel szemben csak akkor van esélyünk, ha „azok maradunk, amik vagyunk”, és az elődeinktől örökölt nyelvet, kultúrát, hazát épségben át tudjuk adni utódainknak.