Nyitány

Nyakunkon az önkormányzati választás. Várjuk már, mint Karinthy grófnője, az eminens Steinmann az iskolakezdést. Itt ülünk az első padban, középen, lessük a tanárt, a mestert, de egyelőre csak helyettes tanerőket látunk, úgy látszik, a menők – így Gyurcsány, Bajnai és Tóbiás – már a vizsgára gyúrnak. Milyen jó is lesz, Istenem, ha nem az ezerszer unt, a Moszkva-reflex jegyében született, nyugatra rohangálós ötletszörnyszülöttek – rasszistázás, antiszemitázás, horthyzás és fasisztázás – jelentik majd a magyarnak a mindennapi hírbetevőt. És Amerika sem a fékek és ellensúlyok hiánya miatt, no meg a miskolci cigányokért aggódja majd halálra magát, hanem észreveszi, hogy némely körzetében időnként bizony cifra dolgok esnek meg a színes bőrűekkel. Bár az is igaz, ettől még változatlanul kioktat bennünket az interkompatibilis demokrácia mibenlétéről. Ez persze csak annyiban érdekes, hogy ellenzékből mindig lehet rá hivatkozni. Igaz, hogy puszta pótlék, mint a háború idején – no meg a megboldogult népi demokráciában – a cikóriakávé meg a műméz, de jobb híján az is megteszi.

De már vége, végre, vége a dögunalomnak, színes, tarka, vidám kampánynak nézünk elébe. Először is, kijelentik, sőt, jegyzőkönyvbe vétetik, hogy márpedig nem lesz szabad a választás, mert bizony az a gazember Orbán megköti az emberek kezét – még jó, hogy a lábát nem. Elsinkófált töredékszavazatokról hallunk majd hajmeresztő előadásokat, amihez persze a Nyugatnak is lesz néhány szava, annak ellenére, hogy az EBESZ emberei ezúttal nem őrködnek a tisztaság és rend felett, így legalább könnyebben kijelenthető: megint csalt a Fidesz.

Az igazán nagy attrakciók azért változatlanul a hazai életművészektől, nagy illuzionistáktól várhatók. Így például már bizonyára próbaforgatásokat végez a bajai videocsoport, Gyurcsány keresi a szakdolgozatát, majd komornyikja, Gréczi Zsolt bebizonyítja, hogy a saját háza előtt akarja elvezetni az 1-es villamost és az 5-ös metrót Tarlós István, a Deák Ferenc Kör pedig aláírásgyűjtésbe kezd, hogy az új ötvenezresen – ha már a húszason Deák van – Lendvai Ildikó képe legyen.

Persze, hogy ne öljön meg bennünket az egyhangúság, a nagy ellenzéki közös jelöltről, Falus Ferencről is kiderül majd, hogy az óvodában kiköpte a spenótot, az iskolában egyszer puskázott, két ízben pedig súgott, a szakdolgozatát pedig a Balaton-felvidék szőlészetéről és borászatáról írta. Mit lehet tudni? Elvégre a rasszista, fajgyűlölő – pfuj! – Pásztor Albert egykori miskolci rendőrfőkapitányról is csak most, utólag tudtuk meg, hogy nem csalt ki házassági ígérettel takarékbetétkönyvet könnyező özvegyektől, rendszeresen bérmálkozik – ja, nem, az egy másik kiváló demokrata –, elesett cigánycsaládokat istápol, és népkonyhát üzemeltet önhibájukon kívül megélhetési bűnözőkké vált ártatlan lányanyáknak.

Hát vidám napok elé nézünk, annyi szent, hát ha még régi sztárok is előkerülnek, mint egy kopottra nézett Chaplin-film. Mondjuk például feltűnik a városgazdálkodásban igazán jártas, sokszoros parizerevő-bajnok, exfőpolgármester-helyettes Hagyó Miklós, talán éppen az éhségmenet élén, és mellette egykori elv- és harcostársa, Simon Gábor menetel, vagy a megrabolt hitű Cusi, azaz Zuschlag János. De az sem baj, ha egyéb elfoglaltság miatt mégsem tudnak menetelni, az is elég, ha ülnek. Zuschlag már Kecskeméten megtette, Hagyó Budapesten ülésezett, Simon már kérhetné Sátoraljaújhelyre vagy Sopronkőhidára magát, így aztán országosan terjedhetne az igazi demokrácia nemes eszméje. A kockázatokról és mellékhatásokról pedig megkérdezhetnék közös főpolgármester-jelöltjüket, az ország egykori tiszti főorvosát.