Nyolcvankilenc

Azt válaszolta: lehet sok is, kevés is, attól függ, miből. Példának okáért ha valakinek van tíz háza, az nagyon sok, tíz gyufaszál viszont nem. Így vagyok én most ezzel a nyolcvankilenccel – ráadásul milyen szép szám! Csupa kerekdedség, csupa játékosság, a nyolcas telt idomai szinte vonzzák maguk felé a kilences kunkori farkát. Aztán van neki mindenféle évszámos konnotációja is. Hogy csak a legeklatánsabbakat mondjuk, vigyázó szemek tükrében izzó Párizs, száz évre rá spanyol cseber helyett már amerikai vederben keveredő Cuba Libre, újabb évszázad után nagyot reccsenő szovjet önkény, egyperces, de azóta is kiheveretlen traumája nagy múltú régiónknak.

S vajon ha nyolcvankilenc emberről beszélünk, az sok vagy kevés? Tüntető tömegnek meglehetősen sovány, ellenben székfoglalós játékhoz – egy szék esetében – komikusan sok. Márpedig ez a helyzet egy tőlünk keletre virágzó demokráciában, amelyet minden demokrá­ciák legdemokráciábbika, az Egyesült Államok szentesít: nyolcvankilenc ukrán elnökjelölt szállt ugyanis be ebbe a bizarr játékba az államfői székért, vagyis majdnem minden szavazópolgári százalékra egy. Vizsgálja is őket erőst a választási bizottság, talán ötvennél tartottak legutóbb, akit átvilágítottak.

Az egész ország összes kalandora, legkisebb királyfija és legnagyobb törpéje megindult, hogy kiszabadítsa Ukrajna-királykisasszonyt a sárkány várából. Az egyik Oroszországnak hívja a sárkányt, a másik Korrupciónak, a harmadik szerint meg maga az első királyfi a sárkány, csak még ő sem tud róla.
Sokakat meglepő módon a sárkány vára előtt táborozó szavazótömeg több felmérés szerint a komédiást tartotta eddig a legszórakoztatóbbnak a három favoritból, azaz Volodimir Zelenszkijt.

Ő meglehetősen egyszerű taktikát választott; mielőtt beszállt volna a tényleges politikába, felépítette karakterét a Nép szolgája című politikai sorozatában, mint a kisemberét, akinek elege lesz a korrupt (lásd: második számú sárkány) politikusokból, ezért szerencsét próbál, sikerrel jár s elnökké lesz. Azaz eljátszotta államfővé választását, és bármilyen programbeszédnél ügyesebben osztotta magára a legigazibb, legkisebb királyfi szerepét, de még ízelítőt is adott programja megvalósításából. Ráadásul az amerikai Netflix műsorszolgáltató a sorozata megvásárlásával konkrétan pénzzel és extra nyilvánossággal támogatta meg a humoristát abban, hogy programját terjessze, abban a formában, ahogy az emberek még fizetnek is azért, hogy hétről hétre megnézhessék.

Aztán ott vannak a legerősebb ellenfelei (bár mindez relatív akkor, amikor egy-két százalékos különbségek választják el egymástól a jelölteket): Julija Timosenko, a narancsos forradalom gázdívából mára mámuskává szelídülő kulcsfigurája egyes felmérések szerint a második helyre szorult, de elképzelhető, hogy a szavazófülke közhelyes magányában az emberek mégiscsak szívesebben bízzák magukat egy profi politikusra, egyszóval Zelenszkij viccei a humorista ellen fordulhatnak. És ott van hol második, hol harmadik helyen a székébe-várába-királykisasszonyába kapaszkodó Petro Porosenko, a jelenlegi elnök, a hétpróbás, magyarfaló oligarcha. A jelöltek sora aztán folytatódik, kommunistától a fasisztáig mindenből van kínálat, igazi sokszínű európai demokrácia ez, kérem.

Feladták hát a leckét az ukránoknak, de a kárpátaljai magyaroknak is. Porosenkót mi itt, a csonka honban is jobban ismerjük a kelleténél, Timosenko emlékét – legalábbis azokban, akikkel erről beszéltem – már némiképp megszépítette a messzeség. Zelenszkij pedig az igazi zsákbamacska, a Kárpáti Igaz Szó által közölt felmérés szerint azonban a magyarok körében is egyre népszerűbb. Eközben tízből kilenc kárpátaljai magyar elutasítja Porosenkót. Úgy látszik, az ukránok és a magyarok is jobban szeretik a komédiát, mint a tragédiát.