Vélemény és vita
Nyár végi történelem
Szolzsenyicin 1914 augusztusa című regényében a tannenbergi csatát és a csatához vezető végzetes utat írja le.
Az egymásra rakódó történetekből felsejlik, hogy Oroszország már augusztus 27-vel, a tannenbergi vereséggel – amelyet a történetírók a rómaiak cannae-i vereségéhez hasonlítanak –, átlépte a társadalmi forradalom és az őrület küszöbét.
Augusztus számunkra is rendkívüli tanulságokkal terhes: a keresztény állam alapítása és Mohács, a „regionális nagyhatalmi lét” megszűnése ehhez a hónaphoz kötődik. És száz évvel ezelőtt, augusztus 27-én lépett háborúba Románia is, hogy megszerezze Erdélyt. A mai román politikát tekintve pedig, ha végrehajtják amerikai védernyő alatt Románia és Moldávia egyesülését, Bukarest szabad kezet kap Erdély teljes elrománosítására.
Igaz, 1916-ban csak nyernivalójuk lehetett. Szerencsejátékot űztek a sorssal, de csak a legmerészebb álmaikban gondolhattak ekkora nyereségre. Aristide Briand francia miniszterelnök a híres júniusi Bruszilov-offenzíva megindulása után azt üzente Bukarestnek, hogy „ha Románia nem ragadja meg az alkalmat, több lehetősége nem lesz, hogy összes gyerekeinek egyesítése által egy nagy nemzetté váljék”. (Briand a Nagy Háború után Nobel-békedíjat kapott.) A román politikusoknak küldött francia és orosz pénzek is sokat nyomtak a latban, és az orosz külügyminisztérium augusztus 8-án már közölte követeivel a Bukaresttel kötött megállapodást, amelyben a román fél kötelezte magát, hogy 28-ig megüzeni a háborút a monarchiának.
Augusztus 27-én koronatanácsot tartottak, és a hadüzenet már aznap este a bécsi román követ kezében volt. „A monarchia minden reform ellensége, mi jólétet adhatna azoknak a népeknek, amelyek az uralma alatt élnek” – állt a abban a hadüzenetben, amellyel az Ausztria–Magyarországgal évtizedek óta szövetségi viszonyban lévő román királyság hátba szúrta szövetségesét.
A több mint félmilliós román hadsereg győzelme azonban elmaradt. Mint a tannenbergi győző, Hindenburg marsall mondta, hogy „a végzet sújtott le Romániára, mert hadserege fegyelmezetlenül nyomult előre, s hadvezetése értetlenkedett”, és a sokkal kisebb német és osztrák–magyar erők Nagyszebennél súlyos vereséget mértek a rabló, fosztogató támadóra. „Mért fogtunk hát háborúba?” – kérdezte a teljes vereség után I. Ferdinánd királyt a konzervatív Alexandru Marghiloman, hozzátéve, hogy az erdélyi románok sem fogadták túl barátságosan csapataikat. „Az egész háborút azért indítottuk, hogy leplezzük a tolvajlásokat” – mosolygott királyára a miniszterelnökké kinevezett politikus. S van még egy neves mondása, mégpedig az, hogy Bukarest soha nem volt olyan tiszta, mint a német uralom alatt.
Ausztria–Magyarország tisztes békét kötött a legyőzött románokkal 1918 májusában. Mint emlékirataiban Ottokar Czernin akkori külügyminiszterünk megírta, a központi hatalmak képviselői Versailles-ban és St. Germainben nagyon elégedettek lettek volna, ha úgy tárgyaltak volna velük, mint ők Marghilománnal. „A románok elvesztették Dobrudzsát, de megtartották a kijáratot a tengerhez, egy sávot elvesztettek az alig lakott Kárpátokban, s megkapták Besszarábiát”, azaz a mai Moldáviát. „Többet nyertek, mint vesztettek.” Ha hinni lehet a számoknak, száz éve a moldáv föld bűvös erővel van jelen a román gondolkodásban. S huszonöt évvel a Szovjetunió szétesése után Bukarest ott áll a Moldáviával való végleges egyesülés útján. Csak olyan érzelgős, rossz emberek ne lennének, akik szerint ez az út Erdély szívébe, a magyarság eltűnéséhez vezet.
