Vélemény és vita
P, mint Sallai
Van nem kevés ismerősöm, barátom, rokonom, aki büszkén vallja magáról, hogy paraszt, és amikor ezt mondja, mindig eltűnik e kifejezés minden negatív jelentéstartalma.
A szó megtelik azzal a szépséggel, amely visszatükrözi a föld szeretetét, és gyakran azzal a keménységgel, amely a régi pusztai embereket jellemezte. Az olyanokat, akikről még Fekete István írt, akik télen is nyitott derékkal és mindig egyenes gerinccel jártak, és akiknek olyan volt a pillantásuk, hogy csak nézniük kellett, és a legvadabb falusi korcs is szűkölve takarodott az útjukból, ha betértek a faluba. Mindezek fényében, ha igaz, hogy a stílus maga az ember, akkor tegnap Sallai R. Benedek ismét megmutatta, ki is ő valójában, amikor három köbméter marha- és birkatrágyát borított Kaposváron a megyei kormányhivatal elé, így tiltakozva az állami földértékesítések ellen. Nem mellesleg egy hasonlóan szar ügyben a PM-es Szabó Rebeka, a trágyakirálynő már megelőzte. Ezek után Sallai megtanulhatná végre, hogy hadoválhat az Országgyűlésben cifra szűrben, mehet traktorral a Parlamenthez, attól nem lesz jobb politikus, ellenben a szó teljesen negatív értelmében inkább csak paraszt, de olyan ostoba, hogy még arra sem jön rá: szarból nem lehet várat építeni. Karriert meg pláne nem.