Vélemény és vita
Nincs buci
Victoria Nuland a múlt héten a dubrovniki Croatia Forumon üres frázisként csengő, de valójában fontos kijelentést tett.
Az amerikai külügyi államtitkár-helyettes arról beszélt ugyanis, hogy a Balkánnak a demokrácia, a szabad piac és a béke mintaképének kell lennie, és példát kell mutatnia a Közel-Keletnek és Ukrajnának is. Ez annyira szokásos blablának hangzik, hogy egy híranyagba legfeljebb helykitöltésnek írná bele az újságíró.
Szkopjéból nézve ugyanakkor egészen máshogy csapódhatott le ez a mondat, hiszen Zoran Zaev macedón szociáldemokrata vezető, ha netán korábban nem tette volna, hát most egészen biztosan megértette, hogy ő bizony elment a falig. Nuland szép mondata ugyanis lefordítva annyit jelent: a Balkánon egyelőre nem lesz se Majdan, se tavasz. Kijózanító lehetett ez Zaev számára, aki pedig, háta mögött a szociáldemokratákkal és a Soros György alapítványa által bőkezűen támogatott civilszervezetekkel, éppen erre készült. Felépült a sátortábor a macedón fővárosban, gerjesztették a feszültséget, követelték a kormány lemondását, tömegtüntetéseket szerveztek, és ki tudja, honnan származó, leleplezőnek mondott hangfelvételekkel igyekeztek kirántani a szőnyeget a kormány alól.
Zaev az ukrajnai forgatókönyv szerint játszott. Azt már lehet, hogy soha nem tudjuk meg, pontosan meddig is akarta azt követni, azaz belefért volna-e vagy sem, hogy vér is folyjon Szkopje utcáin. Alighanem biztosra vette ugyanakkor, hogy Nuland, ahogy anno a Majdanon, lelkesen osztogatja majd a bucikat a demokratáknak.
Victoria Nulandnek azonban a jelek szerint nincs kedve bucit osztogatni a macedón tüntetőknek, és Washingtonból sem látják úgy, hogy itt lenne az ideje. Néhány nappal a dubrovniki mondatai után megérkezett Szkopjéba, és a hírügynökségi képeket nézve csak felületes szemlélő gondolhatta azt, hogy a tucatnyi sötét öltönyös férfi között vonuló rózsaszín blézeres nő az, akinek megszeppentségre van oka. Nem először jött, és nem először mondta el a kormánynak és az ellenzéknek is, hogy most már nagyon ideje volna a megegyezésnek. A macedón fővárosban az amerikai diplomatát másnap az osztrák bővítési biztos és három EP-képviselő váltotta, aztán láss csodát, megszületett a megállapodás.
Nehéz őszintén azt hinni, hogy ez Johannes Hahn és csapata hihetetlen mediátori képességeit mutatná. Emlékezzünk csak vissza arra, mit mondott a Magyarországot tavaly demokráciából kioktató Victoria Nuland a kijevi események kapcsán az ottani amerikai nagykövetnek. A hírhedtté vált, kiszivárogtatott telefonbeszélgetésben nem annyira a diplomatákat jellemző hangnemben közölte, hogy „Fuck the EU”, utalva arra, hogy Brüsszel szerepe az egész ukrajnai helyzetben tökéletesen érdektelen, nem kell rájuk odafigyelni. Majd Nuland kifejtette azt is, hogyan kellene kinéznie az új ukrán vezetésnek.
A szkopjei helyzetben határozottan megvolt a potenciál arra, hogy a nyugati liberálisok által ünnepelt demokratikus bulivá váljon, ami aztán elfajulhat egy véres és az egész térségre nézve káros konfliktussá. Ennek az esélyét növelte az is, hogy a szociáldemokrata ellenzék sokak szerint a macedón–albán többségi–kisebbségi konfliktus szításától sem riadt vissza. Több tényezővel is gond volt azonban a képletben, például magával az ellenzéki alapanyaggal, a kormánnyal, no meg a pillanatnyi világpolitikai helyzettel.
