Pálmák, póló, portfólió

Nem tagadom, amikor még ifjú voltam s bohó, sokat küzdöttem a lehetetlen ellen, gyakran sikertelenül. Például gimnazistaként, amidőn harmadik és negyedik évfolyamban összesen tizenhét darab egyest sikerült összesarabolnom, kettest azonban egyet sem – így a verejtékes álmaimban mindmáig előjövő Palócz tanárnő ellehetetlenítette az érettségimet, mehettem pótérettségire. Sorolhatnám még tovább korai évtizedeim küzdelmeit a sors gáncsvetési kísérletei ellen, szerepelnének benne nők, irigy kollégák, jogos vagy mondvacsinált emberi gyöngeségeim kihasználói, de nem akarom intimus panaszáradattá silányítani ezt az önvallomást. Annál is inkább, mert most, az érett férfikorom delelőjén, revideálom korábbi álláspontomat, és megismétlem kérésemet: tessék engem ellehetetleníteni!

Már régóta ért bennem az elhatározás, de a hamu alatt izzó parázs az Európai Parlament Vita és meghallgatás című önképzőköri színielőadásának kapcsán lobbant lángra. Végigkövettem a műkedvelők műsorát, meghallgattam, amint zilált tekintetű és mondanivalójú hölgyek és urak harsogták fisztulás hangon, hogy „Magyarországon ellehetetlenítik a civil szervezeteket, mert be kell vallaniuk, ha külföldről kapnak támogatást, pedig ők amúgy is átláthatóan működnek!” És ekkor végleg eldöntöttem, hogy én is NGO leszek, és tessék engem végre ellehetetleníteni!

Számomra a képlet teljesen világos: ha egy külfölditől pénzt kapok, azt nem szégyellem, sőt rendjelként viselem, már csak azért is, mert nem sérteném meg a jólelkű „filantrópot” azzal, hogy letagadom. Ha a „gaz Orbán” ezt szeretné, hadd örüljön – pláne hogy én ugyebár tisztességes, a nemzet javát szolgáló és amúgy is átlátható tevékenységet végzek majd, és ha a másik hatvanezer itthoni hasonló szervezet megteszi, hát legyen boldog vele!

Arról már nem is szólva, hogy az én leendő NGO-portfólióm oly’ tiszta és átlátható, akár egy hegyi csermely. Fókuszában két témakör áll majd: a magyarországi datolyapálmák EU-konform termesztésének kérdése, valamint a másodosztályályban fújó vízilabda-bírónők emberjogi védelme. Pálmaügyben előreláthatólag egy kétéves kutatási folyamat előzi majd meg az aktív jogvédői tevékenységemet, ugyanis e pillanatban csak a Fővárosi Állat- és Növénykert pálmaházából ismerek e honban létezőt. A vízilabda-bírónők esetében könnyebb a helyzetem: viszonylag kevesen vannak, így kevés velük a macera. Ám az azonnali és szigorú fellépés a személyiségi jogaik érdekében („Horggyá’ szemüveget, te tyúk!”) nem tűr halasztást! Már a program szlogenje is megvan: „Ne nyomjuk a víz alá a nőket!”

Szervezeteim természetesen szigorúan politikamentesen működnek majd – ebben jottányit sem akarok eltérni példaképemtől, a Nyílt Társadalom Alapítványtól. Na jó, az általam megóvni kívánt pálmafákra rádrótozok majd egy-egy szabad madarat, és a másodosztályban fújó vízilabda-bírónők között feltűnik majd Ungár Klára – de hát végül is, a madár egy szép állat, és a liberálisoknak igen komoly a társadalmi beágyazottságuk…

Anyagi igényeim elenyészőek – szakmai berkekben közismert, hogy financiális ügyekben tökéletes balek vagyok, nemes ügyekért gyakran ingyen dolgoztam, ha úgy tetszik, „ellehetetlenültem”. Ennek fényében a két projektre vonatkozó kérelmem 5 millió forint+áfa/év. Ebben természetesen nincs benne a növényi és emberi jogi kérdésekre felkért szakértők honoráriuma, valamint az évenként kétszeri brüsszeli és strasbourgi utazásom költsége (gyorsvonat, I. osztály, ötcsillagos szálloda, teljes ellátás), ahol végre elmondhatom, hogy pusztítják a pálmákat, és megalázzák a női pólóbírókat az autokrata Magyarországon!

Egyéb érdemi munkát nem fogok végezni – épeszű országokban úgy sincs se jogi, se erkölcsi következménye az efféle gittegyleti bolhacirkuszoknak. Tán’ létező egynéhány hívemet megnyugtatom: az írást nem hagyom abba, továbbra is megírom majd, hogy Gyurcsányt cinikus gazembernek tartom, és Heller Ágnes egy fanatikus közéleti analfabéta. De ezzel aligha lesz gond: egy szabad és demokrata, transzparens NGO esetében a vélemény is szabadon szárnyalhat, ugyebár…

A datolyák pedig majdan az égig nőnek, az OB–II.-ben pedig a későbbi, fényes jövőben talán gendersemleges bírók is fújják majd a sípot!

Ajánlatom komoly, a bőkezű támogatók jelentkezését „Most én vagyok a soros!” jeligére a kiadó címére kérném.

Mentsétek meg ellehetetlenülésemet!