Olajárrobbanás

Kissé irigykedve néztem az Egyesült Arab Emírségekben a sivatag kellős közepén levő benzinkúton azt a húszas-harmincas éveiben járó fiatalembert, aki a legújabb, gyémántfehér S osztályos Mercedeséből szállt ki, hogy rendezze a számlát. Meglehet, ilyen jelenséggel Magyarországon is találkozhatunk, az emírségekben viszont ez magától értetődő, hiszen ott nemcsak a fekete arany folyik, de a lé is könnyebben dől, méghozzá úgy, hogy nem is kell hozzá különösebb teljesítményt nyújtani, vagy netán bűnözni. A jó világnak, a dőzsölésnek azonban egy időre, sőt hosszabb időre is vége lehet, ugyanis az olaj ára hónapok óta zuhan a világpiacon, és mára elérte azt a szintet, hogy bizonyos termelő országok komoly gondba kerültek.

A kitermelési költségek ugyanis helyenként már a negyvendolláros hordónkénti árnál is meghaladták a bevételeket, most pedig tartós maradhat a harmincdolláros vagy az az alatti szint. No, nem elsősorban az arab országoknak kell attól tartaniuk, hogy ismét koldusbotra jutnak, és mehetnek vissza tevét hajtani, náluk csak a nadrágszíjat kell meghúzni: kicsit többet kell fizetni, ha egyáltalán eddig kellett bizonyos közszolgáltatások után, és az adót is felemelik, vagy bevezetik néhány termék esetében.

A nagy gond ott várható, például Oroszországban, ahol nyolcvan-, de minimum ötvendolláros árnál lenne kiegyensúlyozott a költségvetés. A hatalmas ország a száz-száznegyven dolláros világpiaci árból tollasodott meg néhány év alatt, vagy legalábbis szedte össze magát, a mostani harminc- vagy az alatti, pláne a húszdolláros olajár ehhez képest vajmi kevés. Így ott egyre csak dagad a költségvetési hiány, és tör előre az infláció. Másoknál viszont – történetesen éppen azoknál az országoknál, amelyek a legolcsóbb kitermelők – a legrosszabb esetben akár háborúvá is fajulhatnak az ellentétek az olcsó olajárból adódóan. A termelés azonban nem csökkenhet. Mint ahogy a Queen népszerű dalából tudhatjuk: „The show must go on!” Vagyis a műsort folytatni kell. Abszurd helyzet. De miről is van szó?

A világ termelésének nyolcvan százaléka a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetét (OPEC) képviselő államokhoz tartozik, amelyek pedig a jelenlegi helyzetben is ragaszkodnak a termelés növeléséhez. Azzal együtt, hogy az olajár zuhanása egyrészt a világgazdaság csökkenő lendületéből, másrészt a kínálati bőségből adódik. Ha a kibocsátás csökkenne, drágulna a világpiaci ár, mint ahogy akkor is emelkedik, ha az amerikai készletek csökkennek. Az OPEC azonban görcsösen ragaszkodik piaci részesedésének tartásához, megvédéséhez, ami csak abban az esetben lehetséges – szerintük –, ha szinten tartják vagy növelik a termelést. Mint ahogy más területen, itt is megjelentek új szereplők, a drágán kitermelhető palaolajjal például az amerikaiak, akik egyből kihasználnák a kínálkozó lehetőséget. Az OPEC-nek most az a célja, hogy az alacsony ár tartásával kiszorítsa a piacról a palaolajat, tönkretegye az újabb belépőket, akiknek bizony a mostani ár kétszeresébe is kerülhet a kitermelés.

Ebben a helyzetben még a szintén drágán termelő Oroszország is egyre növeli termelését, nehogy a helyére kerüljön valaki, mert a piaci visszarendeződés nagyon nehéz és még annál is drágább lenne. A piac ugyanis rendeződhet, meghatározó elemzőházak szerint jövőre már hatvan, az évtized végére hetven dollárra is emelkedhet az olaj világpiaci ára. De ez csak feltételezés, a jelenlegi helyzet nem erre utal. Az arab országok között kialakult feszültség is idesorolható. Megjelent ugyanis a porondon Irán, az ország a szankciók feloldásával – mivel a perzsa állam teljesítette a nukleáris fejlesztési programjáról kötött nemzetközi egyezmény feltételeit – elárasztja a világpiacot felhalmozódott olcsó olajkészletével. Az irániak állítólag hordónként egy-másfél dolláros áron is tudnak termelni, így számukra még a tizenöt-húsz dollár is elfogadható lenne, ami másoknak viszont betenné a nagykaput. Ami kedvezőtlen az egyiknek, jó a másiknak. A piac, a vásárló országok viszont örülnek, ha kedvező áron vásárolhatnak, nekik csak jól jöhet, ha Irán olcsó olajjal – Teherán már be is jelentette, hogy kész napi ötszázezer hordóval megemelni nyersolaj exportját – árasztja el a világot, hiszen ki akar drágán vásárolni, ha olcsóbban is lehet.

Ezért is lett rendkívül feszült a politikai helyzet a legmeghatározóbb OPEC-állammal, Szaúd-Arábiával, mivel utóbbi a legkevésbé érdekelt az olcsó iráni olaj dömpingjében. A világ azonban változik. Most a legjobban a szaúdiak mellett Irak és Kuvait növeli a termelését, vagyis közös platformra került. Ha belegondolunk, hogy a kilencvenes évek elején még éppen Irak és Kuvait háborúzott egymással, akkor azt látjuk, hogy most az olajért és a piacokért vívott küzdelemben éppen a korábbi ellenségek alkotnak szövetséget a „betolakodóval” szemben.