Augusztus számunkra is rendkívüli tanulságokkal terhes: a keresztény állam alapítása és Mohács, a „regionális nagyhatalmi lét” megszűnése ehhez a hónaphoz kötődik. És száz évvel ezelőtt, augusztus 27-én lépett háborúba Románia is, hogy megszerezze Erdélyt. A mai román politikát tekintve pedig, ha végrehajtják amerikai védernyő alatt Románia és Moldávia egyesülését, Bukarest szabad kezet kap Erdély teljes elrománosítására.
Igaz, 1916-ban csak nyernivalójuk lehetett. Szerencsejátékot űztek a sorssal, de csak a legmerészebb álmaikban gondolhattak ekkora nyereségre. Aristide Briand francia miniszterelnök a híres júniusi Bruszilov-offenzíva megindulása után azt üzente Bukarestnek, hogy „ha Románia nem ragadja meg az alkalmat, több lehetősége nem lesz, hogy összes gyerekeinek egyesítése által egy nagy nemzetté váljék”. (Briand a Nagy Háború után Nobel-békedíjat kapott.) A román politikusoknak küldött francia és orosz pénzek is sokat nyomtak a latban, és az orosz külügyminisztérium augusztus 8-án már közölte követeivel a Bukaresttel kötött megállapodást, amelyben a román fél kötelezte magát, hogy 28-ig megüzeni a háborút a monarchiának.
Augusztus 27-én koronatanácsot tartottak, és a hadüzenet már aznap este a bécsi román követ kezében volt. „A monarchia minden reform ellensége, mi jólétet adhatna azoknak a népeknek, amelyek az uralma alatt élnek” – állt a abban a hadüzenetben, amellyel az Ausztria–Magyarországgal évtizedek óta szövetségi viszonyban lévő román királyság hátba szúrta szövetségesét.
A több mint félmilliós román hadsereg győzelme azonban elmaradt. Mint a tannenbergi győző, Hindenburg marsall mondta, hogy „a végzet sújtott le Romániára, mert hadserege fegyelmezetlenül nyomult előre, s hadvezetése értetlenkedett”, és a sokkal kisebb német és osztrák–magyar erők Nagyszebennél súlyos vereséget mértek a rabló, fosztogató támadóra. „Mért fogtunk hát háborúba?” – kérdezte a teljes vereség után I. Ferdinánd királyt a konzervatív Alexandru Marghiloman, hozzátéve, hogy az erdélyi románok sem fogadták túl barátságosan csapataikat. „Az egész háborút azért indítottuk, hogy leplezzük a tolvajlásokat” – mosolygott királyára a miniszterelnökké kinevezett politikus. S van még egy neves mondása, mégpedig az, hogy Bukarest soha nem volt olyan tiszta, mint a német uralom alatt.
Ausztria–Magyarország tisztes békét kötött a legyőzött románokkal 1918 májusában. Mint emlékirataiban Ottokar Czernin akkori külügyminiszterünk megírta, a központi hatalmak képviselői Versailles-ban és St. Germainben nagyon elégedettek lettek volna, ha úgy tárgyaltak volna velük, mint ők Marghilománnal. „A románok elvesztették Dobrudzsát, de megtartották a kijáratot a tengerhez, egy sávot elvesztettek az alig lakott Kárpátokban, s megkapták Besszarábiát”, azaz a mai Moldáviát. „Többet nyertek, mint vesztettek.” Ha hinni lehet a számoknak, száz éve a moldáv föld bűvös erővel van jelen a román gondolkodásban. S huszonöt évvel a Szovjetunió szétesése után Bukarest ott áll a Moldáviával való végleges egyesülés útján. Csak olyan érzelgős, rossz emberek ne lennének, akik szerint ez az út Erdély szívébe, a magyarság eltűnéséhez vezet.