Ők maguk

Talán sántít a párhuzam, az érintettek szerint bizonyosan, ám mégsem kerülhető ki: a 2010-es választási blama után Gyurcsány Ferenc is platformalapítással kezdte a szocialista párt „reformját”. A szintén súlyos ellentétek által feszített Jobbik belső ellenzéke most hasonló eszközhöz nyúlt. Toroczkai László, a radikális szárny arca bejelentette, Mi magunk – Sinn Féin – néven önálló platformot alapít. Vagyis alapítana, ha hagynák. Ilyen műfaj ugyanis a párt szabályzata szerint nem létezik. Nem, ez nem ultimátum, rázta erre a fejét az egykori hatvannégy vármegyés mozgalmár, megjegyezve, a Jobbik polgármestereinek fele az ő oldalukon áll.

Akárhogy is hívjuk, ügyes húzás. Ezzel ugyanis újfent a „másik oldal” került lépéskényszerbe, s így Sneiderék megmutathatták, mennyire elkötelezettek a demokratikus párbeszéd hangzatos szólamai mellett akkor, amikor ez kifejezetten ellentétes az érdekeikkel. Mint kiderült, semennyire, Jakab Péter szóvivő ugyanis néhány órán belül közölte: nincs platformozás.

Kérdés, hosszú távon mit lépnek a lázongók. Belülről átformálni, nota bene elfoglalni egy pártot mindenesetre jóval könnyebb, mint új politikai formációt alapítani. Ezért a radikális kör tulajdonképp sakkot adott a Vonához húzó, a balliberális tempót, leánykori nevén az úgynevezett néppártosodást favorizáló, a minapi tisztújításon szűk többséggel felülkerekedő vezetésnek. Ha igazak az utóbbi társaság alantas módszereiről szóló hírek, úgy még inkább érthető a dezertőrnek kikiáltott, revánsvágytól is fűtött frakció húzása. Ám az sem kizárt, pusztán ügyes színjátékot látunk, hiszen a kétarcúság fenntartásával a cukisodástól irtózó és a Spinoza-házért rajongó potenciális szimpatizánsok egyaránt „jóllakhatnak”. Persze valószínűbb, hogy a cicaharcot látva inkább elfordulnak a Jobbiktól.

Akárhogy is lesz, a bomlás virágai ellepik az ellenzéki térfelet nemcsak Vonáéknál, de a többi, szintén leszerepelt formációnál is. Amit az MSZP és a Párbeszéd, no meg a Liberálisok művelnek a korábbi elveivel nyíltan szembemenő Mellár „Független” Tamással együtt, azt a legjobb tragikomédia-szerzők is megirigyelnék. Harc a százharmincötmilliós frakciótámogatásért – lehetne ez a nagy mű címe, amelyet e keserédes történet főszereplői voltak szívesek előadni. A sztori vége persze a boldog beteljesülés, hiszen a Karácsony Gergely által vezetett mikropártról elnevezett ötfős parlamenti frakció, amelyen belül épphogy megvan a Párbeszéd kétharmada, végül megmarad, a demokrácia legnagyobb dicsőségére.

Az egyre töpörödő MSZP eközben ismét a pártelnöki székre pályázók versengésétől hangos, a választék pedig sokat sejtet: Kunhalmi Ágnes például beolvasztaná a „nagy baloldali egészbe” a gyengélkedő utódpárt maradékát, azaz ismét Gyurcsány Ferenc mondhatná meg, mi a buli színe, a brüsszeli gyorssal érkező Szanyi kapitány pedig egyenesen felszámolná az MSZP-t. Mintha egy éttermi menün a koplalás és az éhezés fogások közül lehetne választani. Szinte látjuk, ahogy a bukott kormányfő sorra rendeli a kávékat, és gyilkos derűvel az arcán szemléli az agóniát.

Még a Juhász Péter-féle Együtt is a megszűnéssel kacérkodik, legalábbis az önfelszámolás lehetőségét pedzegette minap a szavazók által súlyosan megbüntetett csapatocska egykori alelnöke, Berkecz Balázs. A szintén tisztújítással bajlódó Momentum azért mocorog, mozgalmári kézikönyvet írtak a potenciális kormánydöntő utcai gerillák számára. Reméljük, nem a református egyházi vezetők megtámadásával kívánják majd illusztrálni a módszereiket.

Javasolnánk, alapítsanak inkább platformot!