Vélemény és vita

Olimpiai élősködők

Az Orbán-kormány már rég világossá tette, hogy az elődeinél több energiát és pénzt fektet a tömeg- és az élsportba.

Furcsa látni, vérlázító olvasni, amikor azok a politikusok, közéleti szereplők, akik az elmúlt években folyamatosan a kormányzat sportpolitikája ellen ágáltak, akik minden befektetés esetén hiszticunamit indítottak el, akik az iskolákban a kötelező mindennapos testnevelésórákat kritizálták, milyen büszkén nyilvánultak meg a sikeres olimpiai eredményeink láttán.

Persze mindig visszás és csöppet sem hiteles az, amikor egy politikus a saját népszerűségét akarja növelni azzal, hogy egy-egy olimpiai siker láttán álszerényen szurkol, majd gratulál, és végül verbálisan simogatja meg a sportoló buksiját. De leginkább akkor gyalázatos tett ez, amikor egy olyan ellenzéki politikus teszi mindezt, aki az elmúlt években azt állította, hogy a mindennapos testnevelésórák bevezetése elhibázott kormányzati lépés, hogy a látványsportok utánpótlását támogatni hívatott úgynevezett TAO (a társasági adó sportcélú felajánlása) a Fideszes-mutyik melegágya, amikor a stadionok felújítását pénzpazarlásnak, a tornatermem-építési programot pedig finanszírozhatatlan, kivitelezhetetlen tervnek nevezte. Azaz minden sportcélú állami befektetést pitiáner politikai érdekek miatt támadott meg.

Most pedig – Gyurcsánytól Kunhalmi Ágnesig – minden ilyen ellenzéki politikus hangosan gratulál „Katkának”, Szász Emesének; örvendezik Szilágyi Áron aranyának, nagy sportembernek tartja Cseh Lacit , vagy Imre Gézát méltatja. Büszke továbbá a kajakosok érmeire, megdicséri a vízilabdázókat, és így tovább, teszi ki a véleményét, azaz „posztol” a közösségi és rajongói oldalakon. És persze gyűjti a támogatókat, igyekszik növelni a népszerűségét, mintha egy kicsit az ő érdeme is lenne a siker. Bár ez utóbbit többnyire szerényen elhárítja.

A tömeg-, illetve az élsport más műfaj. Viszont az egyik nem létezik a másik nélkül. Sőt: van közös halmaza is, utánpótláskorban mindenképpen, hisz minden élsportoló valaha tömegsportolóként kezdte pályafutását. Ha nincs tömegsport, akkor vajon hol találunk rá a jövő olimpikonjaira? Ha a gyermeknek nincs kedve, lehetősége, ideje arra, hogy kortársaival ússzon, fusson, birkózzon, biciklizzen, labdázzon, kajakozzon és így tovább, akkor nem lesznek a jövőben sikeres élsportolóink. Hogy egy-egy olimpikon elérjen a csúcsra, azaz kijusson az olimpiára és ott bármilyen eredményt is elérjen, több ezer, inkább több százezer gyermeknek kell elkezdenie sportolni. Hisz ott „választódik ki”, ott emelkedik majdan idővel a töb­biek fölé a tehetség, mert ott lelnek rá a jövő élsportolóira a profi edzők. Az élsport tehát nem működik tömegsport nélkül. Ez tapasztalati tény.

Ahogy tapasztalati tény az is, hogy ha nincs sikeres élsport, akkor a tömegsport sem válik trendé. Nem lesz divat belőle, ha nincsenek olyan példaképek, akik tiszteletre méltó kitartásukkal, akaratukkal hihetetlen emberi teljesítményeket érnek el. Ha nincsenek sikeres élsportolók, akkor a tömegsport is elhal, érdeklődés hiányában elsorvad. De ne felejtsük el azt sem, hogy a tömegsport elterjedése nemcsak a sikeres élsport bázisát jelenti, hanem egyfajta közösség- és értékteremtés is, ráadásul az egészséges életmód alapjainak kialakítása felbecsülhetetlen társadalmi és gazdasági haszonnal jár. Támogatása ezért nemzetstratégiai érdek is.

Az Orbán-kormány már rég világossá tette, hogy az elődeinél több energiát és pénzt fektet a tömeg- és az élsportba. Az előbbit kétkedve, az utóbbit kritikával fogadta a balliberális értelmiség és politikusi garnitúra. Ahol csak lehetett a nemtetszésüket fejezték ki. A tömegsport esetében a feltételek létének elmaradásáról papoltak, a diáksport ürügyén a tornatermeket hiányolták (amelyek építése azóta elindult), az élsport támogatása láttán pedig pénzkidobásról beszéltek. Voltaképp felelőtlenül azt a képet alakították ki, hogy az Orbán-kormány sportmániában szenved és milliárdokat pazarol el a semmire. És lássuk be: ezt politikai hovatartozástól függetlenül a társadalom jelentős hányada látja miattuk így. Most pedig, mi­után a baloldali ellenzéki politikusaink végigfanyalogtak hat évet a tömeg- és az élsportba fektetett milliárdok láttán, van bőr a képükön büszkén tapsikolni az olimpikonok sikereinek ürügyén. Pedig ha nem fektetünk elég pénzt a sportba, akkor négy-, vagy nyolc év múlva már nem lesz kinek szurkolnunk. De még ennél is tragikusabb, hogy tovább romlik a gyermekek egészségi és mentális állapota, a felnőttek nagy része pedig ötvenéves korára „TB-csődtömeggé” válhat.

Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy azok az ellenzéki politikusok, akik most a 2017-es vizes vébé miatt húzzák a szájukat, mit fognak majd nyilatkozni a jövőbeni sikerek láttán. Vagy, ha netán abban a kegyelmi állapotban lenne részünk, hogy megnyerjük a 2024-es olimpiai játékok megrendezésének jogát, akkor azok a balliberális politikusok, akik kishitűségükkel és gyűlölködésükkel mindent megtettek azért, hogy ez ne sikerüljön, vajon ott tülekednek-e majd az első sorokban a versenyeken?

Van egy fogadásom, hogy igen!

A magyarhirlap.hu weboldal sütiket (cookie) és különböző kódokat használ a megfelelő működés, elemzések készítése, a felhasználói élmény fokozása valamint az Ön számára releváns, személyre szabott ajánlatok összeállítása érdekében. Ezek használatát az Elfogadom gomb megnyomásával jóváhagyja. Bővebb információt az Adatkezelési Tájékoztatónkban talál.

Elfogadom