Kacsoh Dániel

Vélemény és vita

Örökké nem eshet

Álláspont. Szinte irigylésre méltó az az önértékelési zavarral keveredő dacos gőg meg öntudat, ami ebből a túlmozgásos időmilliomos fazonból árad

Gulyás Mártonról van szó, aki a viharos időt – valójában a borítékolható érdektelenséget – két nappal előre megjósolva, már szombaton lefújta az általa gründolt rezsimváltó „gigatüntetést”. Az ember azt gondolná, a kudarc miatt a korábban „forró őszt” ígérő figura napokig ki sem mozdul majd a kedvenc romkocsmájából, telesírja a legújabb közvélemény-kutatásokat, és bejelenti: „civilből” hétköznapi munkavállalóvá avanzsál, mondván, a szégyenteljes kudarc őszinte beismerése még a Soros-féle valóságban is erény. Nos, tévedtünk.

A Közös Ország Mozgalom szülőatyja ugyanis már 23-án este, a Simicska-féle Hír Tv-ben, Gyurcsány és a jobbikos Z. Kárpát Dániel meginterjúvolása között bejelentette: újabb demonstrációt szervez, amelyre az ellenzéki pártokat is várja. Megint. Az új időpont november 18-a, de most szólunk, benne van a pakliban, hogy esni fog, a szél meg fújni, sőt, hideg is lesz. Úgyhogy, ha már a melegjogokról és az úgynevezett polgári engedetlenség minden csínjáról és bínjáról megtartották a vonatkozó képzéseket, érdemes lenne átfogó agytágítót szervezni a zord időjárás elleni védekezés lehetséges eszközeiről is a pótforradalmárok számára.

Az esőellenes koalíció tehát ismét formálódik, készülődnek a „változásban érdekelt polgártársak”, Gulyás nem lóg el dolgozni, továbbra is azt hiszi, nyomást gyakorolhat, ő mondja meg, kinek mi a feladata. Már, ha kormányváltást akarnak. Vona Gábor például nagyon, maga harsogta a pulpituson, hogy csak azért is lesz Jobbik-kabinet a jövő évi választás után – igaz, ezt már megfogadta a 2010-es és a 2014-es voksolás előtt is. Most azonban kicsit más a helyzet. Nem is annyira az alakváltó formáció támogatottsága miatt, az inkább apadozik, sokkal inkább a mondanivaló és a kommunikációs felület tekintetében.

Tegnap például arra ébredt a politika iránt érdeklődő honpolgár, hogy az ATV egykori, a Simicska-féle Hír Tv jelenlegi üdvöskéje nagyinterjút adott a szintén szebb napokat látott Magyar Nemzetnek. A beszélgetés során pedig nem győzi méltatni az egykori nácikat és fasisztákat, nevezetesen a Jobbikot, mondván, dolgoznak, mint a güzü, a balos pártoknak is így kellene. Kálmán Olga – ahogy maga magyarázza – továbbra is nagyon független, annyi megkötéssel, hogy szinte rajong Vona Gáborért, egyébként meg rühelli a Fideszt. Szép. A gárdamellényt szögre akasztó, lángoló uniós zászló helyett inkább kiscicákkal és kiskutyákkal fotózkodó Jobbik-vezér már a kiegyezést citálja, mondván, árkok helyett hidak kellenek. Erre az álságosan békülékeny szónoklatra alig néhány százan voltak kíváncsiak – talán azért, mert a cukiság is vízben oldódik, ugyanakkor az eső hétfőn egyaránt zuhogott az utcára merészkedő jobbikosokra és a tízezer fideszesre.

Közben egyre virulensebb az MSZP és a magát immár valami furcsa perverzió nyomán a Fideszhez hasonlító DK, illetve annak vezetője közötti paktumgyártás. Gyurcsány Ferenc szerint „viszonylag effektív a tárgyalás”, ami azt jelenti: kölcsönösen fogalmaznak meg igényeket. Magyarul: Fletó próbálja minél jobban maga alá gyűrni egykori pártját. Egyszer már sikerült neki, akkor még belülről, meglátjuk, most mire jut.
Mindenesetre az ország szempontjából az a forgatókönyv lenne előnyös, ha a – korántsem ezerszázalékos – választási vereségük utáni évekre való felkészülés zajlana, s nem a leendő miniszteri posztok osztogatása. Egy biztos: nem programalkotás ez, hanem hatalmi harc. Ennyit tudnak.