Pál atya megpihent

Hat hét telt el azután, hogy vége lett a romániai vörös diktatúrának, a medgyesi magyarok plébániáján szívtuk magunkba a középkori épület és a történelmi jelen levegőjét, na meg a szent szilvapálinkát.
Főtisztelendő Harai Pál esperes úr a helyzet magaslatán volt. A nyolcvanezer lelkes településen nem volt rendőrség – a szekusok és milicisták elpucoltak decemberben –, a plébánosra hárult híveinek minden gondja-baja. Épp segélyszállítmány érkezett a német Karitásztól, a fáradt sofőr nem merte sem kinyitni, sem magára hagyni a teli kamiont, amely körül fenyegetően gyülekeztek a cigányok. Pál atya hírlánccal üzent a híveknek, felhívta a katonai repülőtér parancsnokát, aki nyolc pilótanövedéket küldött oda. A sötét, ködös estében csatárláncban, a fegyveres kadétokkal fedezve hordtuk be a javakat a szentélybe. Hajnalig barátkoztunk az angolul is tudó, fiatal román katonákkal, a közben elkészült disznótokány mellett.

A szászok egykor büszke székhelyéből elrománosodott iparvárossá lett Medgyesre az 1970-es évektől fogva több száz dél-erdélyi magyar család költözött be a szórványból. Munkáért, panellakásért. Pál atya 1993-ban – 65 évesen – a fejébe vette, hogy templomot épít számukra a Vitro (üveggyári) negyedben. Területet kért a román polgármestertől, és kapott, fűtőgázt kért a szomszédos gazdag energiacégtől, és kapott, pénzt gyűjtött, és kapott. 2000-ig megépült a tornyos, Szent István király-templom a Szebeni úton, mellette a plébániával, kerttel, pincével-padlással, konyhával, ebédlővel, könyvtárral, kétemeletes vendégházzal. Félúton Magyarország és a Székelyföld között, negyven férőhellyel.

1978 nyarán ismertem meg Harai atyát a Kézdivásárhely melletti Polyánban. Akkor ott volt plébános.
A Szent Kereszt-templom kijavításával volt elfoglalva, amelyet csúful megrázott az előző évi nagy vranceai földrengés. A repedt toronnyal szemközt már kész volt a szép nagy tanterem a hittan oktatása céljára; merthogy sem hittant, sem rendes történelmet nem taníthattak az iskolában, gyermek meg annyi volt, mint a burján. Már csak a magyarországi történelem-, irodalom- és egyéb tankönyvek kellettek; és lettek is – azon az úton, amelyen a whisky járt Amerikában a száraztörvény idején.

Ettől fogva évente, olykor többször is találkoztunk. A püspökség egyik plébániáról a másikra helyezte a jól szervező, építőmester Harai atyát: Székelykál, Kézdikővár, Szentkereszt, Szárazpatak… A legszebb, sokakkal közös emlékek a Kézdiszentlélek fölötti Perkőn történt Szent István-napi búcsúk, ahol a művelt, lenyűgöző szónok Pál atya negyvenöt perces történelemórákat tartott, 1990 előtt, sok ezer jámbor magyar és a „kíváncsi hallgatók” előtt.

Harai Pál testvére, néhai János atya a segesvári magyarok esperes plébánosa volt. 1985-ben leégett a várban levő templom teteje, ám a Jóisten – meg a két Harai – egy év alatt gondoskodott új fedélről. Később, már a rendszerváltozás után, közös táborhelyet vásároltak Zeteváralján, ahol több száz gyermeket, Kolping-fiatalokat láthattak vendégül a Hargita lábánál. Pál atya egy elhagyott szász házat is megvett a Medgyeshez közeli Baromlakon (Wurmloch), szegény városi családok nyaraltatására.

Miután kész lett a magyarok egyháza Medgyesen, az öregedő és egyre betegebb atya tollat ragadott, hogy megírja ifjúkori szenvedései történetét.

1952-ben szentelte pappá Márton Áron erdélyi püspök a 24 éves Harai Pált. Brassó belvárosi plébániájára került segédlelkésznek. 1957 őszén, egy a politikai rendőrség által koholt levél alapján, szervezkedés címén őrizetbe vették; két nap, két éjszakán át kihallgatták, majd elengedték. 1958 nyarán letartóztatták, két hónapi vallatás után Brassóból Marosvásárhelyre szállították. Borzalmas körülmények között tartották fogva a fiatal papot, társaival együtt, akiket egy monstre összeesküvési – az úgynevezett EMISZ- (Erdélyi Magyar Ifjúsági Szövetség) – perre „készítettek elő”. 1959. március 10-én hetvenkilenc, csak magyar vádlott állt a törvényszék előtt. Macskási Pál őrnagy, kolozsvári hadbíró, március 19-én hirdette ki az ítéletet: a vádlottak együttesen 1148 év szabadságvesztést kaptak, öten 25, hárman 20, heten 18, 19-en 17 évet, a többieket 4-től 16 évig terjedő börtönnel sújtotta. Harai Pált hat évre ítélték. Néhány napi vásárhelyi tartózkodás után a társaival együtt különleges vasúti kocsikon útnak indították a Duna-deltához, kényszermunkatáborba. Selcea börtönszigetére került, ahol napi tizenkét órát dolgoztatták a Duna-csatorna építésénél. 1964 augusztusban szabadult ki, még évekig káplánként szolgált, állandó megfigyelés alatt.

2010-re, egyre súlyosabb betegen írta meg börtönhistóriáját, az évben kiadta könyvben is. Harai Pál atya néhány napja, december 16-án meghalt, 86 évet élt, jóban-rosszban, a legtöbbet dologgal eltöltve. Szülőfalujában pihent meg, a háromszéki Szentkatolna temetőjében.