Nézd, ki van itt

 Rögtön nyomozás kezdődött, kik is voltak azok az elvetemült nácik, akik éjszaka felfestették az Éljen Adolf Hitler feliratot egy régi gyárépület falára. A feltételezett Hitler-imádók a nemzetbiztonságiak figyelmét is felkeltették, akik – hogy a nyomozás alapos legyen – a kissé kopottas betűk rejtélyének megfejtésére bekopogtak a helyi levéltárhoz. Egy, a harmadik birodalom irataival foglalatoskodó archivárius – miután a helyi, sőt már az országos média is fejeket követelt –, meglehetősen kiábrándító szakvéleményt adott. A felirat betűinek típusát tekintve – s erre utalt a H betű kalligrafikus, kissé a horogkeresztet idéző rajzolata is - a háború utolsó heteiben kerülhetett fel itt, és még sok más városban is az üres házfelületekre és a tűzfalakra. A festék, amivel a gondosan rajzolt betűket a falra kenték, ugyancsak a korban használatos gyártmányok egyike volt. Neussban a gyár felújításakor az ominózus szöveget nyilván lemázolták, s most annyi évtized után az időjárás viszontagságainak és a birodalmi festék időtállóságának köszönhetően az Adolfot dicsőítő betűk napvilágra kerültek.

A riadalom – az időjárást mégsem lehet őrizetbe venni – azonban nem múlt el. A gyár mellett ugyanis egy munkaközvetítő központ működik, amelynek migrációs háttérrel rendelkező ügyfeleit a felirat mélyen sérti, ezért a gyártulajdonos megígérte, hogy a rendőrségi eljárás után azonnal eltünteti. Az egészben az a komikus, hogy Hitler egyébként jól eladható. Három évvel ezelőtt Timur Vermes regénye, a Nézd, ki van itt hetekig vezette a német bestseller listát, és nemsokára a belőle készült filmet is látni fogjuk. A történet azzal kezdődik, hogy egy berlini külvárosi telken a halottnak hitt Hitler egyszer csak feltámad, és amikor kimegy az utcára, látja, hogy mennyi a csúf idegen, s milyen nagy a városban a rendetlenség. Egy celebeket kutató tévés bukkan rá, aki azt hiszi, hogy a Führer kései hasonmásával találkozott. Védence gyorsan rájön, hogy az embereket befolyásoló hatalom a tévémogulok kezében van, és eléri, hogy egy olyan show-műsorban szerepelhessen, amelyben befuthat. Befut, és Hitler egy nagy nézettségű tévéshow sztárja lesz. De nem lesz-e a film sokkolóbb a regénynél? (Az 1967-ben született Vermes apja egyébként ötvenhatos menekült, és a fiú a fekete humor igazi mestere.)

Levéltári kutatásaim során egyszer én is találkoztam egy érdekes Hitler-történettel. A kádári időkben ifiparkként működő Várkert Bazár volt a Nagyfa-galeri törzshelye, és egy hatalmas fa volt a kultikus helyük. Cseh hippiket is befogadtak egy időre, akikkel – az „Unkász” nevű ügynök jelentése szerint – lefasisztázták Kádárt és Husákot, Dubceket viszont jó embernek nevezték, és boldogan hallgatták „egy jugó légiós” meséit a Dél-Amerikában élő Hitlerről, aki majd újra megjelenik a nagyvilágban, hogy rendet tegyen. Ami pedig az árulkodó falakat illeti, szülővárosomban, Kassán is meséltek egy ilyenről. A husáki időkben a postaépület homlokzati részén ugyancsak az időjárás viszontagságainak köszönhetően a vakolat alatt kezdett szépen kirajzolódni a koronás magyar címer sziluettje. Nézd, mi van itt! – mondták az emberek, és ha magyarok voltak, mosolyogtak.