Nincs igaza Surányinak

Miközben a kormány begyűjtötte a „nemzetközi bravúrt” a devizahitelek forintosítása miatt, Surányi György volt jegybankelnök szerint négy évvel ezelőtt kellett volna végrehajtani a konvertálást. Mindezt a Hír Tv Magyarország élőben című, minapi műsorában fejtette ki a Magyar Nemzeti Bank elnöke.

Váratlan komment ez egy szakembertől, mert úgy tűnhet az átlagos halandó számára – a sok-sok szerencsétlenkedés után –, hogy a kormánynak és a Magyar Nemzeti Banknak pusztán szerencséje volt, és igazából nem is volt előkészítve az akció. Éppen ezért érdemes a helyén kezelni az ügyet, és kijelenteni - pénzügyi szakértői elemzésekre hivatkozva -, hogy nincs igaza ebben a kérdésben Surányi Györgynek.

Tudniillik alapos okai vannak, hogy a lakáscélú jelzáloghitelek forintosítását mostanra időzítették. Négy oldala is van az ügynek. Egyfelől a devizahitelek forintosítása kapcsán szükség van a nemzetközi tartalékokra, mert ha nincs fedezet, összeomlik a hazai fizetőeszköz. Jelenleg 33-34 mil­liárd eurót tesz ki a devizatartalék-állomány, s ebből kilencmilliárd eurót „áldoz be” a jegybank. Momentán bőséggel rendelkezésre áll a pénz, négy évvel ezelőtt viszont a rendelkezésre álló devizatartalék több mint kétharmadát kellett volna „elégetni”. Az összehasonlítás végett: a mostani forintosítás a devizatartalék alig több mint húsz százalékát érinti, azt is - nagyon ügyesen – időben elnyújtott módon végzi el a jegybank.

Másrészt a monetáris tanácsnak volt bátorsága csökkenteni az irányadó rátát a korábbi hét százalékról folyamatosan 2,1 százalékra, ami meghatározza a lakáshitelek kamatszintjét is: jelenleg hat százalék körül lehet felvenni ilyen célból kölcsönt, korábban ez meghaladta a tíz százalékot is. Azaz az idő előtti forintosítás a törlesztési terhek jelentős emelkedését okozta volna a lakosság számára - elvégre a többség korábban pont az alacsony kamatozás miatt választotta a svájci frankos kölcsönöket. Az idén lefolytatandó elszámolás és a „fair banki” kamatozás pedig nem pusztán a kamatoldalon segít, hanem még csökkenti is a törlesztési terheket.

Harmadik pontként tartozik ide, hogy árfolyam-kockázati oldalról is nagy a könnyebbség: a háztartásoktól kvázi az állam veszi át a rizikót, és például a négy évvel ezelőtti helyzethez képest a csődkockázati szegmensben összehasonlíthatatlanul jobb a pozíciónk. Arról nem is beszélve, hogy mindez továbbjavulhat akkor, ha a hitelminősítők visszatesznek bennünket a befektetésre ajánlott kategóriába. Végezetül  jogi feltétele is volt, hiszen az Alkotmánybíróság felhatalmazása, engedélye kellett a tömeges társadalmi probléma megoldásához.

Külföldön pont a devizapiaci turbulencia miatt rájöttek, hogy a magyar kormányt ebben a tekintetben dicséret illeti. Rég volt ilyen „kegyes”, mint most – éppen a forintosítás apropóján – az Orbán-kormánnyal a Bloomberg vagy éppen a Financial Times. Ráadásul más, devizahiteles problémákkal ugyancsak „megáldott” országok éppen most készülnek „lekoppintani” vagy legalább alkalmazni valamit a magyar konstrukcióból.

Azonban a devizahitelek forintosítása miatt igencsak erőteljes támogatást nyújtó Magyar Nemzeti Bankot s annak vezetőségét más dolgok miatt is dicséret illeti: a fent említett jegybanki irányadó ráta csökkentése mellett még a növekedési hitelprogram is lottóötöse lett a magyar gazdaságnak.

Látva a magyar gazdaság egy évtizede tartó vesszőfutását talán nem provokatív dolog visszakérdezni: miért hagyták a korábbi döntéshozók magas szinten a jegybanki alapkamatot hosszú időn keresztül, és miért nem pumpáltak a recesszióban-stagnálásban lévő gazdaságba elegendő pénzt az akkori monetáris vezetők?