Ha korrupcióval vádolunk egy kormányt, akkor az ellene folytatott harcban célszerű tiszta kezű politikusokkal ringbe szállni. Ez Európának ezen a részén nem megy valami könnyen, nem is beszélve arról, hogy Zaev személyében nem sikerült mindenki által elfogadott ellenzéki vezetőt találni. Már sejteni lehetett, hogy nem belőle lesz az új forradalmi ikon, amikor hiába vett részt az európai szocialisták budapesti kongresszusán – nem ő volt a sztár. Persze ne legyünk igazságtalanok, erős volt a konkurencia, hiszen a nőtagozatosok inkább a spanyol szocialisták jóképű elnöke mellé furakodtak be fényképezkedni, a zűrös múltú balkáni politikus szerepére meg ott volt a bolgár Szergej Sztanisev, akit újra is választottak az európai szocialisták elnökének. Zaev nem egy briliáns stratéga, nem ismerte fel, hogy a kormánnyal való tárgyalások ellehetetlenítése és a kompromisszumra való képtelenség akkor járható út, ha megfelelő támogatottság van mögötte. Egy nyugati közvetítésű egyezkedésen ezt nem okos dolog eljátszani, és erre már akkor is rájöhetett volna, amikor Johannes Hahn nyilvánvalóan rá célozva azt mondta, hogy egyesek teljesen felelőtlenül viselkednek. Miközben ő elment a falig, elfeledkezett arról is, hogy a kormánypárti tüntetésen nemrég többen voltak, mint az ő demonstrációján. Ha már a választások eredményét megkérdőjelezte, ezt célszerű lett volna a helyén kezelni.
Szkopjéban azonban elsősorban valószínűleg nem azért nem lesz Majdan, mert az ellenzék béna, a kormány pedig túl erős, hanem azért, mert ennek a frontnak a megnyitása most nem célszerű. A szomszédban ott van Görögország, kicsit arrébb a már említett Ukrajna és a Közel-Kelet. A kormány és az ellenzék is engedett a tárgyalásokban – talán az utóbbinak kellett többet, hiszen jó eséllyel nem fogja megnyerni a jövő évi előre hozott választásokat.
Macedónia most megúszta, hogy bábu legyen egy geopolitikai harcban, és ez mindenkinek, akinek számít az ország sorsa, megnyugvás. Macedóniát nem szabad szem elől tévesztenünk, hiszen kis országként próbál helyt állni a nagyok között, védi saját nemzeti érdekeit, és kiveszi a részét a Közép-Európa energiabiztonsága számára elengedhetetlen Török Áramlat-projektből. Macedónia nem bábu akar lenni, hanem bástya, és mindannyiunk érdeke, hogy ez így maradjon.
Szkopjéból nézve ugyanakkor egészen máshogy csapódhatott le ez a mondat, hiszen Zoran Zaev macedón szociáldemokrata vezető, ha netán korábban nem tette volna, hát most egészen biztosan megértette, hogy ő bizony elment a falig. Nuland szép mondata ugyanis lefordítva annyit jelent: a Balkánon egyelőre nem lesz se Majdan, se tavasz. Kijózanító lehetett ez Zaev számára, aki pedig, háta mögött a szociáldemokratákkal és a Soros György alapítványa által bőkezűen támogatott civilszervezetekkel, éppen erre készült. Felépült a sátortábor a macedón fővárosban, gerjesztették a feszültséget, követelték a kormány lemondását, tömegtüntetéseket szerveztek, és ki tudja, honnan származó, leleplezőnek mondott hangfelvételekkel igyekeztek kirántani a szőnyeget a kormány alól.
Zaev az ukrajnai forgatókönyv szerint játszott. Azt már lehet, hogy soha nem tudjuk meg, pontosan meddig is akarta azt követni, azaz belefért volna-e vagy sem, hogy vér is folyjon Szkopje utcáin. Alighanem biztosra vette ugyanakkor, hogy Nuland, ahogy anno a Majdanon, lelkesen osztogatja majd a bucikat a demokratáknak.
Victoria Nulandnek azonban a jelek szerint nincs kedve bucit osztogatni a macedón tüntetőknek, és Washingtonból sem látják úgy, hogy itt lenne az ideje. Néhány nappal a dubrovniki mondatai után megérkezett Szkopjéba, és a hírügynökségi képeket nézve csak felületes szemlélő gondolhatta azt, hogy a tucatnyi sötét öltönyös férfi között vonuló rózsaszín blézeres nő az, akinek megszeppentségre van oka. Nem először jött, és nem először mondta el a kormánynak és az ellenzéknek is, hogy most már nagyon ideje volna a megegyezésnek. A macedón fővárosban az amerikai diplomatát másnap az osztrák bővítési biztos és három EP-képviselő váltotta, aztán láss csodát, megszületett a megállapodás.
Nehéz őszintén azt hinni, hogy ez Johannes Hahn és csapata hihetetlen mediátori képességeit mutatná. Emlékezzünk csak vissza arra, mit mondott a Magyarországot tavaly demokráciából kioktató Victoria Nuland a kijevi események kapcsán az ottani amerikai nagykövetnek. A hírhedtté vált, kiszivárogtatott telefonbeszélgetésben nem annyira a diplomatákat jellemző hangnemben közölte, hogy „Fuck the EU”, utalva arra, hogy Brüsszel szerepe az egész ukrajnai helyzetben tökéletesen érdektelen, nem kell rájuk odafigyelni. Majd Nuland kifejtette azt is, hogyan kellene kinéznie az új ukrán vezetésnek.
A szkopjei helyzetben határozottan megvolt a potenciál arra, hogy a nyugati liberálisok által ünnepelt demokratikus bulivá váljon, ami aztán elfajulhat egy véres és az egész térségre nézve káros konfliktussá. Ennek az esélyét növelte az is, hogy a szociáldemokrata ellenzék sokak szerint a macedón–albán többségi–kisebbségi konfliktus szításától sem riadt vissza. Több tényezővel is gond volt azonban a képletben, például magával az ellenzéki alapanyaggal, a kormánnyal, no meg a pillanatnyi világpolitikai helyzettel.
Ha korrupcióval vádolunk egy kormányt, akkor az ellene folytatott harcban célszerű tiszta kezű politikusokkal ringbe szállni. Ez Európának ezen a részén nem megy valami könnyen, nem is beszélve arról, hogy Zaev személyében nem sikerült mindenki által elfogadott ellenzéki vezetőt találni. Már sejteni lehetett, hogy nem belőle lesz az új forradalmi ikon, amikor hiába vett részt az európai szocialisták budapesti kongresszusán – nem ő volt a sztár. Persze ne legyünk igazságtalanok, erős volt a konkurencia, hiszen a nőtagozatosok inkább a spanyol szocialisták jóképű elnöke mellé furakodtak be fényképezkedni, a zűrös múltú balkáni politikus szerepére meg ott volt a bolgár Szergej Sztanisev, akit újra is választottak az európai szocialisták elnökének. Zaev nem egy briliáns stratéga, nem ismerte fel, hogy a kormánnyal való tárgyalások ellehetetlenítése és a kompromisszumra való képtelenség akkor járható út, ha megfelelő támogatottság van mögötte. Egy nyugati közvetítésű egyezkedésen ezt nem okos dolog eljátszani, és erre már akkor is rájöhetett volna, amikor Johannes Hahn nyilvánvalóan rá célozva azt mondta, hogy egyesek teljesen felelőtlenül viselkednek. Miközben ő elment a falig, elfeledkezett arról is, hogy a kormánypárti tüntetésen nemrég többen voltak, mint az ő demonstrációján. Ha már a választások eredményét megkérdőjelezte, ezt célszerű lett volna a helyén kezelni.
Szkopjéban azonban elsősorban valószínűleg nem azért nem lesz Majdan, mert az ellenzék béna, a kormány pedig túl erős, hanem azért, mert ennek a frontnak a megnyitása most nem célszerű. A szomszédban ott van Görögország, kicsit arrébb a már említett Ukrajna és a Közel-Kelet. A kormány és az ellenzék is engedett a tárgyalásokban – talán az utóbbinak kellett többet, hiszen jó eséllyel nem fogja megnyerni a jövő évi előre hozott választásokat.
Macedónia most megúszta, hogy bábu legyen egy geopolitikai harcban, és ez mindenkinek, akinek számít az ország sorsa, megnyugvás. Macedóniát nem szabad szem elől tévesztenünk, hiszen kis országként próbál helyt állni a nagyok között, védi saját nemzeti érdekeit, és kiveszi a részét a Közép-Európa energiabiztonsága számára elengedhetetlen Török Áramlat-projektből. Macedónia nem bábu akar lenni, hanem bástya, és mindannyiunk érdeke, hogy ez így maradjon.