Vélemény és vita
Növekvő nézőszám
Ha létezik tökéletes, harmonikus hazai környezet, akkor az Újpest labdarúgó-csapatának játékosai abban érezhették magukat múlt vasárnap
A rangadók rangadóján ugyanis nyolcezer újpesti szurkoló ült a lelátón – a régi időkhöz képest ez sem nagy szám –, míg a Fradit csupán háromszáz drukkere kísérte el. Ily módon ez a mérkőzés is csak egy lett a sok közül. Hogy hol voltak a többiek? Az Üllői úton az új stadion előtt felállított sas szobornál meg lehetett találni a B közép tagjait, ott mintegy ötezren drukkoltak egy nagy kivetítő előtt csapatuknak. Hátborzongató az a felvétel, amikor egyszerre felüvöltenek az egyenlítő gólnál. „A Fradinak szurkolunk, de meccsre nem járunk” – így lehetne összefoglalni a klub és a drukkerek közötti feszültség nyomán kialakult pillanatnyi (?) helyzetet. Persze fő az optimizmus: azért fel lehet fedezni javuló tendenciát is. Míg az MTK elleni örökrangadóra mindössze százötvenen, az Újpest ellenire már háromszázan kísérték el a csapatot. Lehet, hogy a Honvéd ellen már ötszázan is kimennek… Nem beszélve a Haladás elleni vasárnapi hazai derbiről.