Öngyilkos germanizmus

Ebben a manapság egyáltalán nem píszí megállapításban sok minden benne van. Morális ítélet ez a bevándorláspártiságot szimbolizáló politikáról, illetve politikusról.

Először is: Franciaországban, Hollandiában vagy éppen Németországban konkrét, fizikai fenyegetés éri a zsidóságot, a tolerancia és a vadliberalizmus apostolai által pátyolgatott migránsok erőszakosabb része jelent számukra ezúttal veszélyforrást. Furcsa véd- és dacszövetség jött létre az amúgy olykor szélsőségesen iszlamista, saját törvényei szerint élő bevándorlóközösségek, valamint a hagyományos szavazóbázisát elveszítő, a liberalizmusba beleszerelmesedő európai baloldal között. E frigy egyik „szerelemgyereke” Sadiq Kahn, London pakisztáni származású főpolgármestere, aki szerint a terrortámadások a nagyvárosi élet részei. Ezt hívják felvilágosult érzékenységnek.

Aztán egyre jönnek a hírek a Muttiként emlegetett kancellár asszony hazájából, arról, mennyire slendrián módon kezelték a menekültügyi eljárásokat a hivatalok, milyen könnyedén kijátszható a rendszer, amely arra hivatott, hogy kiszűrje a pusztán gazdasági vagy éppen gyilkolási céllal érkezőket.

Kiderült, a híres germán precizitást nem ismerik ezeknél a szervezeteknél, törökök csúsztak át az ellenőrzésen magukat szírnek vagy iraki menekültnek hazudva. Aztán később nyaralni jártak haza, éppen a német állam pénzén. Ami még ennél is súlyosabb: volt szép számmal olyan menedékkérő is, akinél felmerült, köze van valamely terrorszervezethez, ám az ilyen kapcsolatokat egész egyszerűen nem vizsgálták ki. Meg is lett az eredménye. A Die Welt által kiszivárogtatott belső vizsgálat nyomán napvilágra került az is, hogy a Németországig eljutó migránsok ügyvédeket és ügyintézőket fizettek le, s csak a brémai hivatalnál pár év alatt ezerkétszázan kaptak szabálytalanul menekülti státust. Nem csoda, hogy Horst Seehofer belügyminiszter lakatot tett a kirendeltségre.

Wir schaffen das, vagyis megcsináljuk – hangzott a hírhedt Wilkommenskultur merkeli jelszava, amelyet 2015 óta számtalanszor megcáfolt a valóság. És mégis, a sokak által a kancellár asszony kinyújtott karjaként azonosított Európai Bizottság továbbra is ennek a multikultis víziónak a szellemében próbál hosszú távú, mindenkire kötelező megoldást kialakítani. Bajosan, tegyük hozzá, pláne, miután a körvonalazódó elképzelésnek az európai egység sírásójaként megbélyegzett Orbán Viktornál is radikálisabb ellenfele akadt, mégpedig az új olasz kormány.

Vagyis bővül a tagállami kör, amely osztja a visegrá­diak aggodalmát, s nem kér a brüsszeli diktátumokból. Ezt a folyamatot teljesíthetik ki a jövő évi választások, amelyek után az Európai Parlament és a bizottság is merőben új felállással alakulhat meg. Tehát Merkelt és kedvenc brüsszelitáját, Juncker elnök urat, továbbá hű szövetségesüket, a nyílt társadalom gondolatának rendíthetetlen apostolát, George Sorost kifejezetten szorítja az idő.

A pánikot jelzi, hogy a spekuláns Human Rights Watch nevű szerveződése azért indított kampányt, hogy a Fideszt zárják ki az Európai Néppártból. Ebből is látszik, finoman szólva sem érzik a társadalmi változásokat, a migrációs projekt egyre nagyobb elutasítását, amely csak növekszik a zászlóvivő Berlin látványos bénázásai nyomán. Budapest mindenesetre nem tágít, a Stop Sorossal egyértelmű tiltás alá kerül az illegális bevándorlás szervezése. Ez immár ténykérdés.