Oroszrulett

Ugyanakkor a rubel árfolyama vagy az orosz tőzsdei részvények értéke soha nem tapasztalt módon szakadt be, magával rántva más feltörekvő piaci besorolású országokat, így bennünket is. Bár az orosz nagypolitika és a központi bank igyekszik mindent megtenni, hogy elkerüljék a mély gazdasági depressziót, ehhez Oroszország önmagában már „kevés”. Külső tényezőkön is múlik a dolog.

 Nyilvánvaló, ha az orosz–ukrán konfliktus nem rendeződik, inkább hatalmas pénzügyi, majd reálgazdasági turbulencia jöhet, mintsem konszolidáció. A szankciók közvetett hatásairól annyit, hogy a tegnapelőtti kereskedési nap során az összes, az orosz tőzsdén forgó vállalat értéke nagyjából a Microsoft vagyonát közelítette meg. A lényeget talán úgy lehetne összefoglalni: az Oroszország elleni szankciók miatt finanszírozási-likviditási válság van kialakulóban, s a következményei beláthatatlanok.

Jövőre nagy vállalati devizaadósságok járnak le Oroszországban, s ez, ha nincs állami pénzügyi kapocs, magával ránthatja az ottani bankokat is.

De mit is jelent nekünk az „orosz ügy”? Kitettségünk – nem pusztán a földrajzi közelség miatt – jelentős. Rá vagyunk szorulva az ottani energiaforrásokra, szerződtünk a Paksi Atomerőmű bővítésére, s nagyvállalataink piacokkal rendelkeznek Oroszországban. Bár a felsorolt „kondíciók” elsősorban reálgazdasági jellegűek, a krach első körben pénzügyi vonalon üthet be. Nézzük a forint- és a részvényhatásokat! Tegnap ismét padlóra került a forint: többéves negatív árfolyamcsúcsok alakultak ki.
Például az euróval szemben új, hároméves, a svájci frankkal szemben pedig csaknem 2,5 éves mélypontra zuhant be a hazai fizetőeszköz.

A 315-ös vagy az annál is gyengébb eurós szint már senkinek sem jó. Persze most lehet az orosz rulettre hivatkozni, azonban a magyar államadósság negyven százaléka devizában denominált, így ez az egyébként sem csekély állomány tovább hízik.

Tegyünk ezen a téren egy kitérőt, rögzítvén azt is, hogy a gyenge forintárfolyam nemcsak a magyar állam, hanem a Magyarországon működő cégek fenntartási költségeit is növeli. A fizetőeszköz árfolyamát pedig nem mi választjuk - jelzik ezt az elmúlt napok piaci viharai is.

Mi a helyzet az állampapírjaink tekintetében? Nos, forintban bocsátunk ki államkötvényeket átlagosan három-öt százalék hozammal. De ha csak öt százalékot gyengül a forint egy évben, s öt százalékot még egy évben, majd öt százalékot a következő esztendőben, akkor az árfolyam elvitte a teljes hozamot, és gyakorlatilag a nullán vagyunk.

Egy kockázatos valutába, mint amilyen most a forint, nem fognak befektetni, szemben a dollárral, a fonttal vagy éppen az euróval és a japán jennel. Amennyiben pedig már majdnem a történelmi mélypontnál vagyunk, akkor itt gondok lehetnek a bizalommal, tehát azzal, hogy a külföldiek hogyan ítélik meg a hazai kilátásokat és a magyar piac jövőjét. Ezen biztos, hogy kellene gondolkodni…

Momentán jók a makrogazdasági számaink, de emlékezzünk csak, hogy a magyar gazdaságot milyen mélyen és érzékenyen érintette a 2008-as válság. Talán mára hevertük ki a krízis adta pofonokat. Nagyon alacsony szintről indulunk, tehát ha a két-három százalékos növekedési ütem megmaradna jövőre, akkor 2015-re a 2006-os kibocsátási szintet érnénk el.

Mind Orbán Viktor miniszterelnök, mind pedig Matolcsy György jegybankelnök a napokban tett célzásokat arra, hogy a forint ellen támadások kezdődhetnek - ezt pedig felkészülten várjuk. Egy ideig nem is lehet gond, hiszen bőségesek hazánk devizatartalékai, a külső adósság pedig jövőre csökkenésnek indulhat a devizahitelek forintosítása miatt. Eközben a Magyar Nemzeti Bank a jelek szerint kész a spekulációk kivédésére, a jegybank vezetője szerint az árstabilitás és a pénzügyi stabilitás megőrzése mellett a Magyar Nemzeti Bank feladata az lesz, hogy kivédjen minden, a magyar pénzügyi rendszert érintő támadást. Ezek a kinyilatkozások helyénvalók, csakhogy senki sem erősebb a piacnál. Ezért is fontos a kiszámítható, hiteles és transzparens gazdaságpolitika.

Ami pedig a magyar vállalati részvényeket illeti, az OTP és a Richter börzei vesszőfutása egyértelműen alátámasztja, hogy vérfürdő idején nincs az a befektetői kockázat, amely az első sokkon túl magára vállal további hatalmas mínuszokat.

Mit is tehetnek jelen helyzetben a honi gazdaságpolitika irányítói? Nem elég a piacokat nyugtatni, hanem átlátható, akár közép- és hosszú távú tervekkel megismertetni a piaci szereplőket, s fokozni a párbeszédet a hazai és nemzetközi üzleti élet képviselőivel.

Budapestnek szükséges felmutatnia, hogy „mindenkivel” üzletel, vagyis diverzifikálja gazdasági-pénzügyi ügyeit, miután a Moszkvával történő kooperációnak már korántsem az a stichje, mint ami évekkel vagy éppen még pár hónappal ezelőtt volt.