Nukleáris pókerjátszma

Akár Magyarországot, akár az Európai Uniót nézzük, a ma itt élők nagy része sosem látott testközelből háborút, de még csak fegyveres összecsapást se nagyon, legfeljebb a távirányítót nyomkodva. Talán el sem tudjuk képzelni, milyen „tűzzel” és mekkora tétben játszik most Észak-Korea és az Egyesült Államok a fejünk felett.

Donald Trump amerikai elnök azt mondta, olyan „tüzet és haragot” szabadítanak Észak-Koreára, amilyet nem látott még a világ. Érdekes ez pont pár nappal Hirosima és Nagaszaki elpusztításának évfordulója után. Truman elnök 1946. augusztus 6-án közleményében a hirosimai atombomba ledobása után úgy fogalmazott: „Ha nem fogadják el a feltételeinket, olyan pusztító esőre számíthatnak, amilyet nem látott még a világ.”

Trumpnak válaszul Észak-Korea elárulta, erősen gondolkodik egy Guam elleni rakétacsapáson. Először is: minden stratéga tudja már az ókor óta, de lehet, hogy a mamutra vadászó ősemberek is sejtették, hogy sosem szabad elárulni, pontosan hol akarunk támadni, így jó eséllyel ez üres fenyegetés. Másodszor viszont felmerülhet a kérdés, hogy miért pont Guam. Az amerikai fennhatóság alatt álló kis sziget nem Szegedével megegyező lakossága, hanem a rajta elhelyezkedő tengerészeti és légi támaszpont miatt fontos, ahonnan az Egyesült Államok hadserege stratégiai bombázóival elérheti a Koreai-félszigetet. Talán az észak-koreai vezetés Pearl Harbor emlékét akarja feleleveníteni az amerikaiakban.

Kim Dzsongun zsarolni tudja az egész világot, nincs szüksége arra, hogy támadjon. A leggyorsabb amerikai akciók esetén is elég ideje lesz az észak-koreai hadseregnek, hogy Dél-Korea nagyvárosait és talán Japán egy részét is elpusztítsa. Szöul lerombolásához nem is szükséges atomfegyver, elég hozzá az észak-koreai tüzérség is. Ugyanakkor Kim Dzsongun Svájcban tanult, és ismeri a nyugati értékeket és a hatalomgyakorlási mechanizmusokat, így tudja, meddig mehet el, és mit kell mondania vagy tennie, hogy jó tárgyalópozícióba kerüljön.

Nyílt támadástól nem igazán kell félnie, Észak-Korea egy erőd. Rakétái el vannak rejtve, így nem lehet csapást mérni rájuk, ami azt is jelenti, hogy még akkor is kilőhetik őket, ha a főváros már elesett. A hatalmas hadsereg és a munkásőrség elvakult és jól felfegyverzett: olyan évekig tartó gerillaháborúra kellene felkészülni, amelyhez képest az Iszlám Állam felszámolása gyerekjátéknak tűnik majd. Emellett az amerikaiak és szövetségeseik „felperzselt földön” harcolnának: a lakosok vagy elmenekülnének, vagy segítenék „hős fiaikat”.

Ha sikerül is végül győzni, borítékolható a humanitárius katasztrófa, Peking mindent megtenne a két Korea egyesítése ellen, és a világ valaha volt legnagyobb békefenntartó missziójára lenne szükség, amelyben Oroszország, Kína és az Egyesült Államok árgus szemekkel figyelnék egymást.

Az esemény a gazdaságban is nagy hullámokat vetne: Dél-Korea a világgazdaság majdnem két százalékát adja, Japán pedig csaknem hatot. Valószínűleg több évtizedes gazdasági válságot okozna, ha ezek az országok elveszítenék termelőképességük egy részét vagy egészét, és nagy összegű segélyekre szorulnának az újjáépítéshez. Ha pedig bármelyik fél úgy dönt, hogy nukleáris fegyvert vet be, akkor beláthatatlanok lesznek a következmények, és „búcsút inthetünk a kék égboltnak”.

Ennek szerencsére kevés a valószínűsége, de csak remélhetjük, hogy ebben a pókerjátszmában nem akarja mind a két játékos végigvinni a blöffjét addig, amikor már késő lesz visszakozni.