Vélemény és vita
OLAF, szignó, rapper
Vége a jégkorszaknak, megpezsdült a közélet, a rég várt pluszokkal megjöttek a történések is
Itt van rögtön ez a vadregényes OLAF-jelentés, ez veri most a port, de nagyon. Vagy két hete még reménykedve és kánonban követelte a teljes baloldal, hogy mielőbb hozzák nyilvánosságra, látni akarja, mi van oda leírva, ám ahogy kiderült, hogy a hatvanmilliárd megpukkantása hozzája kötődik, változott, árnyaltabb lett a szólam. Vagy a „mit se láttunk, háttal álltunk” taktikáját követi, vagy demokratikusan belebegteti, hogy csak remélni lehet, hogy valós ami benne van. Persze Szanyi kapitány nem viccel, kérlelhetetlen őszinteséggel egyenesen fércműnek nevezi a dolgozatot. Az ügy akár büntető eljárással is végződhet – egy érintett, biztos ami biztos, külföldre távozott –, addig is érdemes sasolni, mit eszelnek ki
a besározódtak és ügyvédeik.
Néhány nap és eldől: sikerült-e összeszedni százharmincnyolcezer aláírást a budapesti olimpia ellen a Momentum Mozgalomnak. Dinamikusan indult, nyögvenyelősen folytatódott a szignók gyűjtése, így aztán elkel a segítség. Be is szálltak a munkába – igaz, kicsit nyögvenyelősen – az emeszpések, a mindig robbanékony dékások, a politikai lehetőséget szimatoló kétfarkú kutyások, az együtt-péemesek, s akkora a mozgósítás, mintha ötszázezret kellene letenni az asztalra. Persze világos, több kell, mint a minimum, hiszen mindig akad olyan túlbuzgó, aki négy pultnál is aláír, és néhány Budapesten dolgozó vagy éppen erre járó vidéki lakcímkártyájú polgár is úgy gondolja, szívesen beszállna a pesti közéletbe. Egyébként többeket meglepett, hogy ilyen fogcsikorgatva gyűlnek az aláírások. Különösen annak fényében, hogy a korábban a játékok megrendezésért szót emelő, de azóta már súlyos amnéziában szenvedő szocialista Horváth Csaba – akinek még az ingyenes tömegközlekedés beígérése sem hozta meg a főpolgármesterséget – elmondta, márpedig ő úgy tudja, a budapestiek hatvan százaléka nem akar olimpiát. A Momentum Mozgalom mindenesetre megértette az idők szavát, és bejelentette, lesz ami lesz, párttá alakul.
A politikába beszállni egyébként is nagy divat lett. Pityinger László – művésznevén Dopeman – közölte, hogy indul a józsefvárosi időközi választáson. Az MSZP és a DK – ebben tökéletesen egyetértett – rögtön mögé állt, ami nem csoda. A rapper korábbi kiforrott, higgadt politikai szerepvállalása, amely a Himnusz átírásában, valamint Orbán Viktor hungarocellszobrának rugdosásában teljesedett ki, kivívta mindkét párt elismerését és csodálatát.
Szóval, ezerrel zizeg a közélet. Pedig még hol van az igazi kikelet